Ahogyan Isten hív

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek! Böjtfő vasárnapon lakomáról beszélni talán nem illő dolog, ám a napi ige rendeli így, hogy erről a példázatról szóljunk néhány szót. Mindenekelőtt azt szeretném elmondani, hogy ebben a példázatban két meghökkentő és megrendítő ténnyel kell szembenéznünk, s ha csak ezekkel szembenéztünk, akkor fogjuk igazán Jézus üzenetét megérteni.

              Az első, amivel ebben a nagyon jól ismert példázatban szembe kell néznünk, az az a tény, amin maga a példázatbeli gazda is haragra lobban, értetlenkedik. Ez pedig az, hogy a hivatalosak végül is nem fogadták el a meghívást. A régi keleti világban úgy is  volt, ahogy mostanában már Magyarországon is egyre inkább gyakori, hogyha vendégségbe hívnak, a meghívó mellé csatolnak egy kis kártyát, melyet vissza kell küldeni igazolásul, hogy részt fogok venni az alkalmon. Ezt nemcsak az udvariasság indokolja, hanem a szervezés is szükségessé teszi. A példázatban olyanokról van szó, akik visszaigazolták, hogy részt fognak venni ezen a lakomán, s mégis, mikor másodjára megy a küldött, hogy invitálja őket, különböző okokra hivatkozva nemet mondanak. Magyarán, nem az a példázatnak a veleje, hogy megszólítanak valakit, meghívják vacsorára, ő viszont azt mondja, hogy köszönöm, nem megyek, s ezen a házigazda haragra lobban. Ez nem is lenne érthető. Velünk is megesik, hogy meghívnánk valakit vendégségbe, de már az egyeztetés során kiderül, hogy különböző okok folytán nem tud eljönni. Nos, ezt szomorúan tudomásul vesszük, nem alkalmas számára az idő, abban az időpontban nem tud eljönni. Ilyenkor azt szoktuk mondani: majd más alkalommal, ha mód és lehetőség lesz rá. Értjük jól, itt olyanok mondják azt, hogy: „nem mehetek”, akik korábban már visszaigazolták, hogy ott lesznek, s ezáltal hivatalossá lettek.

              Majdnem azt is mondhatnám, hogy szinte-szinte pimasz dolog, amit tesznek. Jézusnak van egy példázata, amelyik párhuzamos ezzel, Máté evangéliumában olvashatjuk. Ott nem csak az áll, hogy valami pimasz indokkal visszamondják a vacsorameghívást, hanem a kiküldött szolgákat bántalmazzák is. Nem csak elutasítják az utolsó pillanatban a részvételt, hanem még bántalmazzák is azokat, akik elmennek és átadják a szeretetteljes meghívót. Jézus a lényeget tekintve a saját népe sorsáról szól, vagy pontosabban azokról, akik Isten meghívását elfogadták, Isten útjára léptek, akik az üdvösség reményét hordozzák magukban, ám amikor eljön az óra, adott a pillanat, akkor valamilyen okra hivatkozva, e világnak egyébként nagyon fontos, egész életünket meghatározó dolgai miatt az Isten országába való meghívást visszamondják. Milyen gyakran van ez így! Eljön a pillanat, eljön az óra, amikor Isten gyermekének kellene mutatni magunkat, meghívottnak, hivatalosnak, s akkor e világ gondjai, örömei, bajai, tervei, nagyszerűségei, vagy kisszerűségei a mi ajkunkra is odacsalják a szót: Uram, most nem érek rá. Most a családi dolgokat kell elrendezni. Most a vagyont kell elrendezni. Most a házaséletet kell elrendezni. Értsük jól, kedves testvérek, Jézus a példázatban nem kicsinyli le ezeket a dolgokat. Szándékosan építi bele a történetbe ezeket a hivatkozásokat. Mert valóban, egyikünk sem fogadná el indokul, ha valaki azt mondaná: Ne haragudj, kedves Uram, nem tudok elmenni a vendégségbe, mert most fogtam hozzá, hogy kifaragjam a baltanyelet, nem tudok elmenni, mert elszakadt a cipőfűzőm, és amíg újat nem veszek, addig nem tudok útnak indulni, vagy pedikűröshöz kell mennem, és amíg nem végez, addig én nem tehetek egy tapodtat sem.

