Akképpen

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Rég történt, hogy egy kedves svájci barátomat alaposan megsértettem egy egyszerű tréfával. Tudjuk jól, hogy a svájci autókon a nemzet-jelzés két betűből áll: CH, ez a  latin confoedertio helvetica rövidítése. Nos, egyszer svájci atyafi érkezett hozzánk, ott díszelgett az autóján: CH (confoederatio helvetica), mire én azt találtam neki mondani, örülök, hogy a svájciak ebben is a régi jelmondathoz tartják magukat. Tudniillik Svájcnak van egy régi jelmondata, latinul így hangzik: confusione huminum et providentia Dei regitur – emberi zűrzavar és isteni gondviselés által kormányoztatik. Így ez a CH a confusio huminum-ot jelenti. Szegény rettenetesen megsértődött. Mindezt azért mondom, mert a bibliai történet, amelyet most felolvastam, messzemenőig alátámasztja a régi svájciak alázatos bölcsességét, azt a felismerést, hogy úgy vagyunk sokszor a dolgainkkal, hogy bár a legteljesebb emberi zűrzavar közepette vagyunk, s nem tudjuk, hogy mi lesz a dolgokból, de Isten kegyelme igazgatja a dolgainkat. Átláthatatlan a helyzet, sőt ahogy ezt szokták volt Magyarországon mondani az ötvenes években, a nemzetközi helyzet fokozódik, egyre nehezebb, egyre elviselhetetlenebb, egyre zűrzavarosabb minden, és mégis, legtöbbnyire inkább visszatekintve azt látjuk, hogy ott volt mindebben Isten gondviselése, ott volt a providentia. A dolgokat Isten gondviselése igazgatta, vitte jó célra, beteljesülés felé.

Ez nemcsak a népek életében van így, nemcsak a történelemben tapasztalhatjuk meg, és valljuk is boldog hittel, hogy a nagy hányattatásoknak, nagy zűrzavaroknak, nagy összeomlásoknak isteni titka, és értelme van. Javaslom is, most már a magyar autók H betűje elé is írjuk oda a C-t, mert van confusio hungarica is, van confusio hungarorum is, nekünk is sok-sok zűrzavarunk van. Ám írjuk, vagy gondoljuk utána azt is, hogy Isten gondviselése által. De – még egyszer mondom – nemcsak a népek, a nemzetek életében, hanem az egyes ember életében is sokszor megtapasztaljuk ezt. És a mai történet ugyanezt mutatja. Arról van itt van szó, hogy milyen körülmények közepette, milyen úton-módon találkozik Pál életében a nagy ígéret a nagy szolgálattal.

Először hadd szóljak néhány szót a szolgálatról. A 11. versben hallunk egy megerősítést, Isten Pál mellé áll egy zűrzavaros nap éjszakáján és ezt mondja: Bízzál Pál, mert miképpen bizonyságot tettél a felőlem való dolgokról… Ez tehát a szolgálat: bizonyságot tenni. Ez Pál egész élete, a megtérése pillanatától kezdve a fölkészülés időszaka után következő évtizedekben nincs más ügye, nincs más elkötelezettsége. Ezért nincs éjjele, nincs nappala, mindent eltűr, mindent elhordoz, csakhogy az Úr Jézus Krisztusról bizonyságot tegyen. És ez nemcsak abban mutatkozik, hogy az apostol fáradhatatlan, nemcsak abban látjuk ezt, ahogy Lukács az Apostolok cselekedeteiben szinte vázlatosan, sokszor egy évnek az eseményeit egyetlen negyed mondatba tömörítve elénk adja, hanem megmutatkozik a terhek elhordozásában, és abban is, hogy Pál bármikor kész a tűzbe menni. A 2. Korinthusi levélben írja le szenvedéseinek katalógusát, ez elképesztő sorozat: börtön, megköveztetés, megostorozás, megvádoltatás, üldöztetés, hajótörés, éhség, fáradtság, betegség, egyik jön a másik után. S most ezen az éjszakán ezt hallja: Bízzál Pál, mert miképpen bizonyságot tettél rólam... Ez a hívatás, ez a feladat, erre törekszik minden erejével. Korábban olvastuk, hogy amikor megjövendölik neki, hogy Jeruzsálemben börtönbe vetik,  Pál azt feleli, hogy nemcsak bilincseket szenvedni, hanem az életét is kész odaadni Jézus evangéliumáért.

