Az Úr a mi igazságunk

Lekció: Jeremiás 23,1-8

„Jaj a pásztoroknak, akik elvesztik és elszélesztik az én mezőmnek juhait, azt mondja az Úr. Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene a pásztoroknak, akik legeltetik az én népemet: Ti szélesztettétek el az én juhaimat és űztétek el őket; és nem néztetek utánuk; ímé, én megbüntetem a ti cselekedeteiteknek gonoszságát, azt mondja az Úr. Juhaimnak maradékát pedig összegyűjtöm minden földről, amelyekre elűztem őket, és visszahozom őket az ő legelőikre, és szaporodnak és megsokasodnak. És pásztorokat rendelek melléjük, hogy legeltessék őket, és többé nem félnek és nem rettegnek, sem meg nem fogyatkoznak, azt mondja az Úr. Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk! Azért ímé, elközelgetnek a napok, azt mondja az Úr, amelyekben nem mondják többé: Él az Úr, aki kihozta Izráel fiait Egyiptom földéből. Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, aki kihozta és aki haza vezérlette Izráel házának magvát az északi földről és mindama földekről, amelyekre kiűztem őket, és lakoznak az ő földjükön.”

Imádkozzunk:

Köszönjük Urunk, hogy Szentlelked által minket is megajándékozol a megtartó igazsággal, neveddel! Köszönjük, hogy részesévé teszel minden munkádnak, örök szövetségednek, boldogságot szerző kegyelmednek. Magasztalunk és áldunk! Köszönjük, hogy megóvtad életünket, hogy gyógyulást adtál betegségekből, hogy megvigasztaltál szomorúságban, hogy utat mutattál a kiúttalanságban, és megújítottad kevés erőnket.

De leginkább azt a szabadítást köszönjük, melyet Jézus Krisztus által szereztél. És köszönjük, hogy nekünk is odaajándékoztad ezt, és benne hűségeddel meg is tartasz. Kérünk, ne a vétkeinkre, kicsinyhitűségünkre, restségünkre, szívünknek lázongására, hanem arra a Krisztusra tekints, akiért nekünk megkegyelmeztél. Őérette add Szentlelkedet, töltsd be szívünket, hogy mi hálából még inkább elkötelezhessük magunkat a szent életre, a szeretet munkáira, neved dicsőítésére. Ámen

Textus: János evangéliuma 10,1-5,11

„Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját... Én vagyok a jó pásztor, a jó pásztor életét adja juhokért.”

Én vagyok a jó pásztor, a jó pásztor életét adja juhokért. Jézus szavait hallva nyomban két szép bibliai kép ötlik fel bennünk. Előbb a zsoltár, a 23., amelyben Dávid, a pásztorfiú magasztalja Isten gondoskodó hűségét. Aztán Jézus példázata a jó pásztorról, aki mindaddig nem nyughat, amíg a nyájából elkóborol juhát meg nem találja és haza nem viszi a többi közé (Lukács evangéliuma 15). Mindkettő erős bizalmat ébreszt bennünk Isten iránt, és mindkettő nagy reménységet ad nehéz időkben is, akkor is, amikor ínségbe jutunk és aggódunk a jövőnk iránt, és akkor is, amikor magunknak csináltuk a baj, eltévelyedtünk, elvesztünk, zsákutcába kerültünk.

Mindezt azért bocsátom előre, mert Jézusnak a templomban mondott szavai lényegében véve erre mutatnak, de az összefüggés – divatosan: a kontextus – mélyebb megértés felé mutat: erős konfliktus is van benne, ne térjünk most ki ez elől! Enélkül nem értjük meg Jézus áldozatát.

