A világ végezetig

Egyszer egy istentisztelet után, kint az ajtónál megjegyezte valaki, hogy mennyire jók a régi stílusú szövegek, mint például a keresztség szereztetési igéje, amit, keresztelő lévén, a régi fordítás szerint olvastam fel, mint most is, és máskor is sokszor. Mondtam rá udvariasan valamit, de messzire mutatott ez a megjegyzése. Amikor Jézus, a feltámadott úr a tanítványokhoz lépett és elkötelező parancsot és ígéretet adott nekik -  elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket..., és én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig –, akkor nemcsak az eljövendőről beszélt, mégha minket ez izgat most a legjobban: a gyermekeink, az ő életük, a sorsuk, a kibontakozásuk, hogy miképpen ismerik meg majd Istent, hogyan lesznek benne és általa Krisztusban boldog emberré? Most a világ kezdetéről is beszélünk.

Továbbá a régi szavak, a régi igék arra is emlékeztetnek, hogy valamikor az eleink, ha magasztosat akartak mondani, akkor ebben a stílusban beszéltek. A mi időnkben más a kifejezés, a forma, de a tartalom és a lényeg ugyanaz: Kezdettől fogva, a világ kezdetétől fogva, annak végezetéig. Így mondjuk a hitvallásunkban is az anyaszentegyházról: hisszük, hogy Isten a világ kezdetétől fogva, annak végéig, igéje és Szent Lelke által egy kiváltképpen való népet gyűjt egybe magának. És ha meg akarunk erősödni Jézus Krisztus hűségében, rá akarunk támaszkodni erre az erős, szilárd ígéretre - veletek vagyok -, akkor ezek a régies szavak visszavezetnek bennünket a szüleinkhez, a nagyszüleinkhez, a dédszüleinkhez, az őseinkhez, a régiekhez, akikre talán már nem is emlékezünk. De Jézus Krisztus emlékszik rájuk, nevük föl van írva az élet könyvében. És nem feledkezik meg rólunk sem. Ahogyan bizonyságunk van a régiekről, úgy lehet reménységünk az újakról, az eljövendő nemzedékekről.

Azt mondja Jézus: menjetek el, tegyetek tanítványokká minden népeket. Milyen messzire kell elmenni? Az első tanítványokról, az apostolokról tudjuk, hogy a szélrózsa minden irányába elindultak. Nekünk milyen messzire kell elmenni? Nem kell messzire menni. Itt vannak a gyermekeink, itt vannak, akiket Isten ránk bízott, csak hozzájuk kell lépni, hozzájuk kell hajolni, nekik kell bizonyságot tenni Isten örökkévaló hűségéről és szeretetéről. Abból a hatalomból, amit Jézus Krisztus kapott, bőséggel ad nekünk ehhez a szép és nemes feladathoz. Kérjétek az ő erőit, s megkapjátok a hűséges Úrtól, aki egykor, ma és mindörökké ugyanaz. Ámen.