Az ítélkezésről

Kedves Testvérek!

A bibliaolvasó kalauz szerint olvassuk a Hegyi Beszédet. Akik a kalauzt összeállították, bizonnyal zavarban voltak, amikor Máté evangéliumának hetedik. részéhez érkeztek, és naponként olvasandó szakaszokra kellett osztaniuk, mert a hagyományos írásmagyarázat szerint Máté evangéliumának hetedik részében az első öt verset, vagyis az ítélkezésrol szóló öt verset követi egy rövid kis mondás, majd utána kezdődnek a hetedik verstől Jézus szavai az állhatatos és a kitartó, buzgó kérésről. Ez az a bizonyos hatodik vers: “Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne szórjátok a disznók elé” a hagyományos írásmagyarázatokban összefüggés nélküli részként szerepel.

Miután ezt a részt hagyományosan, évezredek óta így olvassák a keresztyének, és így is magyarázzák, a Hegyi Beszédet  úgy tartják számon, mint egy folyamatosan végigmondott beszédet, hanem inkább mint egyfajta gyűjteményt. A Hegyi Beszéd Jézus beszédeinek, mondásainak, igéinek a gyűjteménye, s az írásmagyarázók szerint Máté evangélista kissé ügyetlenül vagy figyelmetlenül ezt az egy kis mondatot idebiggyesztette, de ennek sem az előtte, sem az utána levő igékkel nincs szorosabban kapcsolata. Természetesen, köze van a tanítványsághoz, az életszentséghez, a Jézus-követéshez, az Istentől kapott titkok megőrzéséhez, de az ítélkezésrol mondottaknak semmi köze ahhoz az érdekes mondáshoz, hogy gyöngyeinket ne hányjuk a disznók elé. Még Kálvin is így magyarázta, pedig én őt a legnagyobb írásmagyarázók között tartom számon, és mindig is figyelembe veszem igemagyarázatait, mert fontos gondolatokat mond. Ám ő is azt mondja, hogy ennek a hatodik versnek semmi köze az előtte állókhoz.

Én azonban azt hiszem, hogy valami köze mégiscsak van. Nem véletlenül szerepel ott az a vers, valamilyen összefüggést meg kell látnunk,  és azt hiszem, hogyha találunk valamilyen összefüggést az ítélkezésrol szóló rész és Jézus óvása között, hogy "ne szórjátok gyöngyeiteket a disznók elé", akkor mind az ítélkezésrol, mind pedig az utóbbiról mondottak mélyebb értelme tárul föl a számunkra.

1. De kezdjük először azzal, hogy miért szükséges Jézus szavára odafigyelnünk az ítélkezés tekintetében. Miért mondja Jézus ezeket az igen fontos szavakat? Azért szükséges odafigyelni, mert ítélkezni is szükséges dolog. Elkerülhetetlen. Ha valóban igaz az, hogy az egyik legfőbb erény, sőt némelyek, így Arisztotelész szerint, minden erények erénye az igazságosság, akkor elkerülhetetlen az, hogy ítélkezzünk, hogy ítéletet hozzunk, hogy mérlegeljünk, hogy megkülönböztessünk. Nyilvánvaló, hogy Jézus nem egy bírósági helyzetre utalva beszél, mint ahogyan viszont a felolvasott lekcióban Pál apostol egy bírósági helyzetre utal. Perelnek egymással a korinthusi gyülekezet tagjai, és a vitás kérdéseiket rögtön a bíróságra viszik. Az apostol azt kérdezi, miért nem tudjátok ezt ti egymás között megoldani? Nagy kérdés ez általában is a keresztyénekhez: Miért nem tudjátok vitás ügyeiteket egymás között megoldani? Lehetne ebből is kiindulni, mert ez létező probléma, de Jézus egy általánosabb helyzetből indul ki, az ítélkezés szükségének a helyzetéből. Szükséges ítélkezni. Szükséges megkülönböztetést tenni jó és rossz között, igaz és hamis között, tisztességes és becstelen között, helytálló és elhordozhatatlan között, erkölcsös és erkölcstelen között.