Jézus jó pásztorról beszél itt, és ezzel azonnal felidézi a prófétákat, akik tudnak mihaszna pásztorokról, akik rendre elhagyták a juhokat (Zakariás 11,17), akik szunnyadnak és hagyták szétszéledni a nyájat (Náhum 3,18), akik önmagukat legeltették (Ezékiel 34) vagy félrevezették a nyájat (Jeremiás 50,6), akik hűtlenekké lettek a megbízatásukhoz (Jeremiás 2,8). Hűtlenekké lettek az isteni feladathoz, hogy vezessék, őrizzék a népet. Ezt az utóbbi minősítést Jeremiás prófétától idéztem, aki hasonlóan a többi régi prófétához olyan korszak eljövetelében reménykedett, amikor majd a vezetők hűségesek lesznek, jól töltik be mandátumukat. Előbb Ézsiás és Ámós, aztán Ezékiel majd Zakariás jövendölt így – és ez a jövendölő sor évszázadokon át tartott. Ebben a sorban áll Jeremiás is, aki talányos jövendölésében azt mondja, hogy: „eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön. Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik. És ez lesz az ő neve, amellyel nevezik őt: az Úr a mi igazságunk!” (Jeremiás 23)

Tiszta politika, mondhatnánk. És mi nem akarunk politikáról sem beszélni, sem hallani! Mi arról a jó pásztorról akarunk hallani, aki nem foglalkozik ilyen dolgokkal, és minket is kies mezőkön legeltet és megnyugtatja lelkünket. Nekünk az a Jézus kell, aki eltávolít minket evilág minden hívságától, a földi zajtól, lármától, békességet ad. Akinél minden végtelenül egyszerű. De mielőtt engednénk ennek a belső késztetésnek, és elfordulnánk a régi prófétáktól is, mégiscsak bele kell néznünk Jézus szavainak a mélyébe.

1) Először is látnunk kell, hogy Jézus egy súlyos konfliktus után mondja ezeket a szavakat. Meggyógyított egy vakon született embert, és a kirobbanó vita során egyenesen ördögtől valónak titulálták tettét. Súlyos ítélet ez. Még súlyosabb, hogy olyanok mondják, akiknek hatalmuk volt arra, hogy bárkit megbélyegezzenek és kiközösítsenek a polgári közösségből. Leveszik a Facebook-ról, mert sértő megjegyzést mondott vagy ijesztő dolgot tett – meggyógyított egy beteget! Nem holmi, tét nélküli misztikus vita folyik itt! Akiket Jézus másutt vak vezéreknek nevez – ők, a közösség vezetői mondanak ítéletet a gyógyító fölött. És ezután mondja Jézus, magára mutatva: én vagyok a jó pásztor, a jó pásztor életét adja a juhokért!

2) Másodszor, a képes beszédet Jézus tudatosan alkalmazza. Nem csupán fokozni akarja Isten iránti bizalmunkat, hanem a prófétákra utal, akik - ahogy idéztem - számos alkalommal bírálták saját koruk megromlott erkölcseit, az önhitt vezetőik alkalmatlanságát és hűtlenségét a rossz és alkalmatlan pásztorok képével, akik nem adták életüket a juhokért, a rájuk bízottakért, hanem ellenkezőleg: magukat legeltették (Ezékiel 34).

3) És harmadszor, Jézus nyilvánvalóan utal Jeremiás próféta jövendölésére is. Eszerint, amikor Isten hűséges pásztort ad, az majd bölcsen és méltányosan fog cselekedni, és a nép biztonságban élhet, és ez lesz a neve: az Úr a mi igazságunk.

Ez a név Jeremiás korában ismerősen csengett. Egy király neve volt. Cidkijja király neve lefordítva ezt jelenti: az én igazságom az Úr. A próféta azonban nem erről a kortárs királyról szól, akinek uralkodása katasztrófához vezetett. Cidkijja király a prófétai intés ellenére fellázadt a hatalmas Babilón ellen, a birodalom bosszút állt, Jeruzsálemet lerombolták, őt fogságba vitték, megvakították, és rabként halt meg.

Jézusnak a jó pásztorról mondott szavát ez a mondat előzi meg: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.” (Ján 9,41). A vak vezérekkel vitatkozik Jézus. Ezért utal a hűtlen, önmagát istenítő, elbukott és megvakított király kortársára, Jeremiás prófétát és szép ígéretére.

