Amit szól, meglesz

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Azt hiszem, mindannyian úgy vagyunk vele, hogy a gyermekek szájából elfogadjuk, elviseljük, vagy még nevetünk is rajta, ha tudálékos mondásokkal kommentálnak valamit. Azért fogadjuk el ezt a gyermekektől, mert ők még próbálgatják, ízlelgetik a kifejezéseket, szófordulatokat, közmondásokat, közhelyeket. Felnőttől viszont nem vesszük mindig szívesen, ha mindenre van egy jó mondása. Ismerünk ilyen embereket, kik, bármi történik, valami bölcset mindig rámondanak. Az ilyen emberekkel nem is szívesen osztjuk meg gondolatainkat, nem eresztjük be őket az életünkbe, nem szeretjük, ha közhelyekkel idegesítenek. Mindazáltal van az évnek egy napja – mondjuk december 31. déltől január 1. délig –, amikor mi is mondjuk a közhelyeket. Sok okos mondás, gondolat hangzik: milyen volt az előző esztendő, milyem lesz a következő, mit szerettünk volna tavaly, mit szeretnénk a következő évben.  Egyszóval, bizakodó meg legyintgető, bátorító meg kijózanító közmondásokat, közhelyeket mondogatunk ilyenkor. Hogy igazak-e vagy sem, nem tudjuk eldönteni. Talán nem is ezért mondogatjuk ezeket a közhelyeket, hanem inkább azért, mert valamiféle védelmet jelentenek a számunkra. Burkot vonnak körénk, s a szavak rengetege, a bölcs és találó mondások, az egykor volt régi igazságok megvédenek minket bizonytalanságtól, kétségtől, aggodalomtól. Még a híres mozaik-szót – BÚÉK - Bízzad Újra Életed Krisztusra -  is sokféleképpen szoktuk fordítani. Tegnap éjszaka kaptam egy sms-üzenetet, mely így szólt: Bizony, Utolsó Évetek Következik. Ez már csak valami választási kampányszöveg lehetett. De még sok minden egyébre lehet ezt fordítani. Mondogatjuk hát a szólamokat, a közhelyeket. Még egyszer: talán azért tesszük, mert megvédenek bennünket. Mások igazsága is sokszor megsegíti az embert. Ha arra gondolunk, mennyi bizonytalanság vár bennünket ebben az esztendőben, vagy mennyire nem tudunk eligazodni, akár csak a saját életünk egyszerű dolgai között, nemhogy az országos dolgokban, vagy ha arra gondolunk, hogy mennyi veszedelem, nehézség várhat ránk, máris jönnek a mondások. Most odakinn esik az eső, örülhetnénk, hogy plusz 2-3 fok van és nem  mínusz 20 fokban kell cidrizni, de máris mondjuk: bizony, árvíz lesz belőle. Biztos? A szívünk kétsége, a sok rossz tapasztalatunk hirtelen megszólal.

Tegnapelőtt, valaki azt mondta, hogy úgy kellene lenni mindennek, ahogy régen a puritánok csinálták: bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport! Nem akarom ezt a mondást kivesézni, hogy mennyire pogány mondás ez, csak jelzem, megfontolatlanul is szánkra tolul sok-sok mondás.

Most két közmondás van előttünk, a próféta idézi őket. Az egyik így szól: „a napok csak haladnak és semmivé lesz minden látás.” Sok igazság van benne. A napok csak haladnak és semmivé lesz minden látás. Ó, mennyi remény, mennyi látomás, ó, mennyi bizodalom! Ó, mennyi szépen megfogalmazott terv és elképzelés! Bízunk Istenben, és szárazon tartjuk a puskaport. De a napok haladnak, az órák szaladnak, az idő telik-múlik, és semmivé lesz minden látás. Hol vannak már a nagyszerű gondolatok, a víziók, a nagyszerű álmok? – kihűltek bennünk. Mert - ahogy mondani szoktuk - élni kell! Álmokból nem él meg az ember! Tervekből, látomásokból, szép elgondolásokból nem él meg az ember. Élni kell. Ha belegondolunk, mennyi kisszerű alku, mennyi nagyszerű ige porba ejtése, mennyi csodálatos terv elfelejtése, mennyi-mennyi minden foglalható bele ebbe az egyetlen kis fanyar mondatba: élni kell. Hány alkut kötöttünk, hány alkalommal léptünk hátrébb eggyel, milyen sokszor derült ki, hogy a gerincünk ugyan kemény, s még keményebb a nyakunk – nekünk kálvinistáknak különösen –, hát nem hajtottuk meg a fejünket, - de leguggoltunk. Mert élni kell! Máskor egyáltalán nem adtuk meg magunkat. Egy tapodtat sem engedtünk! Csak éppen előrébb nem mentünk semmit. Mert élni kell!