              Nem erről szól a sok hivatkozás! Az életünkről szól! Szinte minden esetben ezt mondják - így is szabadna talán ezt fordítani - élek, kérlek, ments ki engem. Élem az életemet, kérlek, ments ki engem. Földet vettem, jószágot vettem, megházasodtam, élek, s mivel élek, és élni akarok, kérlek, ments ki engem. Nem holmi ürügyekről van tehát szó a példázatban, hanem arról a nagy ütközésről, ami az ember szívében vagy lelkében zajlik le. Szellemi természetű ez az ütközés. Amikor Isten országát kellene preferálnunk, az Isten ügyét kellene előtérbe helyeznünk, az életünk, ami mindig velünk van, ami mi magunk vagyunk, az egészet elnyomja. Mit hallunk a magvető példázatában? Némely mag tövisek közé esett, fölnövekedett a tövisekkel együtt, de az élet mindenféle gondja és baja elfojtotta. Mert gond a föld, gond az ökör, vagy az autó, s elnézést kérek az asszonytestvérektől: gond a feleség, de megfordíthatjuk: gond a férj is, gond a gyermekek, gond az unokák, gond az állás, gond a ház, gond az élet. Kérlek, ments ki engem, élek. Az élők küldik az élő Istennek a visszautasító üzenetet. Értjük már talán, miért olyan megrendítő ez. Hiszen ahogy a zsoltár örömszavaiban is hallottuk, az életünk forrása, a boldog és az áldott élet, a jövendőbe távlatokkal bíró élet, az mind az Isten ajándéka. Az az élet, amit itt élünk, Isten ajándéka. Tőle kaptuk. Az Ő ajándéka a föld, az Ő ajándéka az öt ökör, az Ő ajándéka a hitves, az Ő ajándéka az élet kibontakozása, a gyermekek, az unokák, ezt mind így éljük meg. S most egyszerre csak azt üzenik az ajándékozónak, megkaptuk, amit megkaptunk, magunkhoz öleltük, ebben teljesek vagyunk, kérlek, ments ki minket. Sőt, folytassuk. Máténál már arról is szó van, hogy orrba verik az Isten szolgáit. Miért zaklatja őket állandóan ezzel az eszkatológikus rángatózással, az Isten lakomájára való meghívóval, a túlvilággal, az Isten törvényeivel? Élünk, tessék bennünket békén hagyni. Ma is halljuk eleget, hogy az egyház mást se akar, meg a papok, meg a keresztyének mást se akarnak, csak beleavatkozni az emberek életébe. Tessék minket élni hagyni. A gazda haragra gerjed.

   A második meglepő fordulat abban van, ami ezután történik. Néhány kérdést hadd tegyek föl, s mindannyian érteni fogjuk, hogy mennyire nem emberi történet ez, és mennyire isteni ez a történet. A szolgák jelentése után azt mondja a ház ura, aki megharagudott: Eredj hamar a város utcáira, szorosaira, s a szegényeket, csonka-bonkákat, sántákat, vakokat hozd be ide. Kedves testvérek, ki az közületek, aki ha születésnapi vacsorát, vagy névnapi vacsorát rendez, vagy fiának-unokájának lakodalmát  rendezi, meghívja a vendégeket és az utolsó pillanatban érkezik a hír, hogy nem tudnak jönni, nincs rá módjuk, nem érnek rá, valami rettenetes dolog jött közbe vagy nincsen kedvük, akkor kiállna a sarokra, és a 21-es buszról lefelé érkező hajléktalanokat meginvitálná: Gyertek! És ezt most nem viccesen kérdezem, ezt komolyan kérdezem. Ki az közületek, aki ne azt mondaná, amikor érkezik a hír, hogy nem jöttek a vendégek, hogy: Kárba, pocsékba ment az egész? S ne kezdené el nézni, hogy mit lehet ebből lehűteni, már csomagolná is, tenné a hűtőszekrénybe? Mit lehet szétosztogatni, már csomagolná és osztogatná szét, s kezdené számolni a kárát, mert akkor ez nyilván kár, és pocsékba megy? Vagy esetleg éjszaka settenkedne le a kukához, és borítgatná bele, hogy meg ne lássák szégyenét és csúfságát mások? És ki az közületek, aki azt mondaná, hogy: Kinyitom ajtómat, kapumat, s jöjjön sánta, csonka-bonka, hajléktalan, azt se bánom, ha büdös, azt se bánom, ha tetves, azt se bánom, ha ótvaros a keze, azt se bánom, ha részeg, nem bánom én, hogy milyen, csak megteljék a házam? Minden helyen, minden széken üljön valaki. Elveszem a névkártyákat, amik ki voltak készítve barátoknak, ismerősöknek, ők nem jöttek, szabad a vásár!

