Ablonczy Dániel temetése

1. Bizonnyal Ablonczy Dániel teljes akaratával találkozik, hogy ravatala mellett megállva nem a síratásé a fő hang, hanem a hálaadásé. Nem mintha nem szabadna sírnunk – nem is szükséges elrejtenünk: mennyire hiányzik nekünk, s azt sem, hogy még mindig csak tanuljuk a halállal való szembesülést - , ám, hogy vigasztalást nyerjünk, azon az úton kell elindulnunk Istenhez, mely egyenesen és a leggyorsabb vezet hozzá: ez a hálaadás.

Ablonczy Dániel egész életéről szeretnék ma szólni, mert ebben megtaláljuk, amire a legnagyobb szükségünk van most – azt a boldog beismerést, hogy mindig Istennel van dolgunk, s hogy ez a mi Istenünk az élet forrása, és minket is ehhez az örök forráshoz vár, s úgy vezet végig életen-halálon, hogy mindeközben megértjük: elég néked az én kegyelmem – kegyelemből van minden, kegyelemből van az üdvösség.

Legelőbb arról kell szólnom, hogy Ablonczy Dániel patriakra volt – s nemcsak Jóbról, hanem Ábrahámról is olvassuk az igét: élettel betelve halt meg. A sok-sok gyermek, unoka, dédunoka, akik most itt vannak, ők csak a kisebb, igaz legbensőbb része a nagy családnak. Voltak Ablonczy Dánielnek más gyermekei is, nem vér szerintiek – hanem lelki gyermekei, akiket ő szült, sokszor fájdalommal, új életre, hogy megízleljék az Úr jóságát, hogy megértsék, hogy a kegyelem – mely mindenre elégséges – nemcsak annyi, amennyi eleségre, italra, ruházatra fedélre, egészségre, sikerre kell. A kegyelem nem nullszaldó, a kegyelem csodákat megnyitó gondviselés.

Amikor azt halljuk Jóbról, hogy betelve az élettel, jó vénségben halt meg, tudjuk: nem csak azt jelöli az ige, hogy mindent visszakapott, amit elveszített, vagy mindent megkapott, amire ember gondolhat, hanem arra utal, hogy megkapta az isteni titok átélését is, vagyis nemcsak napokkal és évekkel telt meg – vagy telt el – az élete, hanem Istennel. Az a boldog, akinek élete Istennel telik meg, Istennek telik el. Boldog, aki tudja – s Ablonczy Dániel tudta - , hogy az egész életnek Istennel van dolga - Istennel, aki hű és nem hazudik, mégha a világ léthazugságban is vesztegel,

- Istennel, aki hű és szeret, mégha a világ létrontás mámorában süllyed is alá,

- Istennel, aki egykor Ábrahámnak tett ígéretekor önmagára esküdött, mert nagyobbra nem esküdhetett,

- Istennel, aki az ember megváltására önmagát adta Krisztusban, mert önmagánál nagyobbat nem adhatott,

 - ezzel az Istennel van dolga az egész életnek.