Jeremiás tehát előre tekintett a jövőbe, és új pásztort várt, a Messiást várta, akinek ez a neve: az Úr a mi igazságunk. Figyeljünk a hangokra, kicsit másképpen hangzik a király egyébként ismerős neve, viszont mindent egészen másképpen jelent. A király neve Cidkijjá, de ez csak névbitorlás – az én igazságom az Úr! Egyes számban, csakis ő, csakis én, az enyém és csakis az enyém ez az igazság – és nem is általánosan. A prófétai jövendölés ellenben kiterjesztő értelmű: az Úr a mi igazságunk. Ez a más irányba mutató szó annyira fontos, hogy a tudósok mindmáig vitatkoznak azon, hogy az új név vajon egy eljövendő szabadító király neve-e, vagy éppen az egész nép neve. Én nem tudom ezt a vitát eldönteni. De az nyilvánvaló: boldog reményt jövendöl a próféta: olyan vezetője lesz Isten népének, akinek magának, személyesen és az egész népnek is valóban maga Isten lesz az igazsága, vagyis istentörvényű életet fognak élni, a szövetség rendelkezései szerint. És ezt a szent életrendet Isten egy második nagy szabadítással pecsételi meg: „Azért ímé, elközelgetnek a napok, azt mondja az Úr, amelyekben nem mondják többé: Él az Úr, aki kihozta Izráel fiait Egyiptom földéből. Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, aki kihozta és aki haza vezérlette Izráel házának magvát az északi földről és mindama földekről, amelyekre kiűztem őket, és lakoznak az ő földjükön.” Véget ér a száműzetés, a szétszóratás, a pásztor nélküli tengődés és sodródás! Ahogyan egykor Egyiptomból Isten kihozta népét, úgy fogja majd lezárni a száműzetés idejét is., Nehéz szavak hordozzák a szép reményt!

Nos, ki ne tudta volna ezeket a szavakat idézni ott a templomban, ahol Jézust szélhámossággal, ördöngösséggel, istenkáromlással vádolták, miután meggyógyított egy vakot! De éppenséggel idézhették volna koruk uralkodóját, Tiberius, római császárt is, aki pásztorhoz hasonlította magát, amikor könnyített a provinciák adóterhein és azt mondta, a jó pásztor nyírja és nem nyúzza a juhait.

Kedves Testvérek, nem tudunk tehát elbújni az elől, ami elől annyira szeretnénk elbújni. Mert nem tudunk és nem akarhatunk magunk elé kétféle Jézus állítani: egy kemény, vitázó Jézust, aki, ha kell prófétákat idéz, ha kell kötélből ostort fon, és kiűzi a kufárokat a templomból, aki Heródesre azt mondta: róka, Pilátusnak pedig semmit sem mond, ahelyett, hogy esdekelne szabadon bocsátásáért – és egy másik Jézust, akinek semmi köze ehhez az egészhez, semmi köze az adópénzhez, a Virágvasárnapi bevonuláshoz, a nagytanácshoz, semmi köze evilághoz, és minket kiragad e világból, és megszabadít e földi élet minden gonoszságától. Igen, meghagyom, mi nyilván ezt az utóbbi Jézust szeretnénk magunknak, Ő a jó pásztor, aki megoltalmaz minket e világ minden csalárdságától, és azt akarja, hogy nem is törődjünk a mihaszna, magunknak élő, önző, hamis pásztorok és béresek dolgaival...

Sokat hallom ezt mostanában. Nemrégiben egy régi jóbarátommal vitatkoztam össze, aki néhány szó és hangzatos nyilatkozat alapján politikusokat minősített (nem itthoniakat, ezért nem volt olyan vészes a vita), és az egyiket minden további nélkül glóriás keresztyénnek titulálta, a másikról meg nem mondott semmit..., értettem jól, miért nem. A glóriás alak azért tetszett, mert azt sugallta, hogy a pásztorkodás nehéz és mocskos üzem, a politika és az emberi közösségek vezetése roppant zavaros és olykor bűnös valami – bízzák csak rá a keresztyének ezt a terhet olyanokra, akik megkímélik őket, mármint a keresztyéneket attól, hogy dolguk legyen ezzel. Mintha azt mondta volna, hogy Jézusnak sem kellett volna Jeruzsálembe mennie a megdicsőülés hegyén történt színeváltozása után (Mk 9), hanem ott kellett volna maradnia, Péter javaslata szerint Mózessel és Illéssel.

