Ami lényeges

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Három rövid történetet olvastam fel, kettőt a lekcióban, egyet a textusban. Mindhárom történet arra figyelmeztet, amit magunk is észrevehetnénk, ha szánnánk rá időnk és annyi erőt, hogy odafigyeljünk az életünk fontos dolgaira. A történetek arra figyelmeztetnek, hogy sok-sok lényegtelen dolog tölti ki az életünket és nagyon kevés lényeges dologra jut időnk. Ha fokozni szeretném ezt, mondhatnám, hogy csupa lényegtelen dolog, foglal le bennünket, tart igézetében, míg a lényegbevágó dolgokkal nem is foglalkozunk. Ennél is pontosabb azt mondani, hogy van még a lényegtelen dolgoknak titka is. Lényegesnek tudják magukat mutatni. Tehát úgy töltjük el az életünket, hogy a lényegtelen dolgokkal úgy foglalkozunk, mintha lényegesek volnának, a lényeges dolgokat pedig félretesszük, elmegyünk mellettük.  Miről szól ez a három történet? Egy hosszú út különböző szakaszait hozzák elénk. Ez a hosszú út Jeruzsálembe vezet, Jézus útja ez, mely a keresztig, a sírig és a feltámadásig vezet. Ezen az úton Jézus többször elmondja a tanítványainak, hogy miért megy Jeruzsálembe. Eközben kerül elő a lényeges és lényegtelen dolgok kérdése is.

Az első esetet így lehet bemutatni: igen fontos kérdése az életünknek, hogy mi számít igazán, a gyermekek vagy a felnőttek? Ez, úgy tűnik, lényeges kérdés. Olyannyira lényeges, hogy olykor szorongó lelkiismerettel rá is vágjuk – természetesen, a gyerekek. Mindig a gyermekek számítanak. A gyermekeké a jövő, ők a jövendő nemzedék, övék minden, a gyermekekért kell mindent megtenni – ám közben észre sem vesszük, hogy dehogyis van ez így, hiszen a gyermekkel úgy bánunk, mintha kis felnőtt lenne. A gyermeknek is versenyezni kell, a gyermeknek is meg kell tanulnia, hogy csak az jár neki, amit megérdemel, a gyermeknek is rá kell jönnie arra, hogy vagy megáll a maga lábán, vagy vége van, a gyermek számára is felnőtteknek való feltételeket határozunk meg, csak összekicsinyítjük őket. S azt hisszük, hogy attól lesz gyermeknek való. Pedig jól tudjuk, hogy a gyermek gyermek, s nem miniatűr felnőtt: A gyermek gyermek, a felnőtt meg felnőtt. S ha mi, felnőttek belegondolunk például abba is, hogy ha valóban tényleg úgy lenne, hogy minden a gyermekeké és csak a gyermekek számítanak, akkor most a karzaton nem lett volna dübörgés prédikáció előtt és nem mentek volna ki a gyermekek külön gyermekistentiszteletre. Akkor nekik is itt kellene lenniük, eminensen, első helyen, mert a fontos dolgok a szószékről hangzanak. A lényeg mégiscsak a nagy istentisztelet. És ezer példát sorolhatnék még amiben nyilvánvaló, hogy az a lényeges, ami a felnőtt-világba tartozik. Hogy is mondjuk? A gyermek számít, mert a gyermeké a jövő. De mint gyermeké övé a jövő? Dehogyis, mint felnőtté! S csak azért lényeges a gyermek, mert egyszer majd felnőtt lesz belőle. Lám, mégiscsak a felnőtt számít.

A másik történetben a látóknak és a vakoknak az esetéről hallottunk, vagyis az egészségeseknek és a betegeknek az esetérő. Mi számít igazán? Természetesen, mondjuk, a beteg számít! A beteg köré rendezzük el a világot. A beteg minden, a betegért mindent megtesz az ember. A betegnek van betegágya –betegágy van, egészség-ágy nincs. A betegnek minden jár. Igen ahogy a mai Magyarországon fölvetődik a kérdés, úgy valóban joggal mondhatjuk, hogy micsoda gyalázat, hogy van olyan kormányzat, van olyan egészségügyi politika, mely leírja a beteget, nem törődik vele. Micsoda rettenetes dolog ez! De miért számít a beteg? Miért fontos ő? Hogy egészséges legyen, meggyógyuljon. Mit is kezdünk az olyan betegekkel, akikről kiállították a diagnózist: gyógyíthatatlan, menthetetlen? Elfekvőbe kerül. Ilyenkor megpróbáljuk a dolgot úgy elrendezni, hogy a beteg kimenetele ebből a világból civilizált legyen. De már nem akarjuk látni. Mi számít hát akkor? – Az egészséges vagy a beteg?