Ám, éppen itt mutatkozik meg az ember megváltásra szorultsága, az ember megromlott állapota, mert ez a szükséges jó dolog is rossz eszközzé válik az ember kezében. Sosem a jó törvénnyel van a baj, hanem a törvény alkalmazójával. És ki alkalmazza a törvényt? A törvény alkalmazója az ember. A panaszos, a vádlott, a védő, a vádló, meg a bíró. Vagyis mi magunk. Mi, akik ítélkezünk, vagy ítéletet sürgetünk. Mi, akik az ítélkezés kényszerhelyzetében vagyunk. Az ítélet eszköze jó és hasznos. Ez az a mérleg, mely csalhatatlanul mér, - állítólag. Justitiának, az igazság istennőjének szeme be van kötve, nem néz jobbra, nem néz balra, nem üt se jobbra, se balra, mint Arany János bírája: "Jobbra ütök, nekem fütyöl, balra ütök, nekem fütyöl, elmehetnek!" - Justitia, az igazi igazságosság azért vak, hogy elfogulatlan legyen. De mi elfogulatlanok vagyunk-e? Mi engednénk-e, hogy ítélethozatalkor bekössék a szemünket? Vakon ítélni itt azt jelenti, hogy csak a tényeket vesszük figyelembe.

Milyen megrendítő, hogy Jézus hasonlata éppen a látáshoz kapcsolódik. Az ítélkezés kérdésénél Jézus a látás metaforáját említi. Nem a bíró szívét, nem az érzését, nem a hallását, hanem a látását! Látod a másik szemében a szálkát, és javaslod, szükségesnek tartod, fontosnak ítéled, hogy azt onnan kivegyed. Engedd meg, szólsz a másikhoz, hogy kivegyem a szemedből a szálkát! Kedves drága testvérem, folytatod, olyan nagy fogyatékosság az, annyira zavar az, olyan nehéz és súlyos gond lehet az a számodra, olyannyira megbotránkoztató az, engedd hát meg, hogy kivegyem onnan! Jézus viszont így folytatja: A magadéban pedig a gerendát nem veszed észre? Már az is csoda, hogy amikor gerenda van az ember szemében, képes észrevenni a másikéban a szálkát. Ettől olyan megrendítő  Jézusnak ez a különleges parabolája.

Hogy láthat egyáltalán az, akinek gerenda van a szemében? Hiszen ha egy porszem belekerül a szemünkbe, vagy belekap a visszacsapódó falevél, és a levél egy kis töredéke belekerül az ember szemébe, micsoda kín az. Kétségbeesetten kérjük, hogy szedjék ki azt. Gyerekkoromban  még voltak gőzmozdonyok. Nagyon szerettünk gőzmozdonyos vonattal utazni, ha kinéztünk a vonatablakon a hátrafelé csapó füstbe jókat bele lehetett szagolni. De akinek a füsttel érkezo korom belement a szemébe, az utána  hosszasan törülgethette azt. Hogy tudunk mi látni egyáltalán, ha gerenda van a szemünkben? Fölfoghatatlan és abszurd is. S mégis, milyen érdekes,  gerenda van az ember saját szemében, azt szó nélkül hagyja, és a másikéban a szálkát észreveszi! Mikroszkopikus pontossággal látja a másikban a hibát! Gerendával teli szeme úgy működik, mint valami szuper-érzékeny készülék! A legapróbbat, a legkisebbet, az elrejtettet, amit a másik maga se lát  én látom, miközben a szememben ott van a gerenda!

Jézus nem azt akarja mondani, hogy aki ítél, vagy mértéket szab, az eleve cégéres bűnös, és  hogy milyen rettenetes és lehetetlen a világ, hogy cégéres bűnösök, gerendások ítélkeznek a szálkások fölött, s talán jobb lenne a világ, ha a szálkások ítélnének a gerendások fölött. Nem. Jézus egy abszurd helyzetről beszél: Vedd már észre, micsoda lehetetlen dolog az, hogy noha nincs rendben az életed,  önként ajánlkozol arra, hogy a másikét rendbe teszed. Tele van az életed ordító, cégéres bűnökkel, de te halasi csipkét akarsz a másik életébol csinálni.