              Én ilyet még nem hallottam. Olyat igen, történt faluhelyen, hogy módos gazda lánya lakodalmára nem ment el minden meghívott, és a maradékot kitették az utcára, ott szabad volt a vásár. Ilyet hallottam. Meg olyat is hallottam, hogy összegyűjtötték a maradékot és elvitték egy árvaházba vagy egy öregotthonba, s odaadták a rászorulóknak. Ilyet hallottam, ezek szép és nemes dolgok. De mit mond a ház ura? Azt mondja: Hozd őket be ide!  Kedves testvérek, ez nem emberi, egészen bizonyos vagyok benne, ez az isteni ebben a példázatban. Isten ugyanis nem hagyja, hogy bárki megfossza Őt örömétől. Isten örvendező Isten. Istenben örökkévaló boldogság és öröm van. S ne gondolja senki, - erről szól Jézus példázata, - hogy Istent megfoszthatja ettől. Amit Ő megrendezett, amit Ő elkészített, az úgy lesz. Ha nem veled, akkor mással. Ha nem azzal, akit meghívott és már visszajelezte, hogy: Megyek, Uram!, akkor majd olyannal, aki nem is kapott meghívót. Tessék elképzelni, szinte szürreális a jelenet, kimennek a szolgák, és ott a kertek alján, a sövényeknél egy-két atyafi bóklászik, megragadják őket és betuszkolják: Tessék leülni az asztalhoz, tessék megenni a húslevest, tessék megenni a rántott húst, tessék megenni a süteményt, a bambit meginni. Ugye milyen jó?

              Isten nem hagyja, hogy elrontsd az Ő örömét. Isten azt akarja, hogy részesedj az Ő örömében. És innen értjük meg a példázat igazi, mély és fontos üzenetét. Az igazi üzenet az, hogy ne helyezd az életedet önálló utakra. Ne gondold, ne képzeld azt, hogy miután az Isten megajándékozott sok mindennel, tehetséggel, kellemmel, szépséggel, az élet sok-sok fontos dolgával, biztonságot, békességet adott, neked szabadságodban áll az önálló életre. Tudom, most rettenetes dolgot mondok ezzel. Minden tizennyolc év körüli gyerek vágja a centit odahaza, és lobbantja szülei szemére: Betöltöm a tizennyolcat, aztán többet nekem nem parancsoltok! De azért, ha zsebpénz kell, természetesen majd hazamegy továbbra is. Mindenki önálló akar lenni. Mindenki autotark akar lenni, mindenki a saját életkörét akarja élni, és ezért sokszor fohászkodunk és imádkozunk, hogy az Isten minél többet adjon nekünk ahhoz, hogy minél kevésbé függjünk a másiktól. Minél kevésbé legyünk kiszolgáltatva. Minél kevésbé kelljen igazodni.

              Ez azonban nem modern eszmény, ez mindenkori eszmény, csak a mi kultúrában jött elő élesen. Mostanában szingli kultúráról beszélnek. A fiatalok berendezkednek arra, hogy egyedül élnek. Nincs társ, nincs szülő, nincs hitves, nincs gyerek, nincs barát, egyedül él, s ami kell az életből, azt megszerzi magának, és elvan, mint önmaga-én. Ez azonban örök emberi, az ember mindig szingli akar maradni, és ezt most, tessék a legmélyebb értelemben érteni: Isten nélküli akar maradni. Istentől kéri mindazt, amire szüksége van ahhoz, hogy Isten nélkül élhessen. Ezt mondja el Jézus ebben a példázatában.