Aztán, mégis elment Jeruzsálembe, s mi lett a vége?! Belekeveredett a hatalmi játékokba, vallási pártok, fanatikusok, cinikusok, Heródes, Pilátus, Jeruzsálem és Róma...

Nos, kedves testvérek, mindezt azért mondtam el, mert ilyen összefüggések között kell itt Jézus szavait megértenünk:

„Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az. Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját... Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.”

Fel kell ismernünk Jézus hangját – dacára annak, hogy nagy hangzavar van a világban. De ő éppen e nagy hangzavar közepette szól hozzánk.

Továbbá, közvetlen módon jön hozzánk, az ajtón. Vagyis nincsenek hátsó szándékai. Nem kerít be bennünket. Nem édesget. Nem szed rá. Egyértelműen beszél. De nem zsarol. Mindig és újra annyit köt a szívedre, hogy az egész életednek Istennel van dolga! (Nem az életed egy részének, hanem az egész életednek. Nem az érzelmeidnek vagy éppen elvont gondolataidnak, hanem neked magadnak!) Nem akar rád sózni semmiféle érdekes, úgymond legújabban felfedezett vagy éppen régóta feledett és most megtalált programot, tanácsot, rendet, alakzatot. Azt akarja, hogy Őt kövesd, életedben és halálodban is, mert Ő az út Istenhez.

Jézus ismer. Nem most kezdett ismerkedni veled. Számára nem kell aláírnod semmilyen kérdő- vagy tiltakozó ívet, és csatlakoznod valami fontos proteszthez vagy csattanós ellen-proteszthez, hogy aztán majd kopogtassanak nálad a szavazatgyűjtők (akár több pártból is). Nála nem vagy rajta semmiféle mozgósítási listán, mert Jézusnak nincs mozgósítási listája – nála az Élet Könyve van, és egyedül ő nyithatja meg és benne van a neved és nem törli ki onnan senki (Jelenések 3,5). Ismer tehát és a neveden szólít, vagyis mindig is dolga volt veled, gondviselő szeretetében hordozott, vagyis nem akkor voltál neki fontos, amikor támogathattad őt, adhattál neki valamit, nem akkor vett észre, amikor végére ért a sornak és kifogyott a nagyemberekből – te mindig fontos voltál neki: születésedtől fogva, minden órán – és azt akarja, hogy kövesd őt.

Idegent pedig ne kövess! Fuss el, ha kell, minden olyan hangtól, amit nem ismersz – még ha édesebb is az a hang, mint a Mester olykor kemény, de tiszta hangja.

S honnan tudod a különbséget? A jó pásztor életét adja a juhokért. Neked az ad életet, hogy ő életét adta – letette érted. Ez az az igazság, amiről Pál apostol azt mondja, másképp nem volt lehetséges felismerni és elnyerni, csak az egy igaz halála és feltámadása által. „Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lett nekünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul.” (1Korintus 1,30)

Amikor Jézus azt mondta a vak meggyógyítását követő vitában: „ítélet végett jöttem én e világra, hogy akik nem látnak, lássanak; és akik látnak, vakok legyenek” (János 9,39-41) akkor prófétai szót mond. Igen, ez a pásztorokól vett hasonlat is prófétai szó – előre mutat egészen az igazságot szerző áldozatra és érdemére, a keresztre és a feltámadásra. Jeremiás azt jövendölte, hogy ha eljön a messiás, az lesz a neve: az Úr a mi igazságunk. Némelyek ezt az egész közösségre vonatkoztatják: az lesz a nevünk: az Úr a mi igazságunk. Jézus a mi igazságunk. Azért ismered a hangját, azért tudod, hogy téged szólít! Mostanában is nagy a zaj, és manapság is sokféle igazságocskát harsognak a fülünkbe. De te tudod és ismered Őt és az Ő szavát, mert az az igazság szava. És ismered az igazság hangját is, annak pedig igazság a neve. Jézus az út, az igazság és az élet – őt kövesd, Ő az élethez vezet, vezet át a halál árnyéka völgyén is, magához az élethez, Istenhez. Ő a mi igazságunk. Ámen.