2. Jézus tehát nem az ítélkezés szükségessége ellen beszél, nem is általában az ítélkezésrol szól, vagyis hogy ne kellene a jót és a rosszat megkülönböztetni, hanem arra emlékeztet, hogy magadon kezdd a tisztulást. Ezt másutt így mondja: Orvos gyógyítsd magadat. Mert, ha gerenda van a szemedben, látsz-e egyáltalán? Nem úgy van az, kedves testvérek, amit a köznapi megfigyelés is megerősít, hogy azok ugrálnak körülöttünk a leginkább, azok a mi legnagyobb kritikusaink, akiknek, ahogy szoktuk mondani, vaj van a fején? Nem azok csipkednek, nem azok mutogatnak, nem azok szórják ki a szemünkből állandóan a szálkát, akiknek a belső világuk úgy néz ki, mint egy szibériai őserdő? De bizony. És nem szoktuk ezt mi is gyakorolni, ahogy a köznapi bölcsesség mondja: A legjobb védekezés a támadás? A legkevesebbet akkor kell a saját nyomorúságunkkal, megoldatlan életünkkel foglalkozni, amikor a másikéval bíbelődhetünk. Milyen egyszerű is ez! És milyen veszélyes! Most erre figyelmeztet Jézus. Önmagadon kezdd! Nehogy aztán úgy járj, mint az a jól fizetett újságíró-humorista, aki éveken keresztül szórakoztatta az országot, s jókat gúnyolódott azon, hogy milyen sokat keresnek a politikusok, hogy tele a zsebük, mindent lenyúlnak, mindent maguknak pakolnak, mígnem kiderült, hogy egyetlen fellépéséért több a fizetése, mint egy felelős államfoé egy egész hónapban. Gyógyítsd először magadat! Azért is volt megrendítő ennek a humoristának a lelepleződése, mert egy kormánytisztviselőt bármikor felelősségre lehet vonni,  számon lehet kérni, ez a mi emberünk pedig váltig állítja, hogy őt nem lehet. Ő azt mond, amit akar, ő mindennek fölötte áll. A szólásszabadság jegyében, természetesen.

 Gyógyítsd magadat! Jézus nem azt mondja, hogy egyáltalán ne ítélkezz! Figyeljük szavait! Azt mondja Jézus: Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a Te szemedből, s akkor gondolj arra, hogy kivesd a szálkát a te atyádfiának szeméből. Nem azt mondja Jézus, hogy nem kell kiszedni a szálkát. Azt mondja, hogy előbb a gerendát kell kiszedni! Aztán a szálkát, s már csak azért is,  mert akinek gerenda van a szemében, az nem igazán lát pontosan, nem tudja jól felmérni, hogyan is kéne a másik szeméből kioperálni, kiszedegetni, kicsipegetni azt a szálkát. Lát-e egyáltalán, akinek gerenda van a szemében?

Manapság, az úgynevezett posztmodern korban sokan valószínűleg úgy értelmeznék Jézus szavait: Ne ítéljünk egyáltalán! S hozzátennék: én, aki ítélkezem, tele vagyok gerendával, a másiknak a szemében pedig szálkácskák vannak, hát ne ítélkezzünk. Hagyjunk mindent úgy, ahogy van, egyáltalán ne ítéljünk. Azt se tudjuk, hogy mi az igaz, azt se tudjuk, hogy mi a szép, azt se tudjuk, hogy mi a jó. Tudja ezt valaki? Álljon föl, mondja meg! Aztán rögtön fölállhatna a másik, és ő mondhatna egy másik szépet, egy másik jót, egy másik igazat. Minden relatív, minden viszonylagos. Amolyan posztmodern. Minden igaz és semmisem igaz. Minden állítható és minden cáfolható. Minden elfogadható és semmisem fogadható el. Így beszélnek sokan a mi időnkben! S mintha Jézus szava rímelne erre: Ne ítélj, hogy ne ítéltess, ne állíts mértéket, hogy neked se mérjenek azzal a mértékkel. Ne ugrálj, mert megugráltatnak. De erről szól valóban Jézus szava? Ő lenne a huszadik század végének, a huszonegyedik század elejének, e modern kornak a várva-várt prófétája? Kétezer évig senki sem értette volna Jézust? Tényleg erről beszélt volna Jézus, és lám, csak most fedeznénk föl? Azt mondaná Jézus, hogy ne keressük az igazságot? Azt mondaná, hogy ne tegyünk különbséget jó és rossz között? Azt mondaná, hagyjunk mindent úgy, ahogy van, majd magától megoldják magukat a dolgok?

Egyáltalán nem ezt mondja. A gyógyulás sorrendjét mondja el. Először te, s ha te meggyógyultál, akkor lehetsz gyógyítója a másiknak. Először te, s majd ha kikerült a gerenda a szemedből, és jól és tisztán látsz, akkor kérdezd a másiktól: Talán csak nem azért könnyes a szemed, nem azért nézel félre, nem azért zavart a tekinteted és a látásod, mert szálka van benne? Ez a jézusi sorrend, és ez a sorrend megfordíthatatlan. Így függ össze mindez a hatodik. verssel: Ne adjátok azt, ami szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák lábaikkal azokat, és fordulván meg ne szaggassanak titeket.

