Ámós - Próféták -7

Képzeld! A nagyobbik unokám szava járása ez mostanában. Képzeld, kiált, képzeld, aztán nyomban mesélni kezd! Most nem mesére hívom a gyülekezetet, mégis így kezdem: képzeljétek el, hogy meghívunk ide egy vendég-igehirdetőt más felekezetből – ezt fontos hangsúlyozni –, ő pedig a köszöntés után hirtelen rákezdene és sorolná, hogy jaj ennek az egyháznak, jaj annak a gyülekezetnek, jaj ennek a vallásnak, jaj amannak, és aztán rátérne a sajátjára is. Mi pedig hallgatva őt, talán éreznénk, hogy emelkedünk, duzzadna a keblünk a büszkeségtől, hogy ide jön egy igehirdető és nemhogy a többieket, de még a saját egyházát is elővenné, tételesen felsorolná a bűneit, hibáit, nyomorúságait! Aztán jönne a pofon, ahogy mondjuk: a végén csattan az ostor, és rákezdene a miénkre is. Meglehetős zavar fogna el bennünket, nem is tudom, ilyen helyzetben, hogy mit tegyünk? 

Most Bételbe mentünk, és Jónás kortársától, Ámós prófétától hallottunk kemény szót. Jónás éppen innen, ebből az északi országrészből kapott küldetést az asszír birodalom majdani fővárosába, Ninivébe. Jónást, mint tudjuk, Isten megleckéztette, némely magyarázó szerint azért, mert elbizakodott volt. Jónás és népe, Izrael abban a hitben élt, hogy velük van az Úr! Úgy tűnik, ezt idézi Ámós próféta is. Jönni fog egy nap, az lesz az Úr napja, amikor Isten rendet rak. Mert el kell jönnie annak a napnak, hiszen körülöttük mindenki hitetlen, bálványimádó, mindenki Isten ellen lázad, csak a választott nép áll még az igazságban. De milyen szépen vezette rá Isten Jónást, hogy Ninive is megmarad, ha megtér!

Most Ámóstól hallunk kemény szavakat. Szintén küldetése van, de nem kell olyan messzire mennie, mint Jónásnak. Ámós a déli országrészből, Júdából való, ott kapta a küldetést, amely Izrael területére, Bételbe szólította. Bétel egy régi szent hely, egykor itt épített oltárt Ábrahám, amikor megérkezett az Ígéret földjére (1Mózes 12), Jákob itt látta csodálatos látomását, útban a nagybátyjához, itt látta az égi lajtorját, amelyen angyalok jártak fel s le, itt állított egy emlékkövet (1Mózes 28). Egy ideig Bételben őrizték a Szent ládát a Bírák korának zűrzavaros viszonyai között (Bírák 20), itt lakott Debóra, és tudjuk Illés próféta korából, hogy egy prófétai iskola is működött Bételben, ott voltak azok a próféta-fiak, akik majd Illéshez és Elizeus prófétához csatlakoztak (2Kir 2). Egyszóval, ez egy régi szent hely, tele emlékekkel, kinyilatkozásokkal, tapasztalatokkal. Pusztaszer – hogy mit ne mondjak. Ámós korában volt itt egy templom is. Amikor ugyanis kettészakadt az ország Salamon halála után, I. Jeroboám király nem nézte jó szemmel, hogy jönnek északról az emberek, átmennek az országon és elzarándokolnak Jeruzsálembe. Ott már más király uralkodott, ott más érdekek számítottak, az akkor már egy másik ország volt. De hát ott volt nekik Bétel, a régi szent hely. Épített egy templomot és ez a templom többé-kevésbé a mózesi rendtartás szerint működött, papsággal, áldozattal, mindennel, amit a mózesi törvények előírtak.