Az ígéret  viszont valami egészen különös. Azt halljuk a 11. vers második felében – olvasom még egyszer: mert miképpen bizonyságot tettél az énfelőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell néked Rómában is bizonyságot tenni. Idevág a felolvasott 108. zsoltár. Dávid kérdezi az Urat: miképpen jutok el a bekerített városba? Miképpen jut el Pál apostol Rómába? Nagy ígéretet kap hát. Amikor felnyitjuk a Római levelet, ott azt írja a Rómában élő keresztyéneknek: vágyakozom közétek menni, hogy egymás hite alapján épüljünk. Majd e levele végén küldi a személyes üdvözleteket, és újra megerősíti, hogy amint alkalma és módom lesz, igyekezni fog hozzájuk. Sőt, egy útitervet is közöl, hogy Rómából majd Hispániába is szeretne elmenni. De most, ahogy ezt a történetet olvassuk, úgy tűnik, hogy az ígéret teljesülése igen bizonytalan.

 És az ilyen helyzetekben az ember belül meginog. Egyébként nem baj, sőt azt hiszem, a keresztyénség iskolájához tartozik, hogy az elképzeléseinket, álmainkat, terveinket újra meg újra mérlegre tesszük, és kérdezzük Istenünket, hogy ezek valóban az Ő ígéretei, valóban az Ő vezetésének a folyományai, vagy csak a szívünk gondolatai, csak képzelegtünk? Hiszen jól tudja azt az ember csinálni, hogy addig rázzuk, addig rostáltunk, míg az álmodozásaink mellé ige is kerül, isteni üzenet is támad, isteni impulzus is lesz, és aztán egyre inkább úgy érezzük, ez az Úr akarata, ezt kell csinálnom. Nem baj, ha újra meg újra mérlegre tesszük ezeket. De Pál már túl van ezen. Hiszen már korábban olvastuk, hogy egészen meghökkentő helyzetekben kap az Istentő impulzust, hívást, elkötelezést. Már akkor így volt ez, amikor Kis-Ázsiából át kell mennie Európába. Az Apostolok cselekedetei 16. részében olvassuk: megjelent álmában egy macedón férfi, és azt mondta neki: gyere át hozzánk, szolgálatod van itt. Mennie kellett. Aztán, máskor erősítést kap, hogy ő lesz az, aki királyok, és fejedelmek előtt fogja az evangéliumot hirdetni, s ez Rómában teljesedik. És, ha Pál apostol személyét nézzük,  éppen ő az valóban, akinek Rómába kell mennie, erre éppen ő a legalkalmasabb. Nem akarom a többi apostolt leszólni, ez csak emberi összehasonlítás. Péter menjen? – galileai, pösze, arámul beszélő halászember. Mit fog ő Rómában a hivatalnokoknak, a filozófusoknak, a politikai és gazdasági elitnek mondani? Meg sem tud szólalni, - elmehet ugyan Rómába, a Rómában élő zsidó testvérekhez, hirdetheti az evangéliumot. De ki az, aki a kor legnagyobb filozófusának, Seneca-nak a partnere tudna lenni? Ahhoz egy Pál apostol kell, hogy a keresztyénség egy művelt, dinamikus, virágzó birodalomban a politikai elitet is megszólíthassa, hogy ne csak a rabszolgák és halászemberek vallása legyen, ne csak a zsidók vallása legyen, - mert nem erre küldte ki Jézus Krisztus az apostolait, hanem erre: tegyetek tanítványokká minden népeket. Pál alkalmas erre. Egész élete, a személyisége, a műveltsége, a képességei, mind-mind – szoktuk ezt a szót mondani: erre predesztinálták őt. Hát hol a predestináció, testvérek, hol van a nagy ígéret megvalósulása?

