A mi nevünk és Istené

Kedves Szülők, Keresztszülők, Családtagok, szeretett Gyülekezet!

Hosszú ideig tartana azt a vitát ismertetni, amit évezredek óta folytatnak tudós teológusok azon, hogy miképpen olvassuk a szereztetés igéjét: az Atya, Fiú és Szentlélek nevében vagy nevébe. Ha így mondjuk, hogy „nevébe”, a mi nyelvérzékünknek nem  igazán helyes, viszont ekként kellene mondani. Szó szerint ugyanis így kellene visszaadni a kifejezést. Másrészt, valakinek a nevében eljárni, azt jelenti, hogy valakinek felhatalmazásával, megbízásával teszünk, mondunk valamit, mint amikor egy nagykövet az országa nevében nyilatkozik, vagy egy ügyvéd a megbízója meghatalmazással eljár. S mondhatjuk azt is, hogy a Szentháromság Isten az anyaszentegyházra, reánk bízta, nekünk parancsolta, hogy a keresztség szentsége által ez a gyermek is vétessék föl az Krisztus közösségébe. Ám ott áll a pontos jelentés: nevébe, vagy nevére! Régen, amikor nem tudták, hogy fiú vagy lány lesz-e az anyaméhben rejtőző magzat, alternatívákat készítettek a szülők: mi legyen a neve, ha fiú, mi legyen a neve, ha leány. Ma már várandósság ideje alatt is meg lehet tudni a gyermek nemét, és a szülők máris dönthetnek, kinek a nevét kapja a gyermek. Esetleg a édesapja vagy édesanyja nevét, a nagyszülők vagy egy családtag nevét, vagy éppen olyan nevet, amilyen még nem volt a családban. Egy a lényeg, így vagy úgy: a gyermek nevet kap. A családi nevünk mellé sajátos, egyedi, megkülönböztető nevet kapunk: keresztnevet. Én kissé peches vagyok, mert Szabó Istvánból igen sok van, és Nagy Józsefből meg Kis Péterből is. De a családon belül mégis megkülönböztet a keresztnév, mert a közvetlen családban, minden gyermeknek más a neve. Isten országában azonban van egy mindent megelőző név, és az  a név mindannyiunk neve, hiszen az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság Isten nevére kereszteltetünk meg mindannyian, akik keresztyének vagyunk. Egy nevet hordozunk, és ez az egy név hordoz bennünket. Jézus Krisztus dicsőségének nevét hordozzuk, Krisztusról neveztetünk, tehát krisztianoszok (keresztyének) vagyunk – ez a leglényegesebb nevünk.  És az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság Isten, akit így nevezünk, így szólítunk, így magasztalunk, Ő hordoz bennünket. Azt kívánjuk tiszta szívből, hogy ezt a gyermeket a családi és saját nevén hordozza az Atya, Fiú, Szentháromság Isten. Most a Szentháromság Isten nevében, felhatalmazásával vesszük fel a keresztyén Anyaszentegyházba, és nyeri el mindannyiunk közös nevét, Krisztusét, hogy ne csak a miénk (a családé), ne csak az önmagáé legyen, hanem egészen és teljesen Krisztusé. Ámen