És végül, a textusul felolvasott történetben a szegények és a gazdagok kérdéséről volna szó. Egy főember megy Jézushoz, az üdvössége felöl kérdezi, egyébként azonban minden tekintetben tökéletes ember. Jézus azt mondja neki: csak egy fogyatékosságod van, az a fogyatékosságod, hogy gazdag vagy. Jézus ezt nem Rózsa Sándorként vagy Robin Hoodként mondja, csak megállapítja: egy fogyatékod van, hogy sok mindened van. Egy hiányod van, hogy mindened megvan. Ki számít, a szegény vagy a gazdag? Úgy gondolnánk, hogy természetesen a szegény számít. Jézus evangéliuma szegények evangéliuma, a keresztyén élet egy nagy iskola mindannyiunk számára, hogy megtanuljuk a szolidaritást, az irgalmasságot, a javainknak a megosztását, az önzetlenséget. Isten a szegények pártfogója. – Valóban így van, kedves testvéreim? Legyen szegény emberré a főember? Olyan világban élünk, melyben a politikai pártokat, a közéleti kérdések eldöntésére hivatott szervezeteket nem az emberi akaratok hozzák létre, sok-sok ember nagy akarata, hanem az alapít pártot, akinek pénze van. Az hoz törvényt, akinek pénze és tehetsége van rá. Nem számít a gazdag ember? Ki az itt közöttünk, aki azt mondaná, ha felajánlanák neki, hogy holnap meg fogja kapni éves keresete kétszeresét csak úgy, ajándékba – azt felelné, köszönöm szépen, Jézus azt mondta nekem, hogy gazdagnak lenni nagy fogyaték, köszönöm szépen, nem kérem!? Ha unszolnák, hogy hiszen ingyen van, nem adósság, nem fogsz érte senkinek semmivel tartozni, megköszönni sem kell, ki felelné közülünk: nem, köszönöm szépen, Jézus azt mondta, hogy aki a vagyonban bízik, az elvéti a dolgot, köszönöm szépen, én a szegénységemben bízom?! Ilyet nem mondunk, s nem is mondhatunk.

Bizony, kedves testvéreim, a történetekből kiviláglik, hogy a felnőttek számítanak, az egészségesek számítanak, a gazdagok számítanak. Valóban mégis? Valóban ott vannak a lényeges dolgok, ott mutatkoznak a lényeges dolgok, ahol felnőttek, nagyok, okosak, tehetősebbek, gazdagok, befolyásosak vannak, ahol egészséges emberek vannak? Nézzük meg, mire világítanak rá ezek a történetek. A történeteket, egy különös szó keretezi, kétszer olvassuk, egyszer, amikor a gyerekeket viszik Jézushoz. Azt olvassuk, hogy a tanítványok megdorgálták őket. Aztán Jerikóba bemenet egy vak ember kiabál Jézus után: Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam. Akik pedig elől mentek, megdorgálták őt. Kétszer szerepel ez a szó, hogy megdorgálták. Egyszer a gyerekeket, egyszer pedig a vakot. S miért ne dorgálnák meg őket, hiszen világos volt mindannyiuk számára, hogy ők mégsem számítanak – miért ne dorgálnák meg őket?! Egy pillanat alatt lelepleződik itt minden. Nem hinném ugyanis, hogy az antik világban ne szerették volna a gyermekeket, s nem hinném, hogy a felnőttek nem kapták volna ölükbe vagy hátukra a gyerekeket és ne vitték volna, ha beteg a gyermek, ha éhes, ha szomjas, ha rászorul. És nem hinném, hogy akkoriban semmiféle sajnálat ne mutatkozott volna egy vak ember iránt, s csak úgy üldögélt volna az út szélén, mint egy odadobott rongydarab! És mégis, megdorgálják őket. Az itt szereplő szó azt jelenti, hogy valakinek fölhívjuk a figyelmét valamilyen abszolút értékre, fölhívjuk a figyelmét arra, ami fontos. A szó eredeti értelmében megdorgálni valakit azt jelenti: vétket követett el, de én megdorgálom őt, emlékeztetem arra, hogy mi lenne a helyes. Elhibáz valaki egy lépést, én megdorgálom őt, vagyis tudtára adom, mi a helyes lépés. Valaki lényegtelen dolgokkal tölti az idejét – gyerekekre ez egyébként jellemző –, és a szülő megdorgálja a gyermeket: ejnye, kisfiam, kislányom, mivel töltöd te az idődet? Kész a leckéd? Becsomagoltad holnapra az iskolai dolgaidat? Elrendezted magad után, amit el kellett rendezni? Ez a dorgálás.

