A hatodik parancsolat

Kedves testvérek!

Rövidebb szünet után most visszatérünk a tízparancsolat magyarázatához. Eddig öt parancsolatról volt szó, ma a hatodik. parancsolatról (ne ölj!) szólunk. Szeretném röviden feleleveníteni azokat az összefüggéseket, amelyek fényében eddig minden egyes parancsolatot tárgyaltunk, és amelyek fényében, úgy hiszem, az egyes parancsolatok  konkrét értelme még élesebben kirajzolódott előttünk.

Ezek a megfigyelések a hatodik parancsolat esetében többszörösen is szükségesek. Természetesen, mint a többi parancsolat esetében, itt is tudni véljük, hogy mit jelent a tiltás, mire vonatkozik az, hogy “ne ölj!” Ám az életünk eseményei, a történelmünk és a saját személyes történetünk is azt bizonyítja, hogy számtalan olyan emberi helyzetet teremtünk, számtalan olyan döntést hozunk, számtalan olyan dolgot teszünk, vagy mulasztunk el, amelyek megnyitják az utat a parancsolat megszegése felé. Mindez arra utal, hogy bár tudni véljük, mit jelent ez a parancsolat, mégsem tudjuk igazán. Bár tudni véljük értelmét, nem gyakoroljuk magunkat ennek a tiltásnak az értelmében.

Az első összefüggés itt is a Tízparancsolat bevezetéséhez kapcsolódik. Mennyivel másképp hangzik, amikor az isteni bemutatkozást is felolvasom: “Én az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptom földjéről, a szolgaság házából… ne ölj!” Én az Úr vagyok a te Istened: Ez mindjárt emlékezteti a szövetség népének tagjait, hogy a parancsolatok, a tiltások, így a gyilkosság tilalma is a szabadítás történetéhez kapcsolódik. A szabadítás életre való megmentés volt. Ha fölidézzük az Exodust, az Egyiptomból való kihozatal történetét, annak hátterében ott van egy népnek az elnyomottsága, rabszolgasorsa, halálraítéltsége. Ha fölidézzük az Isten emberi eszközének, Mózesnek a történetét, aki a szabadítást emberileg végigvezeti, aki majd a megszabadult nép vezetőjeként a parancsolatokat leírja, közvetíti, tovább adja, akkor azt látjuk, hogy Mózes életében már megszületésekor ott volt az életét fenyegető veszedelem. A halál torkából menekedett meg Isten gondviselése, szabadító kegyelme által. S népe is a halál torkából menekedett meg.

Azután ott van Mózes életében a rettenetes töréspont. Egy gyilkosság miatt számkivetetté lesz, földönfutóként él a pusztában negyven esztendeig. Saját sorsából kell megtanulnia, hogy amikor majd elérkezik népe számára a szabadulás órája, akkor ez a halál torkából való szabadulás nem egy politikai rendszer alól fölszabadító politikai forradalom lesz, mint ami egyébként fontos és elkerülhetetlen is lehet a történelemben, hanem itt valósággal a halál torkából való szabadulásról lesz szó. Jól értették ezt évszázadokkal később a próféták is, akiknél Egyiptom valamilyen módon mindig a halál, a sír, a pusztulás jelképe. Ha így fordítjuk: Én vagyok az Úr, a te Istened, aki kiszabadítottalak téged a halálból. Ne ölj! – máris mennyire megvilágosodik előttünk az isteni szándék, és a parancsolat egyik nagyon fontos összefüggése.

A másik összefüggés a parancsolatok rendszerén belül adott, s különösen az úgynevezett. második törvénytáblára vonatkozik. Ha az ötödik és a hatodik parancsolatot egybeolvassuk, máris megjelenik előttünk egy összefüggés. Aztán, ha hozzáolvassuk még a hetediktől a többit is, akkor ez az összefüggés még mélyebbé válik. “Tisztelt atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, melyet az Úr ad tenéked. Ne ölj!” Máris megjelenik egy összefüggés. Jelesül az, hogy ez a parancsolat, és mint minden további parancsolat (ne paráználkodj, ne lopj, hamis tanúbizonyságot ne tégy, ne kívánd, ami a te felebarátodé) az életrol szól. Nem valami idegen, különös törvényről van itt szó, nem valamiféle alaki, bürokratikus szabály betartásáról, hanem az életrol van szó. S nem is így-úgy, valami szűkösségben, hiányokban, megfosztásokban, rabságban telő életrol, hanem a teljes életrol.