 Jeruzsálemben vagyunk, és nincs tovább. Pál megérkezik, viszi a keresztyén testvérek adományait Jeruzsálembe, ám ott a keresztyén gyülekezet vénei azonnal intik. Nagy baj van, mert jönnek sorra Kis-Ázsiából a hírek, Pált feljelentették, ha őt itt meglátják, óriási cirkusz lesz belőle, egyébként is sok bonyodalom van. Intik hát, hogy kezdjen újra régi szokások szerint viselkedni, menjen  fel a templomba, tartsa meg a fogadalmi szertartásokat. Pál mindent elvégez, mindent, és mégis botrány lesz, mert utána mennek, zűrzavar támad, előzetes letartóztatásba kerül, vizsgálati fogságba vetik. A jeruzsálemi őrparancsnok kétségbe van esve, mert néhány hónapja egy lázadó zsidó partizánvezér több ezer embert kivitt a pusztába, és úgy gondolja, hogy Pál ez az ember, aki most visszajött és újra zűrzavar lesz, megbomlik a közbékesség. De aztán látja, hogy ez valami hitvita, s már itt is vagyunk a mai történetben. Az apostol megáll a tanács előtt, a főpap máris megvereti, hiszen el van döntve, hogy félre kell tenniük Pált az útból. Pál azonban észleli, hogy nemcsak szadduceusok, az uralkodó elit ül ott a Nagytanácsban, hanem farizeusok is vannak ott, - és ekkor fölkiált: atyámfiai, én is farizeus vagyok,  - én is református vagyok – elnézést, hogy így mondom, nem tudom ezt másképp értékelni. Vannak itt szadduceusok is, katolikusok is vannak itt, de vén református vagyok, az apám is az volt, és én azért vádoltatom, mert a halottak feltámadását és reménységét hirdetem.

Ezen a ponton meg kell állnunk egy pillanatra. A Biblia-magyarázók két nagy táborra oszlanak, a nagyobbik és jelentősebb tábor azt mondja, hogy Pál itt egy trükkhöz folyamodott. Felmérte, hogy megosztott a Nagytanács, farizeusok és szadduceusok vannak ott, s ezért közéjük bedobja a gumicsontot, tudván, hogy ezen hajba fognak kapni. Mert ez régi-régi vita volt a farizeusok meg a szaddeuceusok között: van-e lélek, vannak-e angyalok, van-e feltámadás. A farizeusok mind hitték és vallották. A szaddeuceusok racionálisak voltak – elnézést kérek a korábbi hasonlatért, hogy a reformátusig-katolikusig vittem a dolgot, persze, teljesen másról van itt szó, csak érzékeltetni akartam a szituációt -, tehát a szaddeuceusok racionalisták voltak. Ha modern analógiát keresünk, ők voltak a kor liberálisai: nem hittek ők transzcendens dolgokban. Valami morális késztetésekben hittek, jónak kell lenni – ennyi volt nekik az evangélium. Ennyi: légy jó, mert apád is jó volt - végül is, miért ne? De évszázados vita, mi több, gyűlölködés volt a két vallási párt között. Azt mondják hát némely Biblia-tudósok, hogy Pál ügyesen odadobta ezt a témát: én is farizeus vagyok, a feltámadás reménységét hirdetem és ezért vádolnak engem. És lám, Lukács le is írja, azonnal kitört a vitatkozás. S már Pál nem is számított nekik. Egymásnak ugrottak, szidták és gyalázták egymást: ki mit hisz és nem hisz. Pál ily módon aztán elkerülhette, hogy vele foglalkozzanak.

