A próba öröme

„Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,

romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, amely a mennyekben van fenntartva számunkra, akiket Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen. Amelyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor; akit, noha nem láttatok, szerettek; akiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek: elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét”. (1Péter 1,3-9)

Azt hiszem, mindannyian átestünk már úgynevezett alkalmassági vizsgán. Aki jogosítványt akar szerezni, aki a tanulmányai során eggyel magasabb szintre akar jutni, vagy aki egy új munkahelyre jelentkezik és valamiféle tudás vagy képesség szükséges hozzá, az mind megtapasztalta már, mi az, amikor valami rendszerbe beleteszik, és abban meg kell felelnie. Például, lehet, hogy én másképp gondolom jónak a közlekedés szabályait, de az alkalmasságomat az bizonyítja, hogy képes vagyok egy járművet az adott szabályok szerint vezetni. De mondhatjuk azt is, hogy életünknek minden napja egy-egy alkalmassági vizsga. Alkalmas vagyok-e jó házastársnak? Alkalmas vagyok-e jó szülőnek? Alkalmas vagyok-e jó barátnak? Alkalmas vagyok-e megbízható embernek, aki ereje és tehetsége szerint el fog végezni egy feladatot? Alkalmasak-e a gondolataim, az elképzeléseim, a terveim arra, hogy itt most a mai világban talpon maradjak? Alkalmas vagyok-e egy nehéz helyzetben levő ember vigasztalására? Alkalmas vagyok-e sebeket gyógyítani? Alkalmas vagyok-e viszályokat elrendezni? Látjátok, testvérek, csupa jóféle alkalmasságot soroltam! Mert ahhoz nem kell alkalmassági vizsga, azt eleve tudjuk, hogyan szítsunk viszályt, hogyan borítsuk fel a dolgok jó rendjét. Ezekhez nem kell túl sokat tanulni. Arra bizony eleve „alkalmasak” vagyunk, hogy letérjünk a helyes életútról.
A hitünknek is van alkalmassági vizsgája. Péter apostol azt mondja itt, hogy Isten hatalma megőriz minket az üdvösségre, és ez az üdvösség el van készítve Jézus Krisztus feltámadása által, - vagyis arra épül a hitünk és reményünk, hogy az üdvösség biztosan készen van és, biztos kézben van. Ebben örvendeztünk - írja az apostol, majd megtoldja s ebben van a próba - most egy kicsit szomorkodunk különféle próbatételek és kísértések között. Természetesen fölkiálthatnánk, hogy: ha a Szentlélek Isten a szívek vizsgálója, nem lehetne-e ezt az alkalmassági vizsgát jobb időkre halasztani, amikor könnyebb hinni és remélni? Nehéz most nekünk ez a szomorúság. Várjunk a próbával jobb időkre, mikor könnyebb hinni. Igen, vannak életszakaszok, amikor, úgymond, könnyű hinni, vagy könnyű volt hinni. Bár a hit mélységét, radikalitását tekintve ez lehet felületes érzet, de voltak nem is rövid, hanem hosszú szakaszok, amikor a hit felé sodort a világ, a kultúra, a társadalom. Ebbe a sodrásba, sőt fősodorba nem volt nehéz beleállni, szinte nem kellett csinálni semmit, vitt az magától. Nem kell érte lökdösődni, nem kell hozzá utat csinálni, és nem kell minket sem odalökdösni hozzá. Ez a kultúrának vagy a civilizációnak a fősodra: belekapaszkodni az istenibe, kifejezni a mindent meghaladó hitünket, építeni egymást a hitünk által, nagy alkotásokat létrehozni, s megmutatni a hitünk irányát. Voltak ilyen idők, most így mondom, hogy voltak... S talán lesznek is? Nem vagyok e tekintetben reménytelen. Talán még a mi életidőnkben tapasztalni fogjuk, hogy nagyon megy az embereknek a hit. Nem tesznek föl Isten léte kapcsán firtató kérdéseket, nem hat át mindent a kételkedés, nem verik az ateizmus nagydobját, nem duruzsolják a fülünkbe, kora kiskorunktól kezdve pedagógusok, oktatók, befolyásoló emberek, nagy emberek, kisemberek, hogy a hit egy nagy kamu, afféle vénasszonyoknak való esetlegesség, de már nekik sem kell igazán. Hanem szinte magától értetődő lesz hinni, bizakodni, imádkozni, Istent keresni, vallást gyakorolni. Most nem ilyen időket élünk. És ezért szeretnénk elhalasztani azt, amit most Péter apostol mond: szükséges, hogy megpróbáltassék a hitünk, hogy nyilvánvalóvá legyen a hitünk alkalmassága.