1. Az életünket kaptuk. Ajándékba kaptuk a szüleinktől. Ez az ajándékba kapott élet Isten akarata és szándéka szerint nem ilyen-olyan élet, nem fél-emberi, fél-állati, nem valamiféle vegetálásban, holmi egzisztálásban eltöltött élet, hanem életteljesség. A szülők tiszteletéhez, mint hallottuk, életígéret kapcsolódik: “Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj!” Vagyis, hogyha az emberi élet forrásához a szülőkhöz tisztelettel fordulunk, akkor eleve élethosszabbító áldást nyerhetünk. Innen értheto, hogy a többi parancsolat, a hatodiktól kezdve a tizedikig (Ne ölj! Ne lopj! Ne paráználkodj! Ne tégy hamis tanúbizonyságot! Ne kívánd azt, ami a te embertársadé!), mind az Istentől megnyert életáldást védik. Ne lopj! Ne vedd el azt, ami a másé! Ne vedd el a feleségét, a férjét, ne paráználkodj! Ne tégy hamis tanúbizonyságot! Ne vedd el az emberi méltóságát, identitását. Ne kívánd azt, ami a te felebarátodé, mert ami hozzátartozik, az ő maga. Mindegyik a megnyert élet minőségét és teljességét védi. Nos, a hatodik parancsolat egy egyszerű, rövid tiltással ezt az életvédelmet radikalizálja. Ezt viszi le egészen a gyökérproblémáig. Ne ölj! Hiszen a másiktól elvenni azt, ami az övé, ami hozzá tartozik, a vagyonát, a szeretteit, a becsületét, a tisztességét, már ez felér egy-egy kis gyilkossággal! Ezt radikalizálja a hatodik parancsolat. Ne ölj!
   
   

A tiltás megértése azonban csak akkor jó, ha ezt alkalmazni is tudjuk. Mégpedig önmagunkra, életköreinkre, abban a világban, ahol élünk, abban a társadalmi rendben, ahol élünk, abban a szellemi, morális, erkölcsi világban, ahol most vagyunk és mozgunk. Ehhez a jó alkalmazáshoz azonban azt is el kell mondanunk, hogy a bűneset után az emberi együttélés konfliktusossá vált.

Isten - és ez a nagy és fájdalmas paradoxon - megkönyörült Ádámon és Éván, noha bűnük miatt nekik halálnak halálával kellett volna halniuk. Így olvassuk a figyelmeztetést: “Bizony, ha ama fa gyümölcséből eszel, halálnak halálával halsz.” Ám nem halnak halálnak halálával. Isten megkönyörült rajtuk. Azután azt olvassuk, hogy az első emberpár leszármazottjai közül Káin meggyilkolta testvérét. Az ember a bűneset folyamán és következtében konfliktusos állapotba került. Terhére lett a másik ember – a társ! Zavarja a másik! Sokszor nem tudja másképp megoldani az életét, csak úgy, hogy átgázol a másikon. Ezért beszél János apostol a levelében arról, hogy bizony ez a parancs - ne ölj! - nem a történelem folyamán jelenik meg valamikor, hanem kezdettől fogva fennáll, mert az ördög kezdettől fogva embergyilkos. Mert kezdettől fogva bűnben leledzik. Vagyis Istennek ez a parancsolata kezdettől fogva fennáll és érvényes.

Milyen megrendítő Istennek Káinhoz szóló intelme, és ebben az intelemben már ez a tilalom is benne foglaltatik: “a bűn az ajtód előtt leselkedik, és vágyódása van rád, te azonban uralkodjál rajta.” Ha egyszerűen fordítjuk, így hangzik: Ne ölj! A bűn az ajtód előbb leselkedik! Halljuk ezt az isteni szót? Hallanunk kellene most és ma is! Sokféle helyzetünkben. A bűn ajtód előtt leselkedik, de te uralkodjál rajta! Mindez azt jelenti, hogy az emberölésnek sokkal szélesebb a talapzata, mint gondolnánk. A bűn sokkal-sokkal mélyebben gyökerezik, mint hinnénk. S hogy ez mennyire így van, szeretnék erre a mi magunk korából néhány példát fölhozni. A modern kor racionalizmusa az ölés szándékát az érzelmekbe utalja át. Egészen jól kinyomozható, hogy a bírósági és a jogi gyakorlatban csak a modern időkben jelenik meg ez a kategória: hirtelen felindulásból. Ha valaki be tudja bizonyítani, vagy valakire rá lehet bizonyítani, egy ügyes ügyvéd, egy pszichológus, egy lélekszakértő révén vagy egyszerűen a körülmények bemutatása által, hogy ő hirtelen felindulásból ölt, bizonyosan enyhébb ítélet alá esik. Miért? Mert a modern kor racionalizmusa azt mondja, hogy ami emberi, ami humánus, az az észben van. Az érzelmek, az ösztönök, az indulatok félig-meddig állatiak. Az a civilizáció nagy feladata, hogy ezeket az indulatokat megszelídítse, formálja, alakítsa. Ha tehát valaki hirtelen felindulásból öl, azért nem csak ő felelős. Felelős a kultúra, a civilizáció, a társadalom is, mert nem jól formálták érzelmeit, s ezért aztán a bűnösre enyhébb ítélet esik.