A napok csak haladnak és semmivé lesz minden látás – mondogatják Ezékiel kortársai, mintegy szemére vetve a prófétának: miről beszélsz te nekünk? Nos, a próféta sok mindenről beszélt, beszélt rettenetes dolgokról, bekövetkező ítéletről, beszélt csodálatos szabadulásról, Isten kegyelmének a kiáradásáról, ahogy a prófétáknak mondani kell azt, amit az Isten rájuk bízott. A Biblia-magyarázók szerint Isten vitatkozik itt saját népével a prófétán keresztül. S éppen egy olyan időszakban, amikor a próféta fenyegető ítéletet mond. De mindenki vonogatja a vállát: nem történt semmi! Micsoda rettenetes látásokat mondott nekünk a próféta, még rá is szóltunk: ne ijesztgessen bennünket, megpróbáltuk elhallgattatni: ne fenyegetőzzön, ráreccsentünk: hallgasson. Megtámadtuk a médiában: miről beszél ez? Jósolgat itt mindenféle rettenetességet, miféle huhogó bagoly ez a próféta? S lám, a napok múlnak, és semmivé lett minden látás. Megúsztuk. Nem történt semmi.

Lehet ezt az évet ezzel a gondolattal is kezdeni: Istennek sokféle feddő ítélete van velünk szemben is. S lehet máris mondani: mögöttünk van a múlt esztendő, meg a korábbi esztendő, meg az elmúlt évszázad, meg az azelőtti évszázad, meg az elmúlt évezred – megy a világ a maga során –, hol vannak ezek a fenyegető ítéletek? Néha, – ahogy pestiesen mondjuk – egy kicsit megkóstol bennünket az Isten. Néha megpróbál minket, néha bajt hoz ránk. De nincs ebből semmi baj. Így voltak Ezékiel kortársai is, hiába feddőzött a próféta, sok esetben önmagán demonstrálva az ítéletet, a szenvedést, az elkerülhetetlent – csak azt mondják a kortársai, hogy a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás. Meg egy jó újévi mottó is lehet ez. De van ennek egy másik oldala is. A próféta üdvösséget is jövendöl. Megmenekülést is. A próféta szabadulást is hirdet, hirdeti Isten csodálatos kegyelmét, új esztendejét, a megkönyörülésnek, az irgalmazásnak, a terhek elvételének idejét. Ez is be fog következni. Egészen bizonyosan. S ekkor ez a cinikus mondat - a napok csak haladnak és semmivé lesz minden látás -, egyszerre csak keserű mondattá lesz. A napok csak haladnak, telik-múlik az idő, még itt vagyunk a vártán – és semmi, semmi, semmi... Úgy, ahogy Péter apostol is vitatkozik saját nemzedékével. Sokan mondják közülünk: atyáink is meghaltak már, elaludtak, és késik az Úr az ígéretekkel. Ekkor azt mondja Péter apostol: nem késik az Úr, hanem türelmesen várakozik. Várakozik, hogy mindenek megtérésre jussanak. Vagyis – latin kifejezéssel élve – Isten prolongálja az ígéret bekövetkeztét, prolongálja a vég-idők eljöttét, és ebben a meghosszabbított időben alkalmat akar adni arra, hogy teljesen hozzá forduljunk, és neki éljünk.

