Főoldal Igehirdetések Amit az Úr néz - 7.

Amit az Úr néz - 7.

Textus: Zsidókhoz írt levél 11,23-27

Bogárdi Szabó István püspök 2014.04.06-án, a Budahegyvidéki Református Gyülekezetben elhangzott igehirdetése.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

 

Ezen a kora tavaszon a Sámuel könyvében olvasott Ige vezette gondolatainkat; ebben ezt olvastuk: az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. És ha már Sámueltől vettük az Igét, próféták sorsán, üzenetein, jellemén, életük alakulásán keresztül próbáltunk beletekinteni ennek a kinyilatkoztatásnak a mélységeibe. Mit jelent az, hogy mi mindegyre csak azt nézzük, ami a szemünk előtt van, és mit jelent az, hogy Isten azt nézi, ami az ember szívében van? Több prófétát is láttunk, a sorsukat, a jellemüket. Mindegyre megismételtem, hogy a próféta nem azt jelenti, amit ma szoktunk prófétán érteni. Ma úgy vesszük, hogy a próféta látnok, jós, akihez akár privátilag is el lehet menni. Különösen a 21. század gyermekei szeretik a transzcendens dolgokat – mondjuk egyszerű szóval –, a vallásos dolgokat privát szférában intézni. Sok könyvet lehet vásárolni, ezek afféle csináld magad könyvek: csináld magad az Istennel való dolgodat. Ehhez aztán időnként felfogadunk látnokokat, jósokat, akik eligazítanak bennünket a jövendőben. Ennyit a mai választások kapcsán engedjen meg a gyülekezet: múlt héten olvastam, hogy néhány megválasztandó jelölt jóshoz fordult, és rettenetesen izgulnak, hogy ma valóra válik-e a jövendőmondók szava. (Szerintem nem fog.) Aztán prófétán szokták manapság érteni a megmondó embereket is. Ezek többnyire értelmiségiek, akik szeretik is az efféle kitüntető címeket magukra aggatni: profetikus, független, független értelmiségi, szabad ember. Nos, vannak bibliai helyek is, ahol azt olvassuk, hogy a próféta megmondta a tuttit. Igen, mint Mózes a fáraónak. Csak az a különbség, hogy az igazi próféták sohasem mondhatták magukra azt, hogy függetlenek volnának. A prófétaság egyik igazi ismérve az, hogy a próféta életében teljes mértékben megmutatkozik az Istentől való abszolút függés. Emlékezzünk Jeremiás próféta panaszára: rászedtél Uram és rászedettem! A próféta küldött. S amit ma felolvastam, jól jelzi ezt. A legnagyobb próféta, Mózes, isteni elhívása és elküldése teljesen egyértelműen bizonyítja: Isten prófétái csak addig próféták, amíg küldöttek. Csak addig tudnak eleget tenni elhívatásuknak, amíg a küldetésükben járnak. A prófétának üzenete van, nem gondolata, Isten bízott rá valamit. Voltaképpen nem is jó szó ez, hogy üzenet. Mindenkinek van üzenete, - Kossuth Lajos is üzent, és volt „testvéri izenet”  a mi egyházunk életében is, 1951-ben (tiszántúliasan „izenetnek” nevezték), abban betiltották a kommunisták a missziót. Sokféle üzenet jön-megy a világban. Amit mi Isten üzenetének nevezünk, és amit a prófétának kell tovább adni, az egyszerű szóval Isten életakarata. Isten akar valamit, Istennek vannak elvégzett, elhatározott, eltökélt döntései, és ezeknek cselekvésére szólít fel bennünket.  Másrészt saját tervei kapcsán, tudtul adja a próféták által, hogy azokat meg fogja cselekedni, végre fogja hajtani. Ezért mondja másutt Jeremiás próféta – és ezt idézi az Újszövetségben az apostol –, hogy Isten soha nem hagyta magát prófétai szó nélkül,  - Isten beszélő Isten, közli, hogy mi a szándéka, az akarata, életterve az emberrel kapcsolatban, hogy egyszer végre mindenki megértse: az egész életnek Istennel van dolga. Nekünk is Istennel van dolgunk. S ebben csodálatos módon azt is megértjük, hogy Isten soha nem tett le rólunk, Neki is dolga van velünk. Az ide tartozó – mondjuk – üzenetet, isteni akaratot, régiesen szólva: tanácsvégzést hirdetik, adják tudtul, élik meg a próféták. De nem holmi független megmondó emberként, akik, mint az indián törzsfőnök szólnak: Uff!, aztán elvonulnak: lesz, ami lesz. A próféta saját élete is átalakul az által, hogy Isten elküldi őt.