Ez szépen is hangzik, és talán még elfogadható is. Azt mutatja – és ez tetszene talán az embernek! -, hogy az énem, az egóm, a személyiségem csak alkalmilag keveredhet bűnbe, csak időlegesen önthetik el gyilkos indulatok. S ráadásul ez sosem tudatos, megfontolt folyamat eredménye. Az ember másmilyen. Megtörténhet, hogy mintegy malőrként föllobbant valami indulat, de az ember igazi énje az esze, a jól-neveltsége, a racionalitása. Józan emberi ész gonosz dolgot nem tesz. Így a modern kor érvelése!

Milyen érdekes ugyanakkor és ezzel szemben, hogy ugyanez a korszak, nevezetesen éppen az a XX. század, amit lassan magunk mögött hagyunk, az emberölésnek racionális indokokat tudott hozni. Például az abortusznak. Ha megkérdezzük az abortusz védelmezőit, miért pártolják, miért támogatják azt, vagy hogy szerintük milyen alapon alanyi jog egy magzatot elvetetni, akkor ilyen érveket hallunk (és ezek mind racionális érvek): “kérem, ha megszületik a gyermek, nem lesz anyagi erőm fölnevelni.”

S ez bizony racionális érv. Kalkulus, számítás van benne, és nem érzelem. Például ilyen érvek: nem olyan a civilizáció, hogy megengedhetné a túlszaporulatot, nem olyanok a körülmények, nem olyan a családi helyzet, nem alkalmas még a teherbeesett leányka, hogy gyerekeket neveljen, nem kész még rá, és így tovább: csupa-csupa racionális érv. Még az abortuszpártiak is elborzadnának, ha valaki azt mondaná, el akarom vetetni a magzatomat, mert gyűlölöm a csecsemőket! Ezen a ponton bele kell látnunk abba, hogy az emberölés motívumainak talapzata sokkal-sokkal mélyebb, mint azt gondolnánk.

2. Bizony, János apostolnak van igaza: “Kezdettől fogva embergyilkos volt” – mondja a Kísértőről. A kezdetekig, szinte a legmélyebb emberi mélységekig kellett itt visszamennünk. Ugyanilyen megdöbbentő, hogy miközben a joggyakorlatunk a XX. század végén minden fronton óriási nyomás alatt van, hogy töröltessék el a halálbüntetés, aközben senkinek eszébe nem jut, hogy be kellene már tiltani, valóban tiltani (ne féljünk a tiltás szót kimondani!), hogy a tv-ben napi szinten több száz halálesetet lásson az ember. Mégpedig esztétizáltan, gyönyörűen és élvezetet okozva. Mi azt gondoljuk, hogy ez valami nyugati métely, tíz éve kezdődött. Megborzadva szemléljük, és számláljuk hogy, ha egy gyerek 3-4 órát néz naponta televíziót, akkor átlagosan 70‑80 halálesetet lát. Csodálkozunk ezek után, hogy bemennek az iskolába a 15-16 éves gyerekek fegyverrel, és lőnek? Nincs az emberi életnek értéke. Sőt a gyilkolás lesz szép színjátékká, esztétikus, szórakoztató előadássá! De nem tíz éve van ez így! Legfeljebb csak az amerikai kivitelezésű brutalitásra vagyunk fölkészületlenek, de idézzük csak fel gyerekkorunk szovjet háborús filmjeit. Azokban is mindig milyen szépen halt meg egy-egy hős. A szívünkbe fájdalom költözött a hős halála miatt, s utána már jól esett nézni-látni, amikor hullott halomra az ellenség.
   
   

De tovább kell mennünk. A XX. század eljutott