2. Ha azonban azt mondjuk, hogy Ablonczy Dániel nemcsak patriarka-korban halt meg, hanem valóban patriarka – atya – is volt, ezzel csak az igazság felét – vagy inkább csak egy részét mondtuk el. Azért lehetett sokak lelki atyja, azért lehetett patriarka, mert előbb gyermek lett: Krisztus gyermeke. És – hogy mire elég a kegyelem – azt leginkább a gyermek érti meg. A bűnrontotta világban úgy van az ember, hogy egyre jobban távolodik mindattól, ami magától-értetődő, ami evidens. A kegyelem-gyógyította ember azonban felismeri, hogy az isteni üdv-ígéret, a szent élet jó rendje, a szeretet feltétlensége, az ige tisztasága, az isteni valóság – ezek az evidenciák, és aki a Krisztus gyermeke, az ezekre építi életét. Mi másért mondja Krisztus, hogy ha olyanok nem lesztek, mint a kisdedek, nem mehettek be Istennek országába. Mi mást szolgált Ablonczy Dániel, mint ez a meghívást, a Krisztus-követés nagy titkát – s ehhez mindig több kegyelem kellett, mint betegségből gyógyulni, mint háborúkat túlélni, mint tisztességgel megállni, mint élvezni a gondviselés megannyi áldását. Több kegyelem kellett. Erről is szól Pál a korintusiaknak. Ő éppen ezért fohászkodik – megvallja: emberi gondolatok és eltervezések, stratégiák és megfontolások mentén – különös áldásért. De - kapja a választ: elég mindehhez az ember erőtelensége - és ki más erőtelen, mint a gyermek? Elég az ember véges léte, korlátozott ideje – s kié a legkisebb életpálya, ha nem a gyermeké? És elég, hogy szüntelen a mindig-több Istenre kell támaszkodnunk - és ki az, aki bízni merhet nála nagyobban, ha nem a gyermek!? Elég néked az én kegyelmem – hallja az apostol, s ebben az isteni szóban olyan tervek, összefüggések, lehetőségek tárulnak fel, amit úgy látunk meg, mintha először járnánk a kegyelem forrásvidékén. Ilyen a hívő ember élete. Így lehet gyermek. Az látta az igazi Ablonczy Dánielt, aki látta szemében – vénen is! – a gyermek-mosolyt, a megváltott, megáldott, hűségben hordozott ember derűjét. Akit Isten szeret, és engedi ezt magán átsugározni, abból ragyog fel ez a derű.

3. Végül testvéreim, azt is el kell mondanunk nagy-nagy hálával, hogy Ablonczy Dániel, aki azért lehetett pátriarka, mert gyermek lett – még ennél is többet kapott a mindenre elégséges kegyelemből: testvér lett! Sosem atyáskodó, sosem naivkodó – mindig-testvér! Ábrahám, aki Isten barátja volt, csodálatos ígéreteket kapott, s vénen kellett úgy útnak indulnia, mintha fiatalember lett volna: hitt azonban, és ez lett igazsága. Jób, aki szenvedése okán, Isten perlője volt, a forgószélben megszólaló isteni kérdések nyomán, Isten fenségének ragyogásában Isten barátjává szelídült. Akik már ismerik Krisztust, és követik őt, azok ezt hallják mesterüktől: ti az én barátaim vagytok – mi pedig egymás testvérei. A sok-sok mozzanat közül – a hosszú és áldott élet sok tízezernyi napja közül – hadd idézzek csak egyet, mikor Ablonczy Dániellel, ő már nyugdíjasként, én kezdő lelkészként, elindultunk újraszervezni egy szétvert gyülekezetet. Tizennégyen voltunk az első istentiszteleten egy borbélyműhelyben, s köztük ott ragyogott az ő boldog arca – testvérek voltak együtt. Testvérek, akik ebben élnek: mindenre elég Istennek kegyelme, akik ebben halnak: mindenre elégséges Isten kegyelme, és akik ebben a reményben várnak boldog föltámadást: mindenre elégséges e kegyelem , – leginkább arra: hogy boldog részesei lehessünk örök életnek.

Testvéreim! Az atya, a gyermek, a testvér ravatalánál állunk! Miatta nem sírunk, hanem érette hálát adunk, számára elég volt, elég lett – és bizonnyal elég lesz az Úr kegyelme, s legyen nekünk is elég, hogy boldogan higgyük a kegyelem királyiszéke elől immár soha el nem kell távoznia! S mi, akik itt maradtunk egy atya, egy Krisztus-gyermek és egy testvér nélkül?  – hiszem, nekünk is elég e kegyelem: az élet, az új élet, a mennyei dicsőség kegyelme.

Kegyelemből dicsőségbe

Szállj, hited majd szárnyat ad.

S az örök menny fénykörébe

Bévezet majd szent Urad.

Véget ér itt küldetésed,

Elszáll vándoréleted

Üdvösségé lesz reményed,

Égi látássá hited.

Amen