 

A legnagyobb prófétáról szól ma az Ige. De engedjétek meg, kedves testvérek, hogy rövidítsek, hiszen Mózest nemhogy egy igehirdetésben, hanem százban sem lehet igazán bemutatni. Még Madách Imre nagyszerű drámája, a Mózes, is három és fél órát tartana, ha szóról-szóra eljátszanának a színészek. Nagy, vastag regényeket lehetne írni Mózes életéről, elemezni a dolgait, körülményeit, sorsát. Most csak a felolvasott textus fényében ezt az egy mondatot akarom kiemelni: Mózes nem félt a király haragjától, mert erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant! Ezért tartjuk Mózest a legnagyobb prófétának. Mózes látta a láthatatlant. Az ember csak azt nézi - mi mást nézne, érzékelne, fogna föl? -, ami a szeme előtt van. Mózes azonban látta a láthatatlant.

Pusztai tartózkodásának idejére esik az égő csipkebokor megtekintése. Az égő csipkebokrot látva Mózes szívében olthatatlan vonzódás, vágy támadt, egyszerű szóval kíváncsiság: oda megyek, mondja, megnézem, mi ez a csoda, hogy ég a csipkebokor és nem emésztetik el?! Ekkor találkozik Mózes az őt megszólító és szolgálatba állító Istennel. Találkozik Istennel, aki – ahogy a leírás elmondja – nyilvánvalóvá teszi Mózes számára, hogy elodázhatatlan, eltökélt, végrehajtandó terve van népével, és Mózest küldi el szabadítóul. A próféta küldött. Hadd hangsúlyozzam még egyszer! Mózes prófétasága nem abban áll, hogy pusztai tartózkodása  során, amikor apósának, Jethrónak juhait terelgette ide-oda, volt ideje végiggondolni egyiptomi életét, sorsát a fáraó udvarában, a fényes karrier-lehetőséget, annak összeomlását, meg azt, hogy miképpen lehetne mégis egyenesbe tenni mindent,  s kreált hozzá egy nagy üzenetet, mozgalmat. Mózes egy megdöbbentő jelenséget lát, egy csodát, és ebben találkozik az őt elküldő Istennel. Ki ez az Isten, aki őt elküldi? Először hadd szóljak erről röviden néhány szót.

 

Ez az Isten, aki Mózest elküldi, a szentséges Isten. A Szent. A nagy német vallástörténész, Rudolf Otto lassan száz esztendeje megjelentetett egy filozófiai, teológiai, tudományos gondolkodást megváltoztató könyvet, ez a címe: A szent. Ebben többek közt ezt a jelenetet  is elemzi, és leírja, hogy Isten, akivel ha találkozunk, aki ha megérint bennünket, ellenállhatatlan módon vonz bennünket, lenyűgöz minket. Mi ez a csoda? - kérdi Mózes lenyűgözötten –, oda megyek és megnézem. Csakhogy ugyanez az Isten meg is rettent bennünket. Azt olvassuk itt a történetben: odament Mózes és megfélemlett. Misterium fascinans és tremendum. Így nevezte el ez a tudós azt a mélységes tapasztalatot.  Isten szentsége egyszerre vonja és rémíti az embert. Életünk végső céliránya az, megérkezzünk Istenhez, Istenben legyünk, - Isten jelenléte az ember legfőbb boldogsága, Istennel együtt lenni a legfőbb jó. (Ezt nemcsak a Bibliából olvasom, hanem Platóntól idézem.). Istennel lenni.  Ez ellenállhatatlanul vonzza az embert. Augustinus egyházatya azt mondja: amor meus pondus meum – amit szeretek, az a súlyom, az vonz engem. Az ember óhatatlanul és akaratlanul Isten felé gravitál. Ugyanakkor – jaj, mégis! -  megromlott természete miatt fél is Istentől. Ez  a tremendum – Mózes megfélemlett. Az embert vonzza Isten - és ijeszti. Ami ellenállhatatlanul lenyűgözi, az taszítja. Ez az Isten az, aki most ott, a Midián pusztájában Mózest megszólítja, feladatot, küldetést terhel rá, s tudtára adja: eldöntötte, hogy kiszabadítja népét.