S van itt egy másik mondás, melyet az előbbivel egybe is kell olvasnunk: „a látás, amelyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő.” Ha tehát  azt mondja a próféta: nézzétek, Isten ítéletet ígér, vagyis jónak és rossznak szétválasztását, igaznak és a hamisnak megkülönböztetését, mely egyrészt valóban elveszést, porba dőlést, de másrészt megmenekülést és megtartatást jelent, ám még vár, hogy a köztes időben minél többen megtérhessenek, Hozzá fordulhassanak, az életüket teljességgel Reá helyezhessék, akkor jön máris az előbbi szlogen: messzi időről szól a próféta, odébb van az még, vár az Úr, várjon is. Ne csak most várjon, ne csak ebben az évben, ne csak 2007-ben. Várjon csak még az Úr. Micsoda gondolatok vannak emögött?! Valaki egyszer azt mondta, hogy a megbánt bűnök sem olyan súlyosak, mint az elkövetni szándékozott bűnök. Várjon még az Úr – így beszél az istentelen ember. Még van dolgom, amit el kell végezni, meg kell szerezni, meg kell valósítani. Nekünk is van látásunk, mi is vizionálunk valamit a világról, és önmagunkról, - várjon még az Úr, ráér még! Van ennek a felfogásnak egy különös dimenziója, hangsúlyozom, mely csak az egyik vetülete annak, amit általában az életük kezdetén vagy az életük derekán levő emberek szoktak mondani: Isten, imádság, szent élet – ez mind az öregeknek való, nekik már nincs sok hátra, tőlük már elment a bűn, nekik való a szent élet. Mi még az élet elején vagyunk, mi még sok mindent szeretnénk megtenni, és az nem biztos, hogy tetszik Istennek. A nagy császárról, ki egyébként a keresztyének számára mindig is dicséretes lesz, mert ő adott a keresztyéneknek türelmi rendeletében szabadságot több száz éves üldözés után –, tehát Konstantinuszról jegyezték fel, hogy csak a halálos ágyán keresztelkedett meg. Afféle realizmus volt ez? Egy uralkodónak sok nagy tettet, és a sok nagy tett között talán sok gaztettet is el kell követnie. Konstantinusz pedig abban a meggyőződésben volt, hogyha egyszer megkeresztelkedik, végképp elkötelezi magát az Isten szövetségének, többet nem vétkezhet. Ha megkeresztelkedése után vétket követ el, menthetetlen lesz. Ezért halálos ágyán keresztelkedett meg. Nos, mondhatnánk Ezékiel kortársaival: a látás, melyet lát, sok napra való, messzi időre prófétál ő, de mi még csak nem is látjuk azt az időt, olyan messze van. Mi csak a mai napot látjuk, vagy talán a holnapot is, talán ezt az évet látjuk – ha látjuk egyáltalán.