Jézus más vonatkozásban is használja ezt a kifejezést. Lukács evangéliumában azt mondja: hogyha vétkezik a te atyádfia ellened, menj el és dorgáld meg! S ha megbánja, bocsáss meg neki. Mit jelent hát megdorgálni? Nem azt jelenti, hogy az ember odalép a másikhoz, és csípőre tett kézzel bebizonyítja neki, hogy hibázott, vétkezett – azt nem kell bebizonyítani, azt már megtette. Hanem, dorgáld meg, hívd fel a figyelmét arra, hogy mi számít, hívd fel a figyelmét arra, hogy minek van értéke, hívd fel a figyelmét a fontos dolgokra, dorgáld meg, térítsd el attól, hogy lényegtelen, vagy vétkes vagy bűnös dolgokkal foglakozzon és ezzel tegye tönkre az életét! Mit hallunk itt? A tanítványok megdorgálták a gyermekeket, fölhívták a szülők meg a gyermekek figyelmét arra, hogy nem olyan a világ, ahogy gondoljátok, mert Jézus körül csak lényegbevágyó dolgok történhetnek. Jézus körül csak felnőtteknek van helye. Másutt is olvasunk ilyen szakaszokat. Körülveszik a gyermekek Jézust, ott zsibonganak körülötte, ám a tanítványok elhessegetik őket, ezt így fejezi ki Máté evangélista: elkergetik őket, mondván: mit kerestek itt? Nos, tényleg a gyermek számít ott Jézus körül? Dehogyis, mi számítunk, mi vagyunk a fontosak. S ekkor Jézus azt mondja, aki nem úgy fogadja Isten országát, mint a gyermek, semmiképpen nem megy be abba.

Aztán azt olvassuk, hogy az a vak ember ott kiáltozik az úton.  Jézus Jerikóba megy, mennek utána a követői, s vannak, akik elől mennek. S nagyon zavarja ezt a menetet az út szélén kiabáló vak ember: Jézus, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! Jaj, de idegesítő tud lenni, ha egy beteg kiáltozik! Ha csendben van a beteg, a leghosszabb ideig tartó ápolást is el tudja hordozni az ember. Ha csendben van a betegünk, ha nem nyöszörög, nem sóhajtozik, nem kiabál, nem jajgat, kétszer olyan messzire el tudjuk vinni a hátunkon! De, ha nyög, ha kiáltozik, ha jelzi, hogy baja van, hangot ad a fájdalmának, elképesztő sok erő elmegy belőlünk. Idegesít minket. Egyszer kórházban voltam beteget látogatni, rossz időben mentem, éppen a nővérkék rendezték a betegek körül a dolgokat. Feküdt ott egy beteg, sóhajtozott és nyögött. Éppen ágytálazták szegényt, s odaszólt a nővérkének, hogy: egy kicsit finomabban csinálja, nagyon fáj ez nekem, ne mozgasson engem, ne rángassa a lepedőt alattam! Mire fölcsattant a nővérke: maga maradjon már csendben! Arra, aki nem szól egy szót sem, hanem kedvesen mosolyogva elfogadja a helyzetét, arra így nem kiáltunk rá. Sőt, a néma beteget időnként meg is kérdezzük, hogy mondjad már, mi bajod van. Erre a vakra most rákiáltanak, és ugyanezt a szót írja le Lukács evangélista: megdorgálták. Hát nem tudod, hogy mi a rend? Nem tudod, hogy mi számít, nem tudod, hogy mi fontos? Miért kiabálsz, nagy dolgokban jár itt a Mester! Ki számít hát, kedves testvéreim, a beteg vagy az egészséges? Az számít, aki ott ül az út szélén vakon, és majd oda kell vezetni Jézushoz, vagy az, akinek megvan a szeme világa, s tudja, hogy merre kell menni? Mennek is – elől! Nem hátul kullognak, tudják az utat, mennek is előre.