3. De mi az, ami szent? Mi az, amit nem szabad odaszórni az ebeknek és a disznóknak? Van ennek valami köze az ítélkezéshez, a különbségtevéshez, a pontos, tiszta, szabatos látáshoz, önmagunk élete gyógyulásához? Bizony van. Mégpedig az, hogy az ítélet mindig krízist jelent   - az eredeti görög szó értelmében -, vagyis megkülönböztetést. Olyan tevékenységet, amelynek a során az ember mérlegel, belát, megfontol, tényeket, adatokat, gondolatokat, értelmezéseket összevet, latolgat. És az ítélet, az ítélethozatal jófajta végeredményeképpen meg tudja különböztetni az igazat és a hamisat.
   
   

De vajon, kedves testvérek, nem tartozik-e ide az is, hogy az ember meg tudja különböztetni azt, ami szent, attól, ami nem? Nemrégiben egy filozófiatörténeti könyv került a kezembe, és ennek a középkorról szóló fejezetében olvastam, hogy a középkori keresztyén filozófusok állapították meg és rögzítették azt, hogy vannak úgynevezett transzcendentálék, ezek örök, egyetemes, mindent meghaladó nagy kérdései az embernek. Három ilyen örök kérdés van: Mi az igaz, mi a jó, mi a szép? A középkorban ehhez még odaszámolták azt a kérdést is, hogy mi az egy, és mi a lét. De akárhogy forgattam ezt a könyvet, egy kérdést nem találtam. Mi a szent?

Aztán a magam módján végiggondoltam a filozófiatörténetet, és arra jutottam, hogy igen nagy kegyelme az Istennek, hogy a középkori filozófusok ezt a kérdést nem vették föl a transzcendentálék közé. Nyilván meg van az oka is, hogy miért nem vették föl, de a lényeg, hogy nem vették föl. S ezért azt, ami szent, még nem sikerült széttrancsírozni a modern filozófiában. Azt összes többi nagy kérdés meg van már semmisítve. Semmi se jó, minden jó, - semmi sem igaz, minden igaz, - semmi se szép, minden szép. A szent kérdése valahogy kimaradt, Istennek hála. S most kérdezzük: mi a szent?

Vajon a szent nem Istennek az a feltétlensége, mindent átjáró, mindent betöltő, mindent lenyűgöző, önmagában valósága, ami előtt az ember rögtön átérzi és tudja, hogy ki ő maga? Vajon nem az a szent, aki előtt Ábrahám csak annyit tudott mondani: Por és hamu vagyok? Ezt az igaz ember, Ábrahám mondja, az elhívott, a választott, minden hívők atyja! Por és hamu vagyok! Vajon nem az a szent, aki előtt az üldözo Saul porba hullott, és megsemmisült? Vajon nem az a szent, akinek a halfogás csodája után Péter azt mondja: Eredj el Uram, tőlem, mert én bűnös ember vagyok? Vajon nem az a szent, akivel szembesülve, magyarázat nélkül is tudjuk, kik vagyunk, mik vagyunk, milyenek vagyunk, mit érünk?

A hétközi bibliaórán szóba jött, hogy milyen lesz az utolsó ítélet. Én egész biztos vagyok abban, hogy az utolsó ítélet nem úgy fog megtörténni, ahogy azt esetleg sokan elgondolják, hogy majd előáll a mennyei bíró, kigöngyölíti az irattekercset, és fölolvassa, mondjuk: Szabó István, született ekkor meg ekkor, anyja neve, sok rendben és sok ízben vétkezett és bűnözött, ekkor meg ekkor, meg ekkor meg ekkor. S én majd nem tudom megcáfolni e vádakat, mert azok hitelesen dokumentálva föl vannak jegyezve. Kedves testvérek, aki így gondolkodik Istenről, nagyon rosszul gondolkodik róla. Aki így gondolkodik Istenről, az azt hiszi, hogy Isten a Big Brother, a Nagy Testvér, aki monitoron át figyel bennünket, monitorozza az életünket, és alig várja, hogy kalamárisába üthesse a pennáját, és írhassa a bűneinket. Aztán majd ha jön az utolsó ítélet, akkor fölolvastatik nekünk az egész, mi ott nem tudunk védekezni, nem tudunk semmit megmagyarázni, mert feketén-fehéren fel lesz jegyezve minden. De nem ilyen lesz az ítélet! Odaáll az ember az élo Isten trónusa elé, s nem kell ott mondani semmit. Tudni fogja ki-ki, hogy kicsoda. Tudni fogom én is, ki és mi vagyok. Tudni fogom, mit tettem. Tudni fogom, mit mulasztottam. Ez a szent hatalma miatt lesz így.  Ne dobjátok oda az ebeknek, ami szent, és a ti gyöngyeiteket a disznók elé. Ezt a csodálatos titkot,  ezt a csodálatos érzéket ne dobd oda, hogy neked kell előbb gyógyulnod, hogy gyógyíthass, hogy neked kell előbb megítéltetned, hogy ítélhess, neked kell a gerendát a szemedből kivétetned, hogy mondhassad a másiknak, szálka van a szemedben, mert ez szentséges titok.