És egyszer csak jön délről egy ember. Egy pásztorember. Ámósnak hívják. Rákezd: jaj Damaszkusznak, és királyának! Hát ez jól hangzik! Damaszkusz ellenséges ország, jaj nekik! Aztán folytatja: jaj Gázának! Az meg egy filiszteus város a tengerparton. Jaj Tirosznak! Az is egy filiszteus város. Nagyon jó! Jókat mond ez az Ámós! Hirdesse csak ezeket az ítéletes beszédeket!! Jaj az ammoni népeknek! – igen ők is mindig ellenségeink voltak! Jaj a moábitáknak! Persze, ők is mindig az ellenségeink voltak! Jaj Júdának! Ahonnan jött?! Akkor most átállt hozzánk Ámós? Feljött Júdából ide északra, otthagyta Jeruzsálemet, eljött ide a bételi szentélybe és ítéletet mond a sajátjain?! Hát ez a legjobb! És még az okokat is felsorolja! Most nincs idő minden környező országra eső ítéletét részletezni; de Júdát érdemes megnézni. A testvér-ország - vagyis a saját országa – ellen több okot is felsorol Ámós; három, sőt négy ok miatt nem könyörül meg rajta Isten: megvetették a törvényt, bálványoztak, elhanyatlottak az isteni szövetségtől! Éljük bele magunkat ebbe a helyzetbe, képzeld, ahogy a kisgyerek mondja: már-már élvezzük ezt a helyzetet, mi északiak. Lám, ha körbetekintünk: északon Damaszkusz, nyugaton Gáza, keleten Moáb, délen Júdea - mindegyik ítélet alatt áll! Ámós próféta szépen körbemondta, hogy körülöttünk csupa elhanyatlott, ítéletre váró, bűnében vergődő, Isten haragját kiváltó ország, országrész, nép él, csak mi, csak mi vagyunk még igazak! Egy, csak egy legény van talpon a vidéken! Mi! 

Aztán, aztán a végén csattan az ostor: jaj Izraelnek! Ahol most Ámóst próféta szolgál. Jaj Bételnek, jaj a királynak, jaj az itt működő főpapnak, jaj itt mindenkinek!

Ha végig olvassuk a próféta könyvét, látjuk, sok tételt sorol fel. Most csak néhány címszót ragadok ki: jaj ennek a népnek is, mondja a próféta, mert eladták a szegény embert rabszolgának, egy pár saruért – egy pár saruért, egy pár cipőért! –  rabszolgának. Jaj ennek a népnek, mert a nincstelenek gyászával nem törődnek. Jaj ennek a népnek, mert a szűkölködőt elutasítják (aki nem tud a bírónak fizetni, annak ügyét nem veszik napirendre).  Jaj ennek a népnek, mert termékenységi kultuszba fulladnak bele, kultuszi paráznaságot űznek, apa és fia ugyanahhoz a prostituálthoz jár. Jaj ennek a népnek, mert zálogruhán terpeszkednek (megsértve a mózesi törvényt, amely szigorúan előírja, hogy aki a felső ruháját, a köpenyét adja zálogba, annak éjszakára vissza kellett adni, 2Mózes 22,25; mert a keleti világban az a ruha volt a takaró is), s jaj nektek, mert ti zálogruhán terpeszkedtek. Bort isznak Isten házában (úri muri van a templomban), megitatjátok a nazírokat (ezek a régi Izraelben szent emberek voltak, akik nem vágták le szakállukat, hajukat és nem fogyasztottak semmiféle alkoholt, fogadalmat tettek egy-egy ügyre). Leitatjátok a fogadalmasokat, hogy ne prófétáljanak, hogy ne mondják ki az igazságot. Hamis ünnepeket tartotok, divat lett a kevélykedés, elefántcsont palotáitokban danolásztok, pengetitek a húrt, és azt hiszitek, hogy olyan szépen énekeltek, mint Dávid király. Hát már ott, a régi Izraelben ennyi sok Nérócska volt? Ültek a gazdagságukban és mindjárt legalábbis Oscar díjra érdemesnek tartották énekelgetésüket. Így summázza ezt a sok keserű ítéletet a próféta: hallgat az okos, mert gonosz idő ez. Akinek van esze, az befogja a száját, aki bölcs egy kicsit, az néma marad, akinek van egy kis tapasztalata, az tudja, hogy ilyen időben, ilyen korban úgysem lehet csinálni semmit. Ha szól, beverik a száját, bolondot csinálnak belőle, körbecifrázzák. Hallgat az okos, mert gonosz ez az idő.