Így értjük meg a harmadik történtet is. Odamegy egy gazdag főember Jézushoz, mert rájött– hogy elvétette valahol azt, ami számít! Milyen ritka pillanata ez az életnek! Ez a főember rájön arra, hogy bár emberi ítéletek szerint rendben van, s ami fontos az ember életében, az megvan neki, valamit elvétett. Egészséges, felnőtt ember, elmondhatja, hogy gyermekségétől fogva jól nevelték és jól viselte magát. És gazdag is. És fontos ember is. Soroljam még, kedves testvérek? Mindene megvan, ami számít. Ez az ember nem mondhatja el az életéről, hogy lényegtelen dolgokkal töltöttem volna el. Nem azt mondja Jézusnak, hogy nagyon kérlek, segíts most meg engem, mert rájöttem, hogy csupa hiábavalósággal töltöttem az életemet. Mondd, mit tegyek, hogy a lényeges dolgot tegyem. Nem ez a helyzet, hanem az, amit a bevezetőben mondtam, hogy bár csupa-csupa lényeges dolog van ennek az embernek az életében, mégis rá kell ébrednie – és nem mindig adatik meg az embernek ez kegyelmi pillanat! –, hogy végső soron ezek sem számítanak. Még egyszer mondom, mindene megvan, ami fontos. Megvan az egészsége, megvan a tehetőssége és megvan a tisztessége. Kell ennél több?

Mi magyarok, azt szoktuk mondani, ha jót kívánunk egymásnak: csak egészség legyen! De ebbe beleértjük azt is, hogy legyen tehetősség is, mert anélkül nincs egészség, valamint legyen tisztesség is, mert ha az embert nem becsülik meg, hiába egészséges fizikai értelemben, hiába van meg mindene anyagi értelemben, lelki értelemben még senki. Ez az ember mindenféle szempontból valaki. S mit mond neki Jézus? – Még egy fogyatkozásod van. Figyeljük meg ezeket a szavakat, különös szavak ezek – még egy fogyatkozásod van! Miért? Lehetne még több is? Nem is értjük szinte Jézus szavát. Talán azt mondaná Jézus, hogy itt minden egyben van, mindent sikerült összerakni, van ott az egészség, a tisztesség, a tehetősség – tehát minden együtt van, csak egy dolog hiányzik, a pont az i-re? Nem ezt mondja Jézus, hanem azt mondja, még egy fogyatkozásod van. Akkor ezek szerint a többi is az? Mert ezt a szót most így kell érteni. Még egy fogyatkozásod van... és ha az az egy fogyatkozás, akkor a többi is az. Ha az az egy fogyatkozás, akkor a többi sem ér semmit. Ha az az egy fontos és lényeges hiányzik, akkor a többi, bár lényegesnek, fontosnak, lám, kiderül: lényegtelenek, nem fontosak, nincsen semmiféle jelentőségük. S aztán abból a hiperbolából, amit Jézus ezután elmond, meg is értjük: lehetetlen dolgot mond itt,  mert voltaképpen azt mondja: könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdag embernek az Isten országába bemenni. Tényleg – átmenni a tevének a tű fokán? Egy biblia-tudós ezt úgy magyarázgatta, hogy volt Jeruzsálemben egy kis kapu, egy kis rés a várfalon, ahol csak gyalog lehetett átmenni, amolyan sikátor-szerűség, és alacsony is volt. Nos időnként megpróbálták ott a beduinok a tevéiket átpréselni, a tevének le kellett térdelnie és térden állva kellett átmennie. Ezt a kis sikátort nevezték Tű fokának. Ám Jézus hiperbolát mond. A valóságos tű fokán hogy megy át a teve? S mégis a tevének könnyebb a valóságos tű fokán átmenni, mint a gazdagnak Isten országába bemenni. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint azoknak az Isten országába bemenni, akik azt hiszik, hogy lényeges dolgokkal foglalkoznak, ám éppen Isten országa kapujában derül ki, hogy egész életüket lényegtelen dolgokkal töltötték. Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint az Isten országába bemenni azoknak, akiknek az élete kitelik fontos dolgokkal, ám a végén kiderül, hogy egyik sem nyom a latban semmit. Egyik sem számít. Ekkor az elképedt tanítványok megkérdezik Jézustól: ki üdvözölhet hát? Ha ez az ember nem üdvözölhet, ez az ember, aki lényeges dolgokkal vette körbe az életét, ez az ember, aki lényeges kérdéseket tett föl, ez az ember, akinek az élete tele van fontos és valóban számító tényezőkkel, ha ő nem mehet be, Mester, akkor ki mehet be? Valóban, ki mehet be, kedves testvéreim? Bemehetnek a betegek, bemehetnek a gyerekek, bemehetnek a szegények? Ennyi a titok, kedves testvérek? Beteggé kell lenni, gyerekké kell lenni, szegénnyé kell lenni, és már bent is vagyunk Isten országában? Erről szólna Jézus? Jól tudjuk, hogy nem. Jézus azt mondja: ha nem úgy fogadjátok Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem mehettek be abba. A vaknak pedig azt mondja: láss, a te hited megtartott. Mindkét esetben üdvösségről, megtartatásról van szó. A görög szövegben a megtartani valamit az üdvözíteni igét ugyanaz a szó fejezi ki. Lehetne azt is mondani a vaknak: láss, a te hited üdvözített téged. A gyerekeknél pedig azt mondani, hogy ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mehettek be az üdvösségbe. Mert az üdvösség Isten országa. Ami, felel Jézus a tanítványoknak, ami az embernél lehetetlen, az lehetséges az Istennél.

Ami az embernek lehetetlen... Lehetetlen az embernek a fontossági sorrendet fölállítani. Nagyon sok olyan vitatkozásban veszünk részt amikor a vita vezetője azt mondja egy adott pillanatban: álljunk meg, állítsuk föl a fontossági sorrendet. Föl tudjuk-e állítani, valóban? Meg tudjuk-e határozni, mi számít és mi nem számít? Meg tudjuk-e élni, mi a fontos és mi a kevésbé fontos? A döntő pillanatokban lelepleződünk, és kiderül, hogy ez nem így van. Ami embereknél lehetetlen, az Istennél lehetséges. Miért? Azért, mert ahogy a három esetből kiderül, csak az számít, és csak annak van végső értéke, ami Istennél van. Semmi egyéb nem számít. Ami a tiéd, elvehetik tőled. Ami a te birtokod, lehet a másiké. Ami a te tisztességed, pillanatok alatt megsemmisülhet,  elveszhet. Ami a te erőd, egészséged, felnőttséged, vagyonod, tekintélyed, befolyásod – mind múlandóság alá van rekesztve. Csak az a fontos, ami Istennél van és csak az a fontos, amit Istentől kapsz. Csak amit Istentől kapsz, csak az a fontos. Ha Istentől kapod a befogadtatást, akkor Ő, mint gyermekét fogadott be téged, és Ő mint gyermekét akar megajándékozni azzal, hogy országába befogad. Ha a gyógyulást Istentől kapod, akkor az ezért fontos és ér valamit, mert a gyógyulás, ha Istentől kaptad, a vele való kapcsolatok helyreállítását jelenti. Mi a betegség? Az Istennel való kapcsolat megszakadásának a folyománya. Ha megszakadt Istennel a kapcsolatod, ha nem vagy ott az élet teljességében, már beteg vagy, és a betegséged csak tünete ennek. Minden gyógyulás üdvözülés, minden gyógyulás helyreállítás, minden gyógyítás szabadítás. Ha Tőle kaptad a gyógyulást, akkor az egészséged valóban ér valamit, mert Nála és Benne vagy.  A gazdag emberrel való beszélgetés után Péter azt mondja Jézusnak: mi mindent elhagytunk és követtünk Téged, mink lesz hát nekünk? Jézus pedig ezt mondja: bizony, mondom néktek, senki nincs, aki elhagyta házát vagy szüleit vagy testvéreit vagy feleségét vagy gyermekeit Isten országáért, aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világot pedig örök életet. Nem szerezne, hanem kapna... Amit Istentől kapsz, azt az Isten országára nézve kaptad.

Kedves testvérek, a három történet arra eszméltet, amire ritka kegyelmi pillanatokban kérdésként eszmélünk: valóban a lényeges dolgok köré rendeződik az életed? És erre az igéből az a felelet: csak az lényeges, ami Istennél van és amit Istentől kapsz. Sokféle küzdelmünkben, gyötrődésünkben, aggodalmunkban, lényegtelen dolgokkal való elfoglaltságunk közepette adja nekünk Isten Szentlelke által ezt a nagyszerű kegyelmi pillanatot, hogy belássuk csak az számít, ami Őnála van és csak az a fontos, amit Tőle kaptunk.

Ámen