Adni, kérni, elfogadni

Sajnos nem látok ki az olvasó szemüvegem mögül, pedig nagyon kíváncsi lettem volna, hogy az erdélyi módon kétszer felolvasott textust miként hallgatta a gyülekezet. Mert másként hangsúlyoztam a másodszori olvasáskor. Vajon, felkapta-e a fejét valaki, hogy eltérő a hangsúly? Nem akarok senkit, főleg nem beiktatási istentiszteleten, régi görög kódexek rejtelmeivel untatni, de most a felolvasott szakasz és a benne foglalt üzenet erre késztet. Először így olvastam, ezt szokta meg a fülünk, így áll a Biblia-fordításokban is: »bizony, mondom néktek, amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek«. Aztán így olvastam: »bizony, mondom néktek, amit csak kérni fogtok az Atyától, az én nevemben megadja néktek«. Azért lehet kétféleképpen olvasni, mert a régi görög iratokban nincsen központozás. És mivel nincs központozás, a Biblia-fordítók kezdettől fogva zavarban voltak. Szent Jeromos úgy oldotta meg, hogy odatette a kettő közé ezt, hogy: »az én nevemben«, és aki akarja az Atyához, az Atya ajándékához, aki akarja, az általunk elmondott kérésekhez fűzi hozzá. Én azt választom most, hogy odébb teszem a vesszőt, és azt mondom: amit kérni fogtok az Atyától, [ő azt] az én nevemben megadja nektek. Miért? Azért, mert ennek a kifejezésnek, hogy »az én nevemben«, mármint »a Jézus nevében« három dimenziója van: a keresztyén ember életében is, a budafoki gyülekezet életében is, és legkiváltképpen a lelkipásztor életében és szolgálatában is, amennyiben az élete és szolgálata egybeesik. Ez az első kívánságunk számára, hogy az élete és szolgálata tökéletes egybeesésben legyen. Mi ez a három?  

Az első, amiről a legtöbbet beszélünk, és amiben legkevésbé vagyunk – látszólag – sikeresek. Ez pedig az egyháznak, a gyülekezetnek és a gyülekezet vezetőjének, a lelkipásztornak a világ felé, bárki felé a szolgálata. Adni a Jézus nevében. És mindig csak Jézus nevében adni. Nem a magam nevében, nem gyülekezet nevében, nem a református egyház nevében, nem a keresztyénség nevében, hanem a Jézus nevében adni. Erre tanít minket Jézus a Hegyi Beszédben és más helyeken is, amikor a tanítványság útjára hív, azt mondja, hogy az én nevemben adjatok. Adjatok az én nevemben a szükségben lévőnek, hogy élete megjobbuljon, adjatok az én nevemben vigasztalást a szomorkodónak, adjatok az én nevemben táplálékot az éhezőnek, adjatok az én nevemben igazságot az igazságra szorulónak, adjatok az én nevemben ennek a világnak, Isten csodálatos teremtett világának, - mert ebben a csodálatos világban, amid csak van, azt eleve Jézusért kaptad. Nagy titok ez, és roppant feladat. Erre buzdítom a lelkipásztort, hiszen ezért iktatjuk be ennek a gyülekezetnek a közösségébe! Annyi jó van itt a gyülekezet körül, mindenféle tevekénység, nagy bőséggel. Adjunk hát a gyülekezet nevében? Fényezzük fel magunkat? Hiszen a keresztyénséget folyton vád éri, hogy nem látszik az angyal-szárnyunk, nem látszik a hit erejéből semmi, miközben csak jönnek, kopogtatnak, elvárnak, kérnek. Mutassuk meg, kik vagyunk, és mire vagyunk képesek! De én nem ilyen magakelletőnek ismerem a budafoki gyülekezetet.  Arra kérlek hát, testvérem, hogy a budafoki gyülekezet közösségében mindenkit hallgass meg, és adj a Jézus nevében, mert ezért hívott meg ez a gyülekezet, felismerve benned azt a lelkészt, aki képes és akar Jézus nevében adni. Nem a magunk nevéért kell ott lenni toplistákon, mint első számú adakozók, első számú segítők, első számú igazság-bajnokok! Nekünk egyetlen név dicsőségét kell szolgálnunk, egyetlen névre kell rámutatnunk, akitől jön minden áldás. Ez pedig a Jézus neve, mert nem adatott sem égen, sem földön más név, amely által meg kellene tartatnunk, amely által meg kellene szabadulnunk, amely által üdvösséget kellene kapnunk, csak a Jézus neve. 