Mindennek a gyökere az, hogy megszegték a szövetséget.  A próféta által felsorolt tételek mindegyike érinti valamilyen módon a mózesi törvényeket. Én csak a legképszerűbbet emeltem ki, hogy amikor a zálogba beadott köpenyt nem adják vissza éjszakára a szerencsétlennek, hadd fagyjon meg a keleti éjszakában, ahol mínuszra is lemegy a hőmérséklet, ők meg terpeszkednek a zálogos ruhán. De a szegény meghallgatása, a szűkölködő megsegítése, a méltányos ítélet, a hamis ünnepek tilalma, és Isten dicsőségének szolgálata –  ezek is mind a szövetség rendjébe esnek. De a kevélység mindet sérti. Össze is foglalja a próféta: megszegtétek a szövetséget. A főbűn pedig, az, amit ebben a sirató énekben mond: ürömmé tettétek a törvényt! 

Ez nagyon mélyre vezet. Pál apostoltól tudjuk a Római levélből, hogy Isten a törvényt azért adta, hogy föltartóztassa vele a rosszat, tehát a megromlott embervilágnak szüksége van törvényre, törvény nélkül, szabály nélkül nincsen élet, csak lehetetlenség van. A régi bölcsek is mind azt mondják, hogy a legrosszabb törvény is jobb, mint a törvénynélküliség, a legrosszabb rend is jobb, mint a rendnélküliség. Van, aki elment odáig – én addig nem mennék el –, hogy még a zsarnokság is jobb, mint az anarchia. Nem tudom. Zsarnokságban volt részem. Inkább, imádkozzunk, hogy ne legyen anarchia. Méreggé tettétek a törvényt!  - mondja a próféta. Vagyis: visszájára fordítottátok, a gyógyszerből méreg lett, a gyógyítás eszköze a halál eszközzé lett,az út útvesztő lett, a korlát, ami megőrzi az embert, hogy túlzásba ne menjen, szakadékba ne zuhanjon, börtönráccsá lett. A szabadság alkotmánya a halál forgatókönyvévé lett! Jaj nektek! Mindennek pedig az lett az eredménye, hogy az emberek meggyűlölték az igazságot. Talán ezért mondja Ámós próféta azt, hogy az okos hallgat ebben az időben. Mert nem pusztán a mi 20-21. századi problémánkról volt itt szó. Mi így érezzük: mondd meg az igazat, aztán majd jön érted a fekete autó, elvisz az ÁVO! Mondd meg az igazat, kirúgnak a munkahelyedről! Szónokolj csak arról, hogy hogyan kéne elrendezni a cégnél a dolgokat, aztán majd nem kapsz prémiumot, vagy amikor előrébb juthatnál, nem juthatsz előrébb! Mert megtámadhatnak és szétmarcangolnak, mert a hatalom ilyen. A hatalom nem szereti a bírálatot, mert a hatalom megrontja az embereket, a hatalomtól megmámorosodnak és nem viselnek el semmit! Csakhogy, kedves testvérek, itt nem erről van szó, ennél sokkal drámaibb a helyzet! Az emberek gyűlölik az igazságot, nem a hatalmasok. A hatalmasok olyanok, amilyenek.  Az emberek, mondjuk így, a közemberek gyűlölték meg az igazságot. De talán azok helyzetek ismerősek, amikor valaki teli szájjal kiabál a korrupcióról, és közben ő maga a legnagyobb adócsaló. Van egy régi barátom. Mikor diáktársak voltunk, mentünk a Ráday utcában befelé a teológiára és az angyalokról beszélgettünk. Hogy az angyalok, a tiszta lelkek, az angyalok, a bűntelenek és hogy nekünk angyallá kéne lenni... Amúgy prófétikus lelkületű volt ez a fiú, úgy tudta mondani a magáét, le voltam nyűgözve mindig. Volt az utcában egy zöldséges. Június volt, szépen ki voltak rakva az almák is. És azt látom, hogy miközben magyaráz ez az én barátom, egyszercsak odanyúl, felkap egy almát, megyünk két lépést tovább, ketté töri, megfelezi, nekem adja. Mondom neki: te most almát loptál. Nézett rám. Nem értette. Fordítsuk ezt meg, lehet-e egy olyan korban az igazságról beszélni, amikor mindenki gyűlöli az igazságot? Persze, az igazát mindenki akarja, a jussát mindenki megköveteli, de az igazságot nem akarja, mert gyűlöli. 