S ehhez ide kell olvasnunk még Jakab apostol intelmét, és Pál szavait is a Római levélből. Jakab azt mondja: ne essetek kétségbe, sőt, örüljetek, amikor különféle kísértések közepette vagytok, mert a megpróbált hit állhatatosságot szerez (Jakab 1,2-3). Itt egy speciális szó fejezi ki a próbát. Próba az, hogy mérlegre teszünk, vagy különféle vizsgálatoknak vetünk alá valamit, hogy valóban az-e, aminek mutatja magát. Az ekképpen megpróbált hit szerez állhatatosságot, hosszútűrést. Az efféle próba munkálja bennünk azt a képességet, amit leginkább Ábrahám hitében csodálunk, aki - írja róla Pál apostol -, mikor Isten elhívta őt és utódot ígért, az öregembernek, akinek biológiai értelemben már lejárt az ideje, és egy földet ígért, amiről azt sem tudta, hogy hol van, mondja róla az apostol: reménység ellenére remélte, hogy az az Isten, aki a halottakat föl tudja támasztani, aki a semmikből előhívja a meglévőket, hűséges lesz ehhez az ígérethez (Róma 4,18). Ábrahám életútja, ha ennek az igének a fényében nézzük, az állhatatosság története. Ábrahám állhatatos ott marad Isten ígérete mellett, holott minden ellene szól az ígéretnek. Ezért mondja Jakab is, hogy próbatételeken keresztül érlelődik ez az állhatatosság, ami az ígéret mellett maradást jelenti, vagyis Isten mellett maradást jelenti.

Ez a kipróbált hit sokkal becsesebb a veszendő, ámbár tűzben kipróbált aranynál – mondja Péter. Tűzben próbált aranynak nevezzük azt, amiből az ötvös magas hőfokon mindent más anyagot kiégetett, ez a tiszta arany. Ez egy többszörös folyamat eredménye, többszörös fölolvasztás, kiégetés, az oda nem való anyagoknak a megsemmisítése – és ez egyben hitelesítés is. Értjük a hasonlatot, és a fokozást is: a megpróbált hitet még a tiszta aranynál is értékesebb. S már értjük, miért vannak tűzpróbák, miért vannak megtámadtatások, miért rendül meg köröttünk minden, miért gyarapodnak az okok kétségbeesésre, csüggedésre, kesergésre, miért érezzük magunkra hagyottnak magunkat. Olyannyira, mintha Isten is hátat fordított volna nekünk. Ám ez a megpróbált hit lesz méltó dicséretre, tisztességre és dicsőségre. Dicséretes hit, tisztességes hit és dicsőséges hit. Micsoda nagy szavak! – mondhatnánk! Tiszta retorika. Milyen szépen buzdítja Péter apostol az esendő, bukdácsoló Krisztus-követőket, akiket annyi oldalról, kívülről, belülről, mindenhonnan támadás ért, lám, fölpántlikázza: dicséret, tisztesség, dicsőség! De ebben nincs egyedül Péter.