 

Ki ez az Isten, aki küld? Így mutatkozik be Mózesnek: Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene, Jákobnak Istene, az Atyák Istene vagyok. Ez az Isten az ígéretek Istene, ez az Isten a kiválasztás Istene. És a kiválasztott néphez küldi a kiválasztó Isten a kiválasztott Mózest. Igen, úgy is mutatkozik be, mint kiválasztó Isten:  Ábrahámnak, Jákobnak, Izsáknak Istene,  mert Ábrahámban választott magának egy népet. De tovább kell menjünk, testvérek, visszafelé. Isten választó Isten, és ha tovább megyünk ebben a nagy titkokban, akkor csak Pascal-lal együtt szólhatunk. Ezt írta a titokzatos éjszakán: tűz, tűz, amely ég és el nem hamvad, amely éget és nem emészt meg, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene, Jákobnak Istene, Jézus Krisztusnak Atyja!!  Pascal ezt a feljegyzését bevarrta a ruhájába, csak a halála után találták meg nála. Ha arról beszélünk, hogy Isten választ, akkor a Kolossé levél értelmében Jézus Krisztus az első választott. Őbenne választott ki minket Isten igaz hitre, üdvösségre, arra, hogy Istenhez találjunk, Istenben legyünk, Istennél legyünk, hogy megérkezzünk a legfőbb boldogsághoz. Ez az Isten a történelem ura. Kérdezi Mózes: ha majd elmegyek honfitársaimhoz és megkérdezik tőlem, hogy ki küldött engem, mint mondjak? Mondd azt, hogy az Atyák Istene küldött, aki a választással együtt ígéretet adott, az elhívással együtt szabadítást adott, aki évszázadokon keresztül vezette népét, vezeti majd  egészen el a Krisztusban való beteljesedésig. Valaki megjegyezte a múltkor, Jónás kapcsán, hogy miért úgy válogatom a prófétákat az igehirdetéshez, hogy négy-ötszáz éveket ugrálunk az időben? Nem lett volna jobb valami kronológiát alkalmazni? Nos, kedves testvérek, most visszaugrottunk Dávid királytól Mózesig, de nem bánom, ha nagyokat lépünk az időben, mert akárhova lépünk és akárhova érkezünk, mindenütt a történelem Istenével találkozunk. Az Atyáknak Istene: a történelem istene, aki egyben és legfőképpen az üdvösség ura.

 

Ki az az Isten, aki küld? Mózes biztosítékot akar a küldetéséhez: mit mondjak atyámfiaimnak, kérdi, ha megkérdezik, hogy ki az, aki küldött? Az Atyák Istene. S ekkor ezt mondja Isten: VAGYOK, aki VAGYOK, mondd meg nekik, hogy a VAGYOK küldött engem tihozzátok. Erről is lehetne száz igehirdetést mondani, mitöbb, egész könyvtárat teletölteni, erről a különös és titokzatos szóról, hogy „vagyok”. Ebből a filozófusok metafizikát csináltak, erről írta Aquinói Tamás a Summa Theologia első két kötetét, erről az egyetlenegy szóról:  a vagyok-ról, a sum-ról, a létnek, az életnek, az élet gyökerének az igéjéről. Isten ige: VAGYOK. És ez az Ige, mert az ige akkor ige, ha létige. Isten van. A diákjaimat szoktam kiigazítani, amikor vizsgán mondanak valamit Istenről, s azt mondják: Isten létezik. Nem. Isten nem létezik, Isten van, öröktől van, örökké való, Ő a  mindig-van. És most ezt üzeni Mózes által népének, ha kérdezik, hogy ki küldött, akkor mondd azt, hogy a VAGYOK küldött.

 

És ugorjunk, Mózestől egészen karácsony éjéig, ahol ebből a „vagyok”-ból „veletek vagyok” lesz. A VAGYOK Immánuel lesz. Ez már ott is, amikor Mózest küldi, ott is benne a fenséges, titokzatos, magasztos szóban. Mózes kérdezi: Uram, mit mondjak az enyéimnek, hogyan azonosítsalak? Hiszen Egyiptomban minden sarkon van egy isten, melyik az az isten, aki küldött? Budapesten minden sarkon van egy isten, Európában  minden sarkon van egy isten. Minden otthonban van egy isten, sőt szerintem, ahányan laknak egy lakásban, annyi isten van ott. Mindenki isten. Nos, ki az az Isten, aki Mózest elküldi? A VAGYOK. És ez nem fölényes, elhatárolódó kijelentés, hanem Istennek a hozzánk hajlása, mely Jézus Krisztusban teljesedik örök érvényűen - az Immánuel-ben, ahogy az Ézsaiás próféta megjövendölte. Szabadítót ad az Úr, de Krisztusban már nem olyan szabadítót küld, mint Mózes volt. Nem kicsinyítem én ezzel Mózest egyáltalán, de őneki mégiscsak a fáraó birodalmából kellett a népét kivezetni. Mi pedig minden keresztyének, amikor megkereszteltetünk az Úr Jézus Krisztus nevére, mikor a kenyeret és a bort vesszük az Úr asztalánál, és emlékezünk Krisztus halálára és feltámadására, azt mondjuk: ahogyan Mózes kiszabadította népét a fáraó hatalmából, úgy szabadít ki bennünket a mi Istenünk a főfáraó, a sátán Egyiptomából, a bűnnek, a halálnak, az ördögnek a fogságából. Mert nem az a fáraó a fáraó, aki nem akarta egykor a népet elengedni, s megkeményítette a szívét (lám, ott is van egy szív, kedves testvérek, csak kemény). A mi főfáraónk a bűn, és a mi Egyiptomunk a halál, de Isten elbocsátotta az idők teljességében az Úr Jézus Krisztust, aki által Isten nemcsak van, hanem velünk van.