 Ám folytatódik a történet, és emiatt én azokkal értek egyet, akik nem trükkre gondolnak itt, hanem az apostol őszinteségét és nyíltságát emelik ki. S valóban erről van szó, az apostol a Nagytanács előtti perében is apostolhoz méltóan, Krisztushoz méltóan szól arról, és csak arról, amiért előttük áll. Ezért áll ott: a halottak reménysége és feltámadása miatt. S valóban, hát nem ezt hirdeti Pál, hogy Krisztus a föltámadott, hát nem erről ír: ha Krisztus nem támadott föl, hiába való a prédikálásunk, hiába való a hitünk? Hát nem arról szól Pál, hogy Krisztus feltámadásával egy abszolút új isteni tört be a világba és minden megváltozott? S hogy nem vagyunk bezárva abba, amit így nevezünk: confusio huminum, nem vagyunk belezárva az emberi zűrzavarba, s nem süllyedünk a halál mélyébe, hogy nem vagyunk többé rabjai annak a lehetetlen-tehetetlen vergődésnek, amit a halál elől menekülő ember csinál, taposva a másik fejét, a másik életét, hogy csak egy kicsit feljebb legyen, egy picit éljen még, egy picit több ideje legyen? Vége mindennek, mert Krisztusban Isten új életet hozott. Ezt hirdetem nektek, mondja Pál, ez a reménységem, ez a szolgálatom, ez a bizonyságtételem, ezt végeztem mindig és mindenütt. És ez az, amiért: bilincset és akár halált is vállal. Meggyőződésem, hogy az apostol nem egy megosztó trükkhöz folyamodik itt, tudván, hogy a szadduceusok és farizeusok össze fognak veszni, ő meg valahol elsurran. Ha menekülni akarna, mondhatná azt, amit korábban is mondott: római polgár vagyok, nem egy egyszerű palesztinai valaki, római polgár vagyok, és a Római birodalomban római polgárnak lenni, az körülbelül ugyanazt érte, mint ma, ha valakinek amerikai útlevele van. Utána küldik a szabadító egységeket, a legnagyobb sérelem az Amerikai birodalomra, ha egy polgárát megsértik. Nem lehetett ellene csak római törvényszéken ítélkezni. Ha ő ki akart volna innen menekülni a jeruzsálemi Nagytanács elől, ő meg akart volna menekülni, akkor azt mondta volna: mit akar a főpap, megütött egy római polgárt? Mit akarnak a szadduceusok és a farizeusok, vegzálnak egy római polgárt? S vége a pernek.

De ő a bizonyságtétele miatt kerül lehetetlen helyzetbe. A helyőrség parancsnoka észleli, hogy megint zűrzavar támadt, és újra visszaviteti az apostolt a börtönbe, és innentől kezdve egyre jobban távolodik a remény.. Összeesküvést szőnek ellene, elmenekítik Caesarea-ba, ott hosszú időre vizsgálati fogságba kerül, egy tapodtat nem megy előre az ügye, korrupt helytartók, várparancsnokok kezére kerül, akik váltságdíjat akarnak tőle kizsarolni. Hol van Róma, hol van az ígéret, hol van a beteljesedés? Éppen a küldetés lesz az akadálya annak, hogy az ígéret beteljesedjen? Nem tud a kettő találkozni. És egy ilyen helyzetben, ahogy mondottam korábban: nem baj, ha magába száll az ember, és önmagát kérdezi és firtatja, vajon nem álmodozás volt, hogy a tarsusi Pál fogja majd Rómában az evangéliumot hirdetni királyok és fejedelmek előtt? Nem egy kis ember beképzelt nagyra törése ez, hogy királyok és fejedelmek előtt áll majd?  Nem egy kis ember képzelése ez, s sokszor a nem mi képzelésünk, álmodozásunk, vágyakozásunk, hogy valamire jussunk?

És ezen az éjszakán, mely a gyötrődésnek, a kudarcnak, az utak lezárolásának az éjszakája,  Pál mellé áll az Úr – egészen szó szerint, így kellett fordítani: egészen őhozzá odaáll az Úr és ezt mondja: Pál, bízzál Pál, mert amiképpen bizonyságot tettél énfelőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell neked Rómában is bizonyságot tenni. Az emberi zűrzavar kellős közepén hall az apostol egy megerősítő ígéretet, Isten beteljesíti vele való tervét.