Van itt egy nagy megfordítás is. Pál apostol ezt mondja a római levélben: vizsgáljátok meg, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata! (Róma 12,1) Hogyan? Mindannak a fényében, amit eddig elmondtam egészen megdöbbentő, hogy mi vizsgáljuk meg Istennek az akaratát! Tűzpróbával álljunk hozzá Isten akaratához? Tegyük mérlegre Istennek az akaratát? Kezdjük el firtatni, hogy mi az, ami jó, kedves és tökéletes Istennél? Pál nem erre biztat, ez nyilvánvaló. Nem arról ír a római gyülekezetnek, hogy vegyék elő Isten akaratát, égessenek ki belőle minden mást, tegyék mérlegbe, vagyis vizsgálják meg, hogy Isten alkalmas-e egyáltalán. Egyszerűen és röviden arról van szó, hogy mi magunk változzunk , meg elménk megújulása által, és így vizsgáljuk, hogy mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata. Saját magad vizsgáld meg – ez önvizsgálat. Pál apostol a korinthusi levélben is beszél az önvizsgálat szükségességéről. Amikor a nagy örömben élő korinthusi gyülekezetben eljött a próbatétel ideje (s ez eljön minden gyülekezet életében, és minden keresztény életében is), a korábban mámoros, és Isten szeretetétől ittas korinthusi keresztények hajba kaptak, nem értvén a nehézségeket, Pál kemény szavakkal megrótta őket: amikor úrvacsorára gyűltök egybe, mondja, vagy a kegyelemben való részesedés nagy titkára, szent dologra gyűltök egybe, nem haszonnal, hanem kárral gyűltök egybe, mert tele van a szívetek civakodással, rangvitával, vetélkedéssel, egymás döfölésével, megszólásával. Hát vizsgáljátok meg magatokat, és úgy egyetek az úrasztala kenyéréből, és igyatok az kegyelem pohárából. Vizsgáljátok meg magatokat! Érvényre jut-e bennetek és köztetek Istennek jó, kedves és tökéletes akarata?
Isten akarata más akaratok ellenében jut érvényre. Megtörténik, hogy a saját akarataim, céljaim, elképzeléseim ellenében érvényesül. Mert nem mindig az a jó, amit én jónak tartok. Nem mindig az a kedves vagy tisztességes, amit én kedvesnek és tisztességesnek tartok. Máskor Isten Szent Lelke hátra állít a sorba, s ki kell állnom a soromat. Máskor Isten Szent Lelke tanítókat rendel nemcsak mellém, hanem fölém is. Ahogy elnézem a 21. század nyugati civilizációját, lassan oda jutunk, hogy csak egyetlenegy alárendelt marad egész kultúrában, a tanító. A tanítót alá kell rendelni a diáknak, olvasom a modern pedagógiai filozófiákat. Már az általános iskolai tanító is azt kérdezi a kis elsőtől: kicsi gazdám, mit kívánsz? Mi az Isten kedves akarata? Vajon megtanít a tisztes életrendre, tisztességre, a többet tudó megbecsülésére, a tapasztalatra való odafigyelésre, a bölcsebbnek való engedelmességre? Ha végig olvassuk Péter apostol levelét, már a második résztől kezdve arról ír, hogyan kell viseltetni a felsőbbség iránt, hogyan viselkedjenek a gyerekek a szüleik iránt, a szülők a gyerekek iránt. Unalmas? De mi az Isten kedves akarata? Ugye, értitek, nagy tűzpróba, ha a saját akaratommal szemben megy Isten akarata. Nagy megvizsgálás, nagy tehertétel ez. És mi Istennek a tökéletes akarata? Az isteni tökékéletesség párja a dicsőség, mert csak az dicsőséges, ami tökéletes. A középkorban, mikor több száz évig építették a gyönyörű katedrálisokat, mindegyiken maradt valami, ami hibádzik. Egy szobor nincs rendesen kifaragva. Az egyik ablak kicsit csálé. Egy sarokkő nem annyira sarokkő. De ezek a „hibák” hitbeli meggyőződésből fakadtak. A korabeli emberek nem engedték meg maguknak azt az érzést, hogy tökéletes lehetne az, amit akár több száz évig építettek. Csak Isten alkothat tökéletest. Mert az a tökéletes, ami maradéktalanul beteljesedik. Péter apostol azt mondja, hogy megpróbáltatik a ti hitetek a nehéz időkben, - és ez bizony, örömrontó próbának tűnik. Mégse csüggedjetek, mondja, mégse keseredjetek el, mert ebben mutatkozik meg, hogy mi az, ami jó, vagyis dicséretre méltó, mi az, ami kedves, vagyis tisztességes, Isten jó életrendje szerint való, és mi az, ami tökéletes, vagyis dicsőséges. A ti kipróbált hit sokkal becsesebb a tűz által kipróbált, de veszendő, aranynál és dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtatik majd Jézus Krisztus megjelenésekor.

Sajátos időt nyit meg előttünk az apostol szava, és ez az idő más minőségű idő, mint amiben most vagyunk. Most zarándokidőben vagyunk. Most még túl van a szemhatáron az eljövendő üdvösség. Ezért könnyen megkeseredünk. Most a csüggedezés idejében élünk. Az emberek futkároznak fel s alá, sejtve, hogy véges a létük, és mindenki lobogtatja a bakancslistáját. Valaki nemrégiben azt mondta nekem: buzgóbban imádkozhatott volna, amikor koronavírus-járvány volt. Mondom neki: bizony buzgón imádkoztam. De buzgóbban imádkozhatott volna – felelt. Miért is kérdeztem? Hogy egy kicsit előbb érjen véget a a járvány, mint ahogy véget ért! Mondom neki: dehát véget ért, örüljünk neki! Mire azt mondja: de én kénytelen voltam a bakancslistámból egy programot kihúzni, arra már nem lesz időm. Továbbá szorongásos időben élünk, testvérek. Háborús idők járnak, nem tudjuk, mit hoz a holnap. Megterhelő időkben élünk. Próbaidőben élünk. De Péter apostol azzal bíztat bennünket, hogy az a hit, amelyet Isten Szent Lelke megpróbál bennünk, önmagunk ellenére is dicséretet, tisztességet és dicsőséget szerez nekünk, amikor Jézus Krisztus megjelenik. A feltámadott Krisztus az, akire minden reményünk épül, akire hitünk irányuk, akitől megtanuljuk, hogyan kell Isten szeretete szerint élni itt ebben a mulandó világban is. Örvendezzünk ennek! Noha kicsit szomorkodunk. De nagyon örvendünk, és igaz hittel reménykedünk Jézus Krisztus eljövetelében. Noha most aggodalmaskodunk, de nem csüggedünk el. Isten Lelke úgy próbál meg, hogy megújít. Ámen.