 

 Ezért a legnagyobb próféta Mózes. Ezért mondja róla a Zsidókhoz írt levél, hogy látta a láthatatlant, mert ezt látta Mózes. Még ha nem is tudta elmondani. Ezt látta ott az égő csipkebokorban, és ezt tárgyalta Illéssel a dicsőség hegyén a Krisztus által bekövetkezendő szabadításról. Igem Mózes ott volt a megdicsőülés hegyén, újra látta a láthatatlant, a Krisztusban elrejtőző Istent – a Krisztusban feltáruló Istent. 

 

S végül, visszatérve a Zsidókhoz írt levél szakaszára, ezt mondja Mózesről: hit által hagyta oda Mózes Egyiptomot, nem félvén a király haragjától, mert erős szívű volt, mint aki látta a láthatatlant! Mit lát az Isten, ha a szívünkre tekint? Gyengeséget, restséget, romlottságot, kicsinyhitűséget, vagy éppen ennek gyarló ellenszereit. A gyengeség ellenszere a bőszület. Itt éppen ezt a szót szerepelteti a Zsidókhoz írt levél írója, teljes tudatossággal, amikor azt mondja: nem félt a fáraó haragjától. Ez szó szerint így kéne lefordítani, hogy bőszületétől, itt a tümosz szó áll, és ezzel a görög szóval írták le a régi antik világban, amikor a katonák a harcba mentek, s előtte a hadvezér felbőszítette őket. Ez a harcos bátorság szava. Mózes nem félt a fáraó bőszületétől, mert aki már látta a láthatatlant, az tudja, hogy ez csak a gyengeségünk gyarló ellenszere. Gyáva vagyok, felbőszítem magam, gyenge vagyok, felbőszítem magam: egy életem, egy halálom. De a szívünk is romlott, és arra is keresünk mindig ellenszert, amit az érzelmességben szoktuk megtalálni. Nem akarok én hűvös, racionalista kálvinista lenni, jöjjenek a könnyek! Csakhogy  mindannyiunkat megtanított már az élet arra, hogy ahol túl sok a könny, túl sok a sentimento, túl sok a Hollywood, túl sok az érzelgősség, ott lapul valami, amiben ott romlottság van. Azért próbálja könnyekkel egy kicsit megöntözni ez ember a megkeményedett szívét, hátha termőre fordul. Vagy éppen így akarja szándékait elrejteni. Vagy javíthatatlan romlottságát elsiratni. De sírhatunk, ha nem könyörül meg rajtunk senki.

 

Mózes látta a láthatatlant, és ezért erős szívű volt. Ez itt egy páratlan fordítási lelemény. Aki más fordításokat megnéz, nem találja ezt. Luther így fordítja: Mózes hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félve a király haragjától, s megállta a helyét. Mások úgy fordítják: állhatatos volt; megint más fordítás így mondja: kibírt mindent. Ez tehát az állhatatosságnak az Igéje. Ám Károli Gáspár zseniális fordítói leleménye ez: erős szívű volt. Mert aki látta az Istent, és aki tudja, hogy az elhívásában Isten is látta az ő szívét, az erőket kap, a helytállásnak, az állhatatosságnak, a hűségnek, a szabadságnak és a bátorságnak az erejét kapja. Ezért nem félt Mózes a király haragjától, bőszületétől, indulatától, álnokságától, hatalmától, - nem volt miért félnie. Mózes szívében az Isten arca tükröződik vissza. Azt mondja róla az Ige, hogy amikor ott, a Hóreb hegyén, ahol a küldetését kapja, már a szabad néppel megérkezvén megkapja Istentől az élet szövetségének az ígéreteit is, és ezt írásba foglalja, hogy kőbe vésse a Tízparancsolatot. De csak Isten hátulját láthatta Mózes. Mégis, Isten dicsőségének az ereje és hatalma olya erővel sugárzott vissza Mózes arcáról, hogy egy fátyollal kellett eltakarnia, mert arra a visszatükröződő dicsőség – holott csak visszatükrőződés volt - nem lehetett rátekinteni. Így türköződött vissza Mózes arcán és Mózes szívében az Isten örökké való dicsősége, így tükröződött vissza a VAGYOK. De azt mondja Pál apostol: mi már fedetlen arccal szemléljük az Isten dicsőségét, mi már nem a VAGYOK dicsőségét szemléljük, hanem a VELETEK VAGYOK dicsőségét, az Úr Jézus Krisztus dicsőségét. Mi pedig – mondja az apostol –fedetlen arccal szemlélvén az Isten dicsőségét az Úr Jézus Krisztus ábrázatán, elváltozunk dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úr Jézus Krisztus ábrázatja szerint.

