A Mindentől mindent

„Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében. Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott.” (2Péter 1,2-3)

Kedves Enikő és Marci!

Ezt a apostoli igét írtátok esküvői meghívótokra, és ez a választásotok (hogy ugyanis a házasságkötésetek örömünnepére ezzel a mélyértelmű isteni szóval hívtok meg bennünket), bizony, igen szép bizonyságtétel a részetekről, hiszen ebben bennefoglaltatik mindaz,

- egyrészt az, ahogyan eddigi életeteket látjátok,

- másrészt az, ahogyan a közös életeteket élni remélitek,

- és végül és legfőképpen az, ahogyan a földi életen túlmutató, isteni valóságot remélitek.

1) Az apostol nyomatékkal hangsúlyozza Isten megismerését. De egészen pontosan nem a mi vallásos igyekezetünkre, ismeret-szerzésünkre mutat rá, hanem azt akarja mondani, hogy Isten az, aki Önmagát megismertette velünk. Nagy kegyelem az, mit több, hadd mondjam így: az maga a kegyelem,amikor Isten elénk jön (sőt, olykor elénk áll, mi több, ha kell, az utunkba is áll), hogy nyilvánvaló legyen: csak akkor remélhetünk boldog emberré lenni, ha tudjuk, hogy minden jó, tökéletes adomány, minden, amiért érdemes élni, Nála, Istennél van; és ezt éppen abból tudjuk meg, hogy Ő ajándékozó Isten. Ha a család, a szülők, a testvérek, nagyszülők, a közeli-távoli rokonok, az iskolák, a hivatás, a baráti közösségek, a gyülekezet eszközei és közegei lehettek ennek a megismerésnek, akkor nem nehéz így látni eddigi életeteket: Isten mindennel megajándékozott titeket. Mások talán így mondanák ezt: milyen szerencsések vagytok! Ti azonban csak mondjátok így ezt a szép vallomást: megajándékozottak vagyunk! Hálás kifejezés ez, mert ezzel az ember nem önmagát dícséri, de a jósorsát sem tartja puszta véletlennek, nem úgy tekint önmagára, mint akinek ennyi minden összejött a jóból, hanem tudja, hogy az isteni szeretet végtelen világában jár, melybe őt a teremtő, megváltó és megszentelő Isten vonta be, és amelyben meg is tartja őt mindvégig. Isten ajándéka mindig beteljesítés és egyúttal foglaló – szép ajándék és egyúttal ígéret.

2) Továbbá érdemes megfigyelni, hogy az apostol ezzel a nyomatékkal mondja ezt a szép bizonyságot: minket ajándékozott meg Isten mindennel. Mondhatná másképpen is, hiszen egy levél köszöntő sorait olvassuk itt, mondhatná tehát a címzetteknek így: titeket ajándékozott meg Isten; vagy így: titeket is, engem is; aztán majd összeadjuk az áldásokat, megduplázzuk (ez két Szabónak igazán nem nehéz!), és ha talán híja van az egyiknek, kipótoljuk a másikéból! Ez egyébként nyilván a jó házasság logikája! A szelídebb adjon türelmet a lobbanékonynak, a szorgalmasabb adjon kitartást a lelkesedőnek, a realista adjon megértő figyelmet az álmodozónak, az állhatatosabb adjon lelkesedést a csüggedezőnek, az erősebb pártolja a gyengébbet, az egészséges gyógyítsa a beteget, és egymást terhét hordozzátok, úgy töltsétek be a Krisztus törvényét (Galata 6,2), adjon szeretetet mindig mindkettő a másiknak, mert a szeretet soha el nem fogy (1Kor 13,8), de csak akkor él a szeretet és csak akkor éltet, ha eltalál a másikhoz, ha lesznek ketten egy testté (Efezus 5,31). És éppen ezért is mondja az apostol így: minket, minket ajándékozott meg Isten. Az áldást nem lehet szétporciózni, mint egy cserkésztáborban a vacsorára valót. Az áldás immár közös, mert az áldott házasságnak nemcsak logikája van (egymást egymással kiegészíteni, egésszé tenni), hanem van logisztikája is, nemcsak szép rendje van a házasságnak (egymást szeressétek), hanem van története is, éspedig az, hogy ez az Istentől kapott minden közössé lesz: közössé a reménykedésben, közössé a munkátokban és annak gyümölcsében, közössé a gyermekekben elnyert boldogságban, közössé az imádságban, közössé a hitben. A házasság közösség, a házasságban minden közös – még pontosabban közös a minden. Ez az isteni minden titka a házasságban: a közös élet azáltal eleven, azáltal egymást boldogító, azáltal megsegítő, azáltal teljesítő, hogy az én és a te eggyé lesz, ha az én és a te mi lesz, ha ez engem megáldott Isten, és a téged megáldott Isten immár így mondatik: minket megáldott Isten!

3) Amit eddig elmondtam nagyrészt úgy foglalható össze: egyrész, mi, akik itt vagyunk és áldást kérünk rátok, mindannyian tudjuk, hogy megajándékozottak vagytok. Hálásan mondják ezt a barátok, a rokonok, a testvérek, a szülők, akik eszközök lehettek ebben. (A magam részéről hadd legyek csak töredelmesen szerény, de roppantul hálás!)  Nem azt mondjuk, hogy szerencsések vagytok, hanem azt mondjuk áldottak vagytok! Ezt tudja mindenki. Másrészt, magatokra nézve, tudtok valamit, amit csak ti tudtok, ami a házasság, a életszövetség bensőséges világában rejlik, és amit most az eskü elmondásával kifejeztek előttünk is: egy pillanatra feltárul előttünk a ti belső életetek, megosztjátok velünk a mai nap nagy örömében. Köszönjük!

De van itt még valami, és ez a mi földi életünkön túlmutató isteni valóságot tárja fel előttünk. Azt mondja az apostol: „Jézus Krisztus isteni hatalma mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott...” Így is mondhatjuk: Krisztus mindazzal megajándékozott, ami az élethez és a kegyességhez szükséges. Megadta mindazt, ami.... Az apostol fel is sorol néhányat ezek közül:  igazság, békesség, ígéretek, jó cselekedetek, istenes tudomány, józanság, türelem, kegyesség, testvériesség, szeretetet. Vagyis ez a minden tulajdonképpen sok minden. És egyikbe sem tudjuk belefoglalni a többit. Sokféle fordítás próbálja magyarázni ezt a titkot. Az egyik azt mondja: sorakoztassátok fel ezeket - az igazságot, békességet, ígéreteket, jó cselekedeteket, istenes tudományt, józanságot, türelmet, kegyességet, testvériességet, szeretetet. A másik azt mondja: ezek egymást gyümölcsöztetik, megint másik azt mondja: legyen gondotok mindezekre. Én így mondanám: tartsátok hálás emlékezetben és még hálásabb reménységben ezeket az ajándékokat, ezt az annyi mindent!

Mert Istennek ez a mindent-megadó kegyelme magának a Mindennek az ajándéka. Az, ami számunkra Istennek végéremehetetlen sok áldása, az magához a Mindenhez, az isteni teljességhez vezet el. Nem akkor lesz elégedett az ember, amikor szinte belefárad a sok mindenbe, amit kapott, hanem amikor megérti és megéli, hogy a Mindentől kapta mindazt, ami arra szolgál, hogy beteljesedjünk az isteni teljességgel. Az elején azt mondtam, hogy szép igét választottatok a meghívóra. A nagy titok az, hogy ami ebben az igében van, az  voltaképpen Isten választása. Így döntött felőletek! Legyen érte dicsőség a Szentháromság Istennek. Ámen