Súlyos ez a helyzet és hiába a nagy igyekezet, mondja Ámós próféta ott Bételben. Miért is Bételben? Mert miközben az igazságot méreggé tették, aközben roppant vallásos mindenki. Van szent kórus a bételi templomban, prófétaiskolát tartanak fenn, éjjel-nappal áldoznak, maximálisan meg vannak tartva a mózesi törvények. Igen, talán azért is igyekeztek szertartást, kultuszt tartani, mert ott volt a rivális, Jeruzsálem, felül kellett valahogy múlni; pontosabban, persze, Bétel volt a rivális. De miből gondoljátok, mondja Ámós próféta, hogy ezzel a sok áldozattal, szenteskedéssel, a vallási rendek fenntartásával megvehetitek az Istent? Azért, mert mióta világ a világ, így szokott lenni, hogy amit orzott az ember, abból ad egy darabot az Istennek és bűntárssá teszi, úgy-e, a zsákmányból!? Amit kapsz, abból adsz egy kicsit az Istennek, bűntárssá teszed, hogy hallgasson? De miből gondoljátok, hogy Isten ezt elfogadja? Ez hamisság. Isten ezt gyűlöli. Isten az igazságot szereti.

Hát nem csoda, hogy a bételi szentély főpapja, Amáziás el is rohan Jeroboám királyhoz, és följelenti a prófétát azzal, hogy megzavarja a jó rendet, uszít a király ellen, össze-vissza beszél, ez egy országháborító bolond. Ha okos lenne, hallgatna, - teszem hozzá. Emlékszünk, Hóseás prófétát is őrültnek tartották! Azért, mert életén ábrázolta ki Istennek és népének a kapcsolatát. De valójában ki itt a bolond, ki itt az őrült, ki itt az országháborító? Nos, most úgy tűnik, Ámós az. 

Ő mondja el az első templomi prédikációt, ha jól olvassuk a Bibliát. Krisztus előtt a 8. században vagyunk. Ámós előtt is voltak próféták, számosan, Illések, Elizeusok, s tovább visszafelé. De ő az első, aki le is írta a jövendöléseit, ezt egészen bizonyosan tudjuk. Ő az első író-próféta. Nyilván más próféták is prédikáltak a templomban vagy a templom előtt, de ő az első, aki le is jegyezte a templomi beszédét. Olvasunk ilyet Jeremiás prófétától is, majd erről is lesz szó. Jézus pedig, amikor kiűzi a kufárokat a templomból, Jeremiás prófétát idézi: az én Atyám háza az imádság háza, ti pedig latrok barlangjává tettétek azt (Máté 21,13).

Ki ez az országháborító? Ő Ámós, akinek a feljelentés után azt mondja Amáziás pap, hogy: menjél haza, ne prófétálj itten! Te délről jöttél, egy másik országból, te egy másik világba tartozol. Képzeljük el, lehet, hogy én is így oldanám meg, ha egy másik felekezet prédikátora szidna itt a templomunkban minket, reformátusokat – de nagyon ám!  Csak felállnék már a Mózes-székből, s mondanám neki, hogy köszönjük szépen, kedves testvérem, most tessék hazamenni, és otthon söprögetni, és tessék minket békén hagyni. Ne tessék bennünket háborítgatni! Fuss haza! – üzeni a főpap, úgymond jóindulatúan, Ámósnak. Először feljelentette a királynál, itt van egy összeesküvő, egy országháborító, majd utána ezt mondja neki: figyelj, bajba kerültél, most már menekülj haza és otthon keresd kenyeredet prófétálással. És ekkor leplezi le magát Ámós, hogy ő nem hivatásos próféta, nem hivatásos megmondó ember, ő egy egyszerű pásztorember, Tékoába való, pásztorkodással és fügetermesztéssel keresi a kenyerét, de nem tehetett mást, el kellett mondania az Úr üzenetét. A prófétaságát így írja le: ha üvölt az oroszlán, ki ne félne, ha az Úr szól, ki ne prófétálna? (Ámós 3,8) Nem egy világelemző ember Ámós, neki nem szakmája, hogy a világ dolgait folyton az Isten mérlegére tegye, és úgy értékelje. Ez a próféták dolga, akik a törvény magyarázói és alkalmazói. Őt ellenben Isten kiragadta a foglalkozásából, elhívta a nyája mellől, elküldte egy másik világba, - és ő nem tud mást tenni. Mert, ha felharsan az Úr hangja és ezt úgy kéne fordítani: ha felüvölt az Úr, mint az oroszlán, hogy: elég volt! –  akkor valakinek el kell mennie és el kell mondani, hogy elég volt! Miért ez a kényszer?