Hiszen mikor mond az ember önmagáról ítéletet? Mikor látja be, hogy neki kell gyógyulni, neki kell újulni, neki kell tisztulni? Csak akkor, ha találkozott Istennel. Csak akkor, ha megérintette őt Isten jelenvaló hatalma, szentsége és igazsága. Akkor mondja, ahogy a próféta mondta: Jaj nekem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakozom. Akkor mondja: Jöjj, Uram és gyógyíts meg engem! Akkor támad az ember szívében olthatatlan szomjúság az isteni igazság és mérték iránt. Akkor kezdődik el az életében, az életünkben a megszenteltetés, a megszentelődés. Hát ezt ne dobd oda, ezt ne hányd a disznók elé! Mert megtapossák, mert nem értik, mert nem kell nekik. Sőt, ellened fordulnak, és megszaggatnak téged is.

Olyan megrendítő látni, itt ebben az új évezredben is, hogy a keresztyénség ezt a gyöngyét, ezt a kincsét olyan sokszor odadobta, odavetette, játszott vele, és az olyan sokszor megtapostatott. Most, a legutóbbi időkben úgy tapostatik meg, hogy a keresztyénségre hivatkozva, a szeretet szellemére hivatkozva végtelen toleranciát követelnek tőlünk, mindent tolerálnunk kell. És ez a tolerancia nem a fajt, a bőrszínt, a vallást érinti, sokkal többet jelent ez már. A bűnt is jelenti. Tolerálni kell mindent, követeli a mai világ. Mindent meg lehet magyarázni, mondják, ki tudja ki miért vétkezett, ki tudja, ki miért esett bűnbe, mindent tolerálni kell. Eljutottunk oda,  hogy miközben naponta adják fel ezt a leckét nekünk, keresztyéneknek: legyetek toleránsak, befogadók, mindent elhordozók! - aközben csak minket, keresztyéneket nem tolerálnak. Csak a keresztyénséget nem bírják ki. Csak az nem kell.

Ne szórd oda gyöngyeidet, hogy meg ne tapossák, és fordulván, meg ne szaggassanak. Ne szórd oda, de gyakorold! Ne szórd oda, ne szolgáltasd ki, de gyakorold! Élj vele! Tisztítsd meg magadat! Vesd ki a szemedből a gerendát! Szabadulj meg attól a kényszerességtől, hogyha a másikon ítélsz, azáltal te automatikusan tisztává leszel. Akik járatosak a jogban, vagy maguk is jogászok, netalán bírók, azok tudják a legjobban, hisz ismerik belülről ezt a dilemmát, és megélték már, hogy milyen nagy dráma ítéletet mondani úgy, hogy közben a bíró maga nem tökéletes, nem ártatlan, nem abszolút tiszta. S ha odafigyelünk rájuk és az alázatukra, akkor mi, akik nem vagyunk hivatásos bírók, nincsen ilyen stallumunk, megértjük azt is, hogy attól ha a másikat bűnösnek mondom, én magam még bűnös maradok. Nem attól lesz tiszta az ember, hogy tisztátalannak mondja a másikat, nem attól lesz nagyszerű, hogy mértéket szab a másiknak. Hanem attól, hogy megtisztítja magát és engedi, hogy a megszentelő Úr megszentelje őt. Attól, hogy azt tudja mondani: Uram, nemhogy a másik szeméből a szálkát, azt az apróságot, hanem magaméból a gerendát sem tudom kivenni. Jöjj, és tisztíts meg engem! Jöjj, és adj nekem igazi és tiszta látást! Jöjj, és tégy engem olyanná, mint aki meggyógyult, és gyógyító erőd által tud mások gyógyítója lenni! Jöjj, és ítélj meg engem, mert a te ítéleted irgalmas. Jöjj és áldj meg,  hogy ha nekem kell ítéletet mondani, én is irgalmas szívű lehessek!
Ámen