Másodszor, Mesterünk megtanít arra is, hogy az Ő nevében kérjünk.  Leginkább, igen helyesen így szoktuk bezárni imádságainkat: kérünk a mi Urunk Jézusunk nevében... Erre biztat bennünket a régiek szép imádkozó hagyománya. De leginkább az, hogy maga Jézus mondja, hogy az én nevemben kérjetek! S akkor az Atya bizton megadja nektek, amit kértek. Ha tehát Jézus nevében megyek az Atya elé, akkor nem kell aggódnom, hogy azt a visszakérdést kapom az Atyától: és te ki vagy, és mit keresel itt? Nekem sok testvérem van, vannak bátyáim is. Amikor kisgyerek voltam, és a sárbogárdi kultúrházban volt valami rendezvény, s szerettek volna bemenni, csak álltam az ajtóban, s mondták nekem: te kisfiú, ide nem jöhetsz be. Én meg szóltam a bátyaimnak, és ők bevittek. Jézus a mi idősebbik testvérünk, aki bevisz bennünket. Az ő nevében kell kérnünk, mert a feltámadott és megdicsőült Krisztus az Atya jobbján ül, és hallja a mi kérésünket. Ő a mi közbenjárónk. Ő, az, Aki minket, elveszetteket, szükséget szenvedőket, nyomorultakat, bűnösöket és Isten ellen lázongókat, sem kérni, sem adni nem tudókat az Atya előtt kedvessé tesz. Az Ő áldozata, halála és feltámadása által vagyunk kedvesek Isten előtt. Ezért mondja Pál apostol, hogy ha Isten Krisztust nekünk ajándékozta, mi módon ne ajándékozna ővele együtt mindent minékünk (Róma 8,32). De csak ővele együtt. Tudom, minden közösségnek vannak igényei, és amikor odaállnak Isten elé, mégiscsak a magunk nevében kérnének. Mi, magyarok végtére már megérdemelnénk már, hogy a magunk sorsán, a magunk jogán kérjünk a magunk bajai és szükségei közepette! És mi, magyar keresztyének, reformátusok, budafokiak miért ne állhatnánk oda Isten elé: "nézd meg, mennyei Atyánk, mennyi minden van itt, mennyi mindent megcsináltunk, s mennyi minden tolul még előttünk, hát magunkra nézve, a magunk nevében kérünk!? Csak belefér a keresztyén hitünkbe, hogy így emlékeztessük Istent! A nagy imádkozók tudják Istent ostromolni. Itt vagyunk, Atyánk, ez a mi szükségünk, ez a mi kérésünk, ez én kérésem. Hallgasd meg könyörgésünket! Mégis, Jézus egyértelművé teszi, hogy ha az Ő nevében kérünk, akkor nem tér vissza az imádság azzal, hogy a címzett ismeretlen! Az ő nevében az Atya meghallgatja kéréseinket. Hadd biztassam az egész budafoki gyülekezetet erre, mert ezt roppant nehéz megtanulni. Szent Ágoston mondja: csak szeress és tegy, amit akarsz. Tudom, sokan félremagyarázzák ezt, mégis bátran mondom én is: szeress a szeretet törvénye szerint, szeress a szeretet regulája szerint, szeress az igazság tökéletes törvénye szerint, és tégy, amit akarsz. És folytatom: csak kérj a Jézus névben, és tiéd lesz, amit akarsz. Mert, ha igazán a Jézus nevében kérünk, ez nem jelenti azt, hogy önkényem szerint kérek. Jézus nevében kérni azt jelenti, hogy én Őbenne vagyok, az övé vagyok. És úgy kérek, ahogyan Ő kér, és azt kérem, és amit Ő kér. Nehéz lecke ez.  Amikor édesanyák vagy nagymamák a gyermek ágya szélére ülnek imádkozni – ezt mostanában már nagypapáknak is megengedik –, egészen elképedünk, ahogyan a gyermek lelke indázik erre-arra, és mi próbáljuk őket is megtanítani arra, hogy mit jelent Jézus nevében kérni. Hadd kössem a lelkipásztor szívére, hogy nem csak igehirdetőként, nem csak a szentségek kiszolgáltatójaként, nem csak a lelkek pásztoraként, hanem imádkozóként is álljon a gyülekezet élére. Hívja imádkozni a gyülekeztet, és ő maga is tanulja minden nap, mint jelent a Jézus nevében kérni boldog bizodalommal. Jézus azt mondja a Hegyi Beszédben: ad-e az Atya gyermekének követ, ha kenyeret kér? Hát, ha a pogány atyák kenyeret, és nem követ adnak a gyermeküknek, ha kenyeret kérnek, mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok? Mi magától értetődőnek vesszük, hogy mi a mennyei Atya gyermekei vagyunk, de könnyen elsiklunk afelett, hogy Jézusban vagyunk istengyermekek. Mert Isten Krisztusban fogadott minket gyermekeivé. Hogy tehát igazán gyermeki bizodalommal, gyermeki átadottsággal tudjunk kérni, vagyis, hogy a kéréseink első mozzanata mindig az legyen, hogy átadjuk magunkat Isten kezére, nos, ezt minden nap tanulni kell. Buzdítom hát a lelkipásztort, hogy tanítsa erre a gyülekezetét, éppenséggel azzal, hogy ő maga is tanulja. 

