A szeretet hosszútűrő! Nem azért választottam ezt a szép mondatot, mert hosszú igehirdetésre készültem volna, amihez nyilván hosszútűrés és állhatatosság kell! Hanem azért, hogy feltehessük a kérdést, miért ezzel kezdi az apostol annak leírását, hogy milyen a szeretet? Miért nem azzal kezdi, hogy a szeretet kegyes, vagy: nem gerjed haragra, vagy: együtt örül az igazsággal, vagy: hogy soha el nem fogy? Jól ismerjük a Szeretet Himnuszából ezeket a szavakat. De miért az áll az első helyen, hogy a szeretet hosszútűrő és képes elhordozni minden terhet?
Ha végig gondoljuk ennek a kis templomnak a történetét – hozzátéve a gyülekezetet történetét is –, keresve se lehetett volna jobb üzenetet találni. A szeretet hosszútűrést munkált sokak életében itt Halásztelken is. Sok mindent kellett elhordozni, sok mindenben kellett helytállni. Huszonöt éve, a kommunizmus összeomlásakor, sokan gondolták, hogy csak húzunk egy vonalat, és nyomban új élet és új világ kezdődik, és ami volt, eltűnik. De ez csak emberi álmodozás volt. Ezek emberi remények voltak, de az ember, a történelem, és a sorsunk nem ilyen, mást mutat. Mert be is gyógyultak sebek, azok is csak úgy gyógyultak be, ahogyan előbb behegesedik egy seb, var lesz képződik, aztán lepottyan a var, és ott marad a seb nyoma, a heg. És az olykor megsajdul. Úgy múlik el, hogy a fájdalom emléke megmarad. Így van ez lelkileg is, történelmileg is. Hosszútűrésre van szükségünk. János apostol azt írja a Mennyei Jelenésekben, hogy a mennyek trónusához egy szózat hangzott fel, a Krisztusért vértanúságot szenvedők kiáltása: meddig még, Urunk? Meddig tűröd még? Mikor jössz el, hogy a Te országod igazsága? És akkor egy mennyei hang szól: mondd meg nekik, hogy legyenek hosszútűrők, még egy kis ideig. (Jel 6,10-12). Huszonöt év kis idő. Igen, azoknak sok idő, akik a bajok és nyomorúságok közt szenvednek; azoknak sok, akik már levetnék az ó-ember régi ruháját, és öltöznének az újba, akik fohászkodva várják, hogy végre teljesedik az isteni jó! Mégis, ez csak egy kis idő. Így tanítja Pál apostol is: ha szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok. S így folytatja: a szeretet hosszútűrő. Vagyis állhatatos, tehát helyben marad, és akiben szeretet van, az állhatatos. És mivel a szeretet megmarad, ő maga is megmarad. Ha szeretet tehát nincsen énbennem, akkor nem állok meg, és már régen elrepültünk volna innen. Mert, ha szeretet van bennem, mégha egyébként szárnyam is van, én el nem repülök, hanem nem maradok a helyemen. Ha pedig szeretet nincsen énbennem, lerogyok, és nem hordozom a terheket. És én sem maradok meg.
De nemcsak az elmúltak terheinek hordozásában kellett hosszútűrőnek lennünk, a szeretet most is hosszútűrő. Szép szó a magyar fordítás, darabosabban úgy lehetne visszaadni: a szeretet nehéz terheket is el tud hordozni. Ha azonban azt mondjuk: hosszútűrés, ezzel megnyitjuk az idő dimenzióját is. És nekünk, magyaroknak igen fontos feltárulás. Hosszan tűrni: sokáig tűrni. Ez pedig csodálatos visszatükröződése annak az isteni várakozásnak, amelyről Péter apostol ezeket mondja a levelében: Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. (1Péter 2,9). Azt akarja az Úr, hogy az ábrándozásainkból eljussunk arra a boldog belátásra, hogy Krisztusban minden megfordult már és csak az van hátra, hogy az ember odategye önmagát az Isten kezébe. Isten arra vár, és hosszan és türelmesen vár, egyenesen kivárja, hogy ez megtörténjen. Nem véletlen tehát, hogy Pál apostol azt mondja itt: a szeretet hosszútűrő. És ebben megnyílik a mi türelmünk alapja is. A kicsiny korinthusi gyülekezetben épp csak eltelt egy-két esztendő a boldog keresztyén létben, és máris rögtön összevesztek. Észrevették, hogy az egyik gyenge, a másik rátarti, a harmadik elkószál a hit útjáról, a negyedik botladozik, az ötödik inkább akadályoz, mintsem segít, és jöttek a problémák, a viták és a szakadások. És már nem viselték egymást. És már nem tűrték egymást. Erős hangot kell hát az apostolnak hangját hallatnia: minden dolgotok szeretetben menjen végbe (1Kor 16,14) és másutt: hordozzátok el egymást szeretetben (Ef 4,2). De hogy megértsék, mit akar azzal mondani, hogy minden dolgotok szeretetben menjen végbe, így kellett kezdenie a kiváltképpen való út bemutatását, és mi is úgy lépünk rá a kiváltképpen való útra, hogy hosszú út az: a szeretet hosszútűrő. Hosszú ez az út, de ez az egyetlen út. Hosszú az az út, de egyedül ennek az útnak van boldog végállomása. Sokáig kell azon az úton menni, és az úton velünk együtt járó testvéreket is elhordozni, eltűrni. Ha csak arra utalok, hogy ezt a templomot már húsz esztendeje fel kellett volna szentelni, még zavarban is vagyunk, hogy vajon most templomszentelésen, vagy felújítási hálaadó ünnepségen vagyunk-e itt? Bizony, sok hosszútűrésnek kellett itt végbe mennie. Isten hosszútűrésének is, a gyülekezet hosszútűrésének is, az építők, a fáradozók hosszútűrésének is – de a szeretet hosszútűrő. A hosszútűrő Isten tanít minket hosszan tűrni. Isten érettünk tűr hosszan, hogy aztán mi is megtanuljunk másokért hosszútűrőkké lenni.