Itt érkezünk el a mondandó lényegéhez. Ámós próféta tudatja, hogy Isten népét nem érheti váratlanul az, ami be fog következni. Ezt mondja a sirató-énekben: ha százan mennek ki, tízen jönnek vissza, ha tízen mentek ki, egy jön vissza, – föltartóztathatatlanul bekövetkezik a katasztrófa. Éhség, szárazság, sáskajárás, aszály, gabonaüszög, ellenséges támadás, földrengés, minden, ami csak az ember ártására van, ami tönkreteszi a közösség életét, azt Ámós itt mind felsorolja. Isten mindent bevet. De szólt előre. Azt mondja a próféta: Isten addig nem tesz semmit, amíg meg nem jelenti azt a prófétáknak, míg tudtára nem adja szolgáinak, a szolgák kötelessége pedig az, hogy Isten szándékát tudtul adják. Ámós látomásokat is látott. Az egyik látomása nagyon szép és túlmutat azon, amit Ámós itt elvégez. A nagy ítéletben, amikor egyszerre jön a közösségi összeomlás, társadalmi zűrzavar támad, természeti katasztrófák sorozata következik, vagyis, amikor minden csapás együtt hat, azt mondja a próféta: akkor pedig támasztok – mondja az Úr – éhséget, de nem kenyér után, hanem az én igém után.

És ez van belerejtve ebbe a sirató énekbe is. Ezt mondja az Úr, Izrael Istene, engem keressetek, akkor életben maradtok! Ne keressétek Bételt, ne járjatok Gilgálba, Beersabába se menjetek (ezek különböző szent helyek voltak), mert Gilgál fogságba jön, Bétel pedig megsemmisül, az Urat keressétek és élni fogtok. Eljön az idő, amikor az ember nem a kenyér után lesz éhes, nem a víz után lesz szomjas, hanem az Isten beszédét fogja éhezni és szomjúhozni. (Ámós 8,11) A régi írásmagyarázók Dávidot prófétának tekintették leginkább azért, mert időnként Dávid olyat is mond, ami ott, az ő konkrét élethelyzetében is igaz, mégis túlmutat rajta. Most nyugodtan mondhatjuk, hiszen egy próféta könyvét tartjuk a kezünkben, hogy Ámós szava túlmutat azon a konkrét helyzeten, ahol elmondja: keressétek az Urat és élni fogtok! Keresni az Urat – így kezdődött a prófétákról szóló igehirdetés-sorozat –, hallottuk már, mégpedig egy kortárs prófétánál, Mikeás prófétánál. Amikor a királyok úgy döntenek, elmennek csatába, azt mondják: kérdezzük meg azért az Urat. Aztán hallottunk Huldáról, a prófétanőről, aki úgy buzdítja a fiatal Jósiás királyt, hogy keresd az Urat, mert aki az Urat keresi, az találja meg az életet. És most ezzel a szóval jön elénk Ámós próféta is, és ahogyan buzdította övéit ebben a templomi prédikációjában Isten-keresésre, úgy buzdít bennünket is, de most már azzal a szóval, ahogyan maga a mi Üdvözítőnk Jézus Krisztusunk foglalja össze a próféták összes üzenetét: kérjetek és adatik, zörgessetek és megnyittatik, keressetek és találtok.

Gonosz idő ez. Minden idő gonosz, amikor nem keresik az Urat és minden idő áldott reménységet hordoz, amikor keresik az Urat. Keressétek az Urat és élni fogtok.
Ámen