Isten, mint mondtam, nem egyszerű üzengető. Isten nem az univerzum nagy kommentelője, nem holmi blogger. Istennek nem kommentjei vannak, vagy ilyen-olyan deklarációi, üzenetei. Istennek dekrétuma van, életváltoztató akarata. Elküldte Mózest, elküldte a prófétákat, elküldte őket hosszú sorban, mígnem végre megadta Fiát. A szőlőmunkások példázata, amit az Úr Jézus Krisztus mond el, a prófétákról szól.  A prófétának, kezdve a legnagyobbtól el a névtelenekig, egy a szava, egy az üzenete: adjátok meg, ami az Úré. Adjátok át magatokat. Isten nem ezt vagy azt akar tőled,  - téged akar. Ez üzeni az Immánuel, a „velünk az Isten”, és, lám, az Immánuel dicsőségét mi fedetlen arccal szemlélvén, színről színre, dicsőségről dicsőségre, kegyelemről kegyelemre elváltozunk, úgymint az Úr Jézus Krisztus ábrázatja szerint.
Ámen

 

Imádkozzunk: Magasztalunk, Mennyei Atyánk, hogy mi, akik csak a láthatókat látjuk, Jézus Krisztust szemlélve láthatjuk a láthatatlant, örökké való szeretetedet, hűségedet, dicsőségedet, teremtő és újjá teremtő akaratodat, megváltó irgalmasságodat, mindazt, aki és ami vagy velünk. Köszönjük, hogy Krisztusra tekintve, nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy ki vagy, hanem azt is, hogy milyen vagy: hűséges és irgalmas, könyörületes és késedelmes a haragra, szabadító és megszentelő, akaratát rajtunk és bennünk teljesítő, minden jónak forrása és minden tökéletes adomány adományozója, ajándékozója, drága, igaz és tökéletes Mennyei Atya! Te vagy a Velünk az Isten. Magasztalunk és dicsőítünk ezért.

 

Kérünk, hogy e látásban Lelked hatalma által buzdíts föl arra, hogy fölajánljuk szívünket és lelkünket szent életre, - fölajánljuk önmagunkat, hogy szent életfolytatással, jelenlétedben, szüntelenül igyekezve Hozzád, minden jónak forrásához, magasztaljuk és dicsőítsük nevedet. Kérünk, segíts bennünket, hogy magatartásunkkal, döntéseinkkel, mindazzal, amit teszünk, mindazzal, amitől tartózkodunk, amit mondunk, és nem mondunk, amit eltervezünk és végrehajtunk, neved dicsőségét szolgálhassuk és országodat építhessük.

 

Így jövünk eléd Urunk imádságunkkal, szent és buzgó vágyakozással, s kérünk Téged, minden áldásoknak kútfejét, áraszd ki kegyelmedet beteg és erőtelen testvéreinkre, vigasztald a szomorkodókat és a gyászolókat, mutass utat az eltévelyedetteknek, adj tanácsot a küzdőknek, áraszd ki megvilágosító, minden jóra elvezető kegyelmedet. Könyörgünk e mai napon népünkért! Adj mindenki számára bölcsességet. És kérünk, hogy országunknak ma megválasztandó vezetőire add áldásodat, bölcsességedet, tedd őket alázatossá, akaratodat kutatókká, hogy e népet fölemeljék igaz ismeretedre, hűségedre, minden Tőled kapott jónak elnyerésére és ízlelésére.

 

Magunkért is kérünk, Urunk, hogy amikor vesszük majd az Úr szent asztalánál Jézus Krisztus megtört testének és kiontatott vérének jegyeit a vele való titokzatos egyesülésben, áldj meg bennünket gazdagon szövetségeddel, jelenléteddel, örök hűségeddel.
Ámen 

 

 

« Vissza

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