Ám Isten így felel ezekre a vélekedésekre: nem halad tovább semmi, én beszédem ez, amit szólok, az a szó meglesz. Ez a kifejezés, hogy nem halad tovább semmi, én beszédem ez, azt jelenti, hogy nem megy a szélnek. Úgy is lehetne fordítani, hogy nem esik porba. Vagy úgy, hogy: itt marad, és szilárdan megáll. Bizonyosan meglesz. Mert Isten nem pitypang-isten, kit leszakítunk a réten, ráfújunk és elviszi a szél. Amit ő mond, meglesz! Azért vitatkozik a prófétán keresztül Isten az ő népével, mert van még itt valami, ami nem pusztán a közhelyek elítélése, hanem, ahogy a bevezetőben mondtam, a közhelyek alkalmazásának a célja. Azért szoktunk szólamokat mondani, mert meg akarjuk magunkat védeni. Sokszor kénytelenségben is ezt tesszük, úgy forog a dolog. S ezekben a mondásokban, el kell ismernünk, van valami mély emberi tapasztalat is. A közhelyekben valami kisűrűsödik, valami részigazság van bennük, legalább is egy féligazság van bennük. Egy részigazság vagy féligazság megvan itt is. Amikor a jövendőről és Isten ígéreteiről gondolkodunk, a dolgok rendje szerint a jövő látomását, Isten ígéreteit közvetítőkön keresztül kapjuk. Ezért kell a prófétának is nagy harcot folytatnia, hiszen ő a közvetítő. Hogyan szól a mondás, amikor ellegyintik? Azt mondják: a látás, melyet ez lát – és rámutatnak Ezékiel prófétára –, sok napra való és messzi időkre prófétál ő, - és rámutatnak megint. Vagyis: ez csak emberi beszéd, ez csak emberi látás. Igen, persze, a próféta Isten embere, igen, a próféta nagyszerű jövendőmondó képességgel rendelkezik, igen, a próféta egyéni életén, a sorsán meglátszik, hogy Isten a kezébe vette őt és kényszeríti őt. Ez volt mindig is az Isten embereinek sorsa. Sose volt igazán jó dolguk. Az egyháznak sem volt sohasem igazán jó dolga. Lehet, hogy a politikai propaganda azt mondja: nagy a jólét és a legjobb jólét az egyházban van, hát csökkentsük kicsit azt, hogy nagyobb legyen a társadalmi igazságosság! De sohasem volt ez így, ha az egyház igazán hűséges volt ahhoz, amit Isten rábízott. Persze, voltak hamis próféták is. Éppen Ezékiel próféta adja a kezünkbe a kulcsot, amikor azt mondja: az igazi prófétát és a hamis prófétát az különbözteti meg, hogy a hamis próféta azt mondja, amire a szíve hajtja. A hamis próféta azt mondja, amit megér látnia, jól tud rezdülni arra, amire az emberek várnak, s voltaképp nem is a magáét mondja, hanem azt, amit mindenki akar hallani. De könnyű így prófétának lenni, de könnyű így népszerűnek lenni, de könnyű így egy mikrofont meg egy kamerát kézbe keríteni és telekiabálni a világot azzal, amit mindenki hallani akar! De az igazi próféta úgy kiált föl, mint Jeremiás: rászedtél Uram, és én hagytam, hogy rászedj. Megtagadnám, amit rám bíztál, de nem tehetem, mert olyan az, mint a csontjaimba rekesztett tűz. A prófétának szenvednie kell, fölpöckölik az orrát: nohát, ezt mondod Ezékiel, ezt mondod Jeremiás, ezt mondja az egyház, erről prédikálnak a papok…, persze, persze, persze, hosszú időre való az! S egyébként is, csak ők mondják! Inkább arra hallgatunk, aki szebbet és érdekesebbet mond, mert - ahogy Pál apostol mondja - viszket a fülünk. De szeretjük azokat, akik megcsiklandozzák a fülünket, de szeretünk olyat hallani, de szeretünk erre az újesztendőre is úgy előretekinteni, hogy minden szép lesz, minden jó lesz, mert a mi Istenünk olyan, mint a magyar király, kit Dobzse Lászlónak csúfoltak, a mi istenünk Dobzse Isten: jól van, jól van, jó lesz, jó lesz! Mit akarsz, kedves gyermekem? Jó lesz, dobzse. Azért kell a prófétának vitatkoznia, hogy mindenki megértse: amit ő mond, nem ő mondja, s mivel nem ő mondja, hanem Isten mondja, ezért bizonyosan meglesz. Így is mondhatnám, hangsúlyozva: az, amit Isten mond, az lesz meg. Az lesz meg, amit Ő mond.

S rögtön rá is térhetünk Jézus történetére, mert az egész drámai szituáció tökéletesen benne foglaltatik abban, amikor Jézus hírét veszi, hogy letartóztatták a prófétát, Keresztelő Jánost. Nem jó hír ez újesztendőre. Heródes letartóztatta Keresztelő Jánost. Keresztelő János újra meg újra megüzente a fejedelemnek: nem szabad neked így élned!  Ugyanis vérfertőző kapcsolatban él testvére feleségével. Nem szabad neked így élned! Heródes nagy tekintélynek tartotta Keresztelő Jánost, tartott is tőle, mert János népszerű ember volt, sokan mentek ki hozzá a pusztába, főemberek is, katonák, tekintélyesek is – s persze, a szegények is mentek és megkeresztelkedtek és várták az új idők eljöttét. De Heródes elunta János feddőzését. A szentbeszédet? – Óh, nem, az mindig nagyszerű volt.- A szép prédikálását? – Óh, nem, azt mindig csodálta! Senki nem tudott úgy beszélni, mint Keresztelő János. Micsoda megrendítő hasonlatai voltak: „Ímé, a fejsze a fák gyökerére vettetett!” De amikor Keresztelő János beleavatkozott Heródes életébe, akkor - elég már! Letartóztatja, és nem sokkal később, egy bódult pillanatában ki is végezteti, és a szépen táncoló Sáloménak odaadja ajándékba a próféta fejét. Mikor Jézus ezt meghallotta, visszatért a pusztából, s onnantól kezdve – tudatja velünk az evangélista – kezdte hirdetni: térjetek meg, mert elközelgetett az Istennek országa! Nem tudom, érzitek-e ebben a történetben az elhordozhatatlan feszültséget? Hát éppen az tűnik bekövetkezni, amit Ezékiel kortársai is mondtak több száz évvel korábban, és mint a búvó patak, mely nemzedékeken és évszázadokon élt, most újra fölbukkan! A látás, amelyet lát – alkalmazzuk ezt most Keresztelő Jánosra – sok napra való, és messzi időkre prófétál ő. S idézzük a másik mondást: napok csak haladnak és semmivé lesz minden látás. Elég volt! Heródes is ezt mondja: elég volt. Összedől a prófécia, összedől a látás, megsemmisül, porba esik mindaz, amit Keresztelő János mondott. Egyik angol Biblia-fordítás így is adja vissza ezt a szót: porba esik. Ám ettől a pillanattól kezdi hirdetni Jézus: térjetek meg, mert elközelített az Istennek országa. Mert amit Isten mond, az bizonnyal meglesz. Mindaz, amit Isten a próféták által megjövendölt, Jézus Krisztusban meglesz. Őbenne lesz igenné és ámenné Istennek minden ígérete, Őbenne valósul meg Isten üdvözítő akarata.