És végül, harmadjára, olvasom újra a különös hangsúlyozást. Bizony, bizony mondom néktek, amit csak kérni fogtok az Atyától, ő azt, az én nevemben megadja néktek. Ez a harmadik titok. A Jézus nevében elfogadni. Jézus nevében ad az Atya. Őérette, őmiatta, őáltala, a Jézus nevében ad. És ez talán a legnehezebb titok. Nemcsak azért nehéz ez, mert erre gondolunk a legkevesebbet. Pedig amit Jézus nevében kaptunk, azt kell továbbadnunk, megsokszorozni áldásul. Ha Jézus nevében bizodalommal kérünk, Jézus névében is kapjuk. És ez a harmadik áll mégis legelöl. Tapasztalattal igazolhatom, hogy nem adni a legnehezebb, hanem elfogadni. Nem az a legnehezebb, hogy észreveszem-e valaki szükségét, és oda adom-e neki azt, ami kell. Igen, ez sem könnyű, főleg, ha magam is szükségben vagyok, s mondhatom: adjanak a gazdagok. Lám, itt van egész Európa, és szenved a jólétében, a gazdagságában, hát jöjjön mindenki, és vegye-vigye, nekünk sok van. De nem adni és megosztani nehéz, hanem elfogadni nehéz. Látom és tapasztalom, mennyire hálátlan a mai ember. És azt is látom, mennyire hálátlanok a keresztyének. Kaptak szép templomokat, kaptak szabadságot, kaptak óvodát, kaptak iskolát, kaptak új lelkipásztort, külső-belső békességet, kaptak gyógyulást, annyi mindent kaptunk, és közben kuporgatjuk az életünket. Az mondja Pál: ti Krisztusban mindent megkaptatok! Miért járunk hát úgy ebben a világban, mint akiknek tartozik az egész világ? Miért játsszuk, hogy egyedül mi vagyunk vesztesek a teremtésben, mi, keresztyének? Hálátlanok vagyunk. És a hálátlanságunk gyökere abban van, hogy nem tudunk elfogadni, nem tudunk kapni. Mit mond Jézus a tanítványainak? Bizony, bizony mondom nektek, amit csak kértek, megadja néktek az Atya az én nevemben. Krisztus az, akiért az Atya ad. Jézus az, akiért az Atya ajándékoz. Hiszen az Egyszülött fiú az, akiért mi Isten gyermekei vagyunk. És ezt meg kell tanulni. Elfogadni magát Istent a Jézus nevében - ez a nagy lecke. Elfogadni azzal a boldog, gyermeki elfogadó készséggel, ami az Isten gyermekeinek a titka. Ebben gyökerezik az Istent dicsőítő élet. Elfogadni és hálásnak lenni, és hálából megtenni mindent Isten dicsőségére.  Lelkipásztor testvérem, és kedves budafoki gyülekezet, arra kérlek, hogy legyetek egymás buzdító társai. Legyen a lelkipásztor szerény, ajándékozó ember. S amiért imádkozott, amit vigasztalásul, erősítésül, intésül, megjobbításul kapott, oda tovább nektek De nektek is, kedves budafokiak, akik megajándékozott gyülekezet vagytok, vele közösen kell tanulni ezt a harmadik titkot is: elfogadni a Jézus nevében. Ő mondja a tanítványinak: nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. S mert Ő választott, Ő is állít az Atya elé mondván: itt van a testvérem, fogadd be, ajándékozd meg, áldd meg az örökélet ajándékával. Íme, a ti közös lehetőségetek, közös feladatotok és közös titkotok: Jézus nevében adni, Jézus nevében kérni, Jézus nevében elfogadni. Adjatok, kérjetek, fogadjatok el.

Ámen