Az apostol a kiváltképpen való utat mutatja meg, és ezen az úton az első lépés, az első mozdulat: a szeretet hosszútűrő. És vezet bennünket tovább a jövendőbe is, amelyről a vértanúk és a szentek oly sürgetve beszéltek már. De az isteni feleletbe – még egy kis idő! –bele kell értenünk azt a bölcsességet is, amit Péter apostolnál találunk meg: ezer esztendő az Úrnál annyi, mint egy nap és egy nap, mint ezer esztendő (2Péter 2,8). Mennyire más az isteni időmérték, mint a miénk! És mennyivel jobb! Aki a szeretet útjára, elsőként mindjárt a hosszútűrést tanulja meg. A vállára veszi terheit, és nem dobja le. És holnap se dobja le, mert érti, hogy erőit abból kapja, hogy vállalja őt. Lám Isten nem dob le, nem lök félre, nem mond le rólunk, és nem mondja, hogy ezzel a Szabó Istvánnal, aki itt hadonászik a szószéken, befejeztem a dolgom, elegem van belőle. És azt sem mondja: ezzel a halásztelki gyülekezettel befejeztem, elegem van belőlük. És nem mondja: befejeztem ezzel a református egyházzal, elegem van a református egyházból meg a keresztyénekből is. Nemrégiben mondta valaki, arra a szorongató hírre, hogy jönnek a bevándorlók más világból, kiknek kedvéért leveszik a kereszteket – hogy aztán félholdakat tegyenek a helyükre –, és mi lesz velünk, nos, ezt mondta ez a bölcs ember: nekünk nem a muszlimoktól kell félnünk, hanem a langyos keresztyénektől. De milyen csodálatos a megerősítő szót hallani Istentől: nem doblak le. Pedig, ha Isten egyszer elénk tenné lajstromba foglalva a szívünk sok ostoba kívánságát, ábrándját, az akaratoskodásunkat, ahogy Istent is odavezényeltük volna a hamis dolgainkhoz végrehajtónak, vagy ahogyan Istent ezerszer belekevertük tisztátalan és becstelen dolgokba, vagy ahogy kellettük magunkat Isten előtt, pedig jobb lett volna felvennünk az igazság fehér ruháját, hogy ki ne látszódjék mezítelenségünk rútsága, jaj, de hosszú lenne az a lista. Édesanyánk, édesapánk, hitvesünk már ezerszer ledobott volna bennünket ezekért! De aki öröktől fogva elválasztott minket gyermekének, és elhívott, és Krisztus halálával és feltámadásával bepecsételte ezt, Ő vállalt és vállal bennünket. És ez nem puszta gesztus, hanem azt jelenti, hogy hordoz is minket.
Ha tehát azt mondja itt az apostol, hogy a szeretet hosszútűrő, és erre tanítja a korinthusiakat, akkor arra is tanítja őket, akik megízlelték az Isten jóságát, akik senkik, nemtelenek és bolondok voltak, de Isten valakikké, nemesekké és bölcsekké tette őket, hogy nekik is a szeretet útján járva hosszan tűrniük. Azt a senkit, akit Isten valakivé tett, te is a válladra veszed. Azt a bolondot, aki Isten igazsága bölcs lett, te is hordozod. Nem tolsz le senkit az igazság útjáról, hogy egyedül csak te járj rajta. Ez az egyház titka! Egy német filozófus, aki az I. világháborúban nagy hősiességekkel tüntette ki magát olyannyira, hogy még az ellenség is nagyra becsülte, az 1920-as években írt egy tanulmányt arról, hogy ebben a világban csak két embertípus létezik: barát vagy ellenség. Azt fejtegetette, hogy a birodalmak felemelkedése, az országok sorsa keresztül, a győzelmek és a vereségek, az emberi élet minden területét ez hatja át: vagy barát vagy ellenség. De nézzétek, az apostol azt mondja: testvér! Istennél van egy harmadik kategória is. Ha mi Isten gyermekei vagyunk, akkor egymásnak testvéri vagyunk. A szeretet hosszútűrő.
Tudni véljük, kedves halásztelki testvérek, hogy húsz esztendővel ezelőtt miért maradt el ennek a kis hajléknak a megszentelése. De azt hiszem, mégsem tudjuk igazán. Isten megvárta, hogy igazán neki szenteljük. Hogy valóban neki ajánljuk feli, hogy az Ő szava döntsön itt. Isten kivárta. De Isten azt is kivárta, kivárja és ki fogja várni, hogy ti is teljesen odaforduljatok, megtérjetek, hogy a döntő szó az egész életetekben Istené legyen. Jó, hogy ennek így kellett lennie és így kell lennie ezután is. A szeretet hosszútűrő, mert Isten hosszútűrő. Tudjuk, hogy a Szeretet Himnuszában az apostol valójában Krisztusról beszél. Hiszen mi Krisztustól tanulunk élni, Krisztustól tanulunk gyermekek lenni, Krisztus által hiszünk, és Krisztusban van boldog reménységünk, hogy az Isten minden ígéretét valósággá teszi. És Krisztustól tanulunk szeretni.
Ámen
Bogárdi Szabó István E-mail: info@bogardiszaboistvan.hu