              Nem így volt ez sokszor, kedves testvérek?! Örömmel nyugtáztuk, zsebre tettük, eltettük, amit Istentől kaptunk, s elkezdtünk Isten nélkül élni. Mi az, amit Istentől kaptál? Hát az életedet. Erről szól a példázat: Élek, nem mehetek. Isten pedig azért hív, mert élsz. Azért hív, mert az életedet Tőle kaptad. Azért hív, mert az életed akkor teljes és boldog, hogyha részt vehetsz az Isten örömében. Arra int Jézus ebben a példázatban: Gondold végig, tarts önvizsgálatot, vajon nem éppen azok kezdenek-e téged eltávolítani az Istentől, amiket az Isten azért adott neked, hogy boldog és teljes életed legyen. Erre való a böjt. A böjtben az ember ideig megtartóztatja magát attól, amit kapott, ami az övé, ami természetes módon jár neki. De nem azért, hogy fogyókúrázzon, az máskorra való. Nem azért böjtöl az ember, hogy megmutassa, végig tudja csinálni a szárazböjtöt, meg a nagyböjtöt, s nem azért, mert most újra fölfedezzük a régi kultúrának, vallásos életvitelnek ezeket a nagyon fontos elemeit. Böjt azért van, mert amikor az ember önként lemond arról, ami egyébként az övé, akkor óhatatlanul fölvetődik a szíve legmélyén a kérdés: Tényleg az enyém? Mid van, amit nem úgy kaptál? Mid van, ami tényleg a tiéd? Mid van, ami tényleg tetőled való, és magadnak adtad?

              Ezen a néhány böjti héten, ami előttünk áll, szabad nekünk is böjtölni, magunkat megtartóztatni, olyasmiről lemondani, amit teljesen természetesen az életünkhöz tartozónak tartunk. Ami nekünk jár, és valóban jár, azért, hogy újra gondoljuk - nagy alázatban, vagy ha kell, megalázkodva, életünk legmélyebb mélységeiig eljutva - honnan is van az életem, kihez is tartozik az életem, miért is adott nekem Isten életet és mikor teljes az én életem? Egy bizonyos, kedves testvérek, a Mennyei Atya jó szívvel, szabadon hív benneteket az Ő örökkévaló örömébe. Buzdít benneteket, fogadjátok el meghívását. Vegyetek részt az Isten boldog és csodálatos életében, és soha, arra hivatkozva, amit Tőle kaptatok, ne utasítsátok el meghívását, hanem legyetek ott asztala körül az Ő örökkévaló örömében.
Ámen

              Imádkozzunk!

Köszönjük, Mennyei Atyánk, az Úr Jézus Krisztus által, hogy soha nem szűnsz meg bennünket hívni és segíteni abban, hogy az elfogadott hívást hűséggel teljesítsük. Köszönjük, hogy napról napra megújul kegyelmed. Köszönjük, hogy áldó hatalmaddal körülveszel bennünket. Kérünk, Mennyei Atyánk, segíts bennünket arra, hogy amikor a Te szavad szólít, szívünk készsége, ereje, minden bátorsága arra irányuljon, arra forduljon, hogy Hozzád igyekezzünk, s Benned teljessé legyünk. Könyörgünk, Urunk, betegeinkért, az erőtlenekért, a megfáradtakért, az elfogyatkozó erejűekért. Újítsd meg erejüket, gyógyítsd meg őket. Hozd őket közénk vissza, hogy velük együtt dicsőíthessünk és magasztalhassunk Téged. Könyörgünk, Urunk, a gyászolókért és szomorkodókért, az ő megtört szívüket és lelküket gyógyítsd, erősítsd, és vigasztald a feltámadott Jézus Krisztus örömével, diadalával, a feltámadás csodálatos ígéretével. Kérünk, minket is, akik itt vagyunk, erősíts sokféle gondunkban, bajunkban, küzdelmünkben, hadd legyünk a Te hívásodhoz állhatatosak és hűségesek, hadd lehessünk azokkal, akik bemennek a Te örömödbe, a Te asztalodhoz ülhetnek, s Veled örökké tartó örömben együtt lehetnek. Kérünk Krisztusunkért, hallgass meg minket.

Ámen