Ha Őt látjuk, ha Ő van az életünk középpontjában, akkor van látásunk - ha szabad ezt a régi szót mondani és nem érti félre senki –: van látomásunk erről az elkövetkező esztendőről is. Egészen bizonyosan. Sok-sok mindent szeretnénk a következő évben. Szeretnénk több békességet, szeretnénk, ha dolgaink kiegyesednének, szeretnénk, ha többet örvendezhetnénk az igazságnak, a tisztességnek, a becsületnek, szeretnénk, ha végre a saját dolgainkhoz láthatnánk s nem arra kéne figyelni, nem arról beszélni, nem azon kellene búsongani, hogy mi megy ebben az országban, és hogyan megy. Szeretnénk nyugodtabban feküdni, és örvendező szívvel felkelni, és nem szorongani, hogy mikor érkeznek el hozzánk a háborúk, mikor köszöntenek be a katasztrófák, mikor jönnek a gazdasági válságok, merre és hova megy ez az egész világ, hogyan recseg-ropog és mikor dűl szét. Mert hiába szór konfettit a szemünkbe, önt mámoros pezsgőt a szánkba a sok bolondító média, a harsogás, az ujjongás, a trombitálás, - tudjuk, hogy baj van a világon. Tudjuk, hogy amit csak ember álmodik, tévutakra vezet bennünket. Tudjuk, hogy kátyúban vagyunk, halljuk, hogy recseg-ropog minden. Nos, joggal álmodunk, joggal várunk, joggal remélünk.

De, csak amit Ő mond, az lesz meg bizonnyal! Csak amit Ő mond. Lehet, hogy amit te gondolsz, semmivé lesz, lehet, hogy amit te álmodsz, elillan, lehet, hogy amit te tervezel erre az évre, arra igazán áll, hogy a látás, amit látsz, sok napra való és messzi időkről beszélsz, s még nincs az itt. DE amit az Úr mond, az bizonnyal meglesz. S ennek évnek első napján nekünk is azt mondja Jézus szavával: térjetek meg, mert elközelített az Istennek országa. Megtérni azt jelenti: kijönni a zsákutcából, engedni porba hullani az összes hamis illúziót. Egyáltalán, mindenféle illúziót. Megtérni azt jelenti: megbánni, megfordulni, majd egészen másképp élni. Egészen másképp. Nem a magam látásának, a szívem gondolatának, hanem Isten csodálatos ígéretének élni. Ímé, egy próféta, a legnagyobb próféta, minden próféták közül a legnagyobb, Keresztelő János börtönben van, elhallgattatják. S mondhatnánk mi is, mintegy védelmül önmagunk számára, a két közmondást: a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás, valamint a látás, amit ő lát, sok napra való és messzi időkre prófétál ő. Mi azonban ne ezt mondjuk, hanem megváltónk és mesterünk hívó szavára igazodva mondjuk: nem halad tovább semmelyik beszédem, amit szólok, meglesz. Isten evangéliuma, szabadító jó híre, váltságot adó kegyelmes ítélete boldogságot, üdvösséget, reményt adó szava bizonnyal meglesz, mert nem mi gondoltuk, nem mi mondtuk, hanem ez az a szó, amelyet Ő szól. Induljunk el, kedves testvérek, így, ezzel a biztos tudattal ennek az új esztendőben, és tegyük rá egész életünket arra, amit Isten mond, mert az bizonnyal meglesz!
Ámen