Kedves gyülekezet! Amikor isteni megerősítést hallunk, akkor még egy figyelmeztetést, még egy szabályt kell nagyon komolyan figyelembe vennünk. Természetesen, az éjszakai látomás, isteni üzenet meghallása után sem tartja kezében az apostol a forgatókönyvet, nem mondja meg neki az ő Ura és Istene, hogy bízzál Pál: holnap indulunk Joppéba, ott vár a hajó, és két hónap múlva Rómában leszel. Vagy : bízzál Pál, megveszem a repülőjegyet, bízzál Pál, elintéztem mindent, sima az út! Csak ennyit hall: Rómába kell néked - ezért bízzál. Emiatt az isteni kell miatt. Ez Isten szava, ez Isten akarata, ez gondviselői eltökéltség: kell,  - és ha Isten így akarja, akkor úgy is kell. Amikor tehát az, hogy ki vagyok én, mire vagyok képes én, mi a dolgom, a szolgálatom, a feladatom, és hogy hol kell ezt nekem végezni, mikor mindez találkozik az isteni ígérettel, akkor sem egy biztos forgatókönyvet kapok a kezembe, - ennél sokkal többet, sokkal mélyebbet, sokkal istenibbet, kapok: bizalmat találok a szívemben. Bízzál!

Ezt a bizalmat erősíti meg Isten, ezt a reménységet adja vissza most Pálnak ott, abban a lehetetlen helyzetben, az emberi zűrzavar kellős közepén. Egész pontosan azt kellene mondanom hogy nem a zűrzavar kellős közepén – mert nem jó ez a magyar kifejezés, hiszen a zűrzavar attól zűrzavar, hogy nincsen közepe, nincsen centruma, nincsenek vonatkoztatási pontjai, nem tudjuk, hogy mi jön és miből támadt. Ma itt Magyarországon sok-sok ember a saját egyéni életében zűrzavart él meg, nem tudja, mi lesz holnap, nem tudja, miből támad a baj, nem tudja, merre kell lépni, nem tudja, hogy a maga képességeit, alkatát, elhívatottságát miben és hol teljesítheti ki. De hiszem, hogy akik Istentől kapták a hívatást, isteni erőkkel végzik a szolgálatot, Isten áldását tapasztalták sok-sok dolgukon, - azok ebből az igéből nemcsak Pálra, hanem magukra nézve is hallják: bízzál, mert miképpen bizonyságot tettél az énfelőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképpen kell néked Rómában is bizonyságot tenni.

Az alkalmak, a helyek, az idők Isten titkában vannak elrejtve, - a szolgálat a szívünkben. Az alkalmat, a helyet, az időt, Isten titkát és a szolgálatot semmi más nem köti össze, mint az, amire az Ige is buzdít bennünket: bízzál, tehát a bizalom, és semmi más, az élő reménység, mely a mi Urunk Jézus Krisztusunkból támad, és Őáltala, Szentlelke által táplál.
Ámen

Imádkozunk!

Köszönjük Atyánk, hogy Lelked által ma is így bíztattál bennünket, ne félj. Sok aggodalom, félelem, gyötrelem van szívünkben, bizonytalanság és zűrzavar. Megvalljuk mindezt őszintén és igazán. Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, sokszor pedig tudjuk, mit kell tennünk, de nincs rá módunk. Segíts bennünket, Atyánk boldog bizalomra, hadd valljuk mi is a régiekkel együtt, hogy még azt a rosszat is, amit e siralomvölgyben ránk bocsátasz, javunkra fogod fordítani. Javunkra is akarod, mert irgalmas Atya vagy, és javunkra is tudod fordítani, mert mindenható Isten vagy. Irgalmas Atyánk, szabadításodért könyörgünk, betegeink gyógyulásáért, a gyászolók vigasztalásáért, a kiúttalanok útra találásáért, az erőtelenek megújulásukért, a reménység nélkül valók élő hitre jutásáért. Adj élő bizalmat szívünkbe, hogy amit tennünk kell, azt örömmel, és hálával tegyük, hogy ahova mennünk kell, oda örömmel és hálával menjünk, hogy egész valónkkal kiábrázoljuk és hirdessük: megváltott gyermekeid vagyunk. Nálad kész az üdvösség. Kérünk ezért Atyánk, írd mélyen szívünkbe az Igét és tégy bennünket jó termőfölddé, mely megtermi annak gyümölcsét harmincszor, hatvanszor, százszor annyit is Neved dicsőségére, embertársaink javára. Krisztusért, a mi urunkért hallgass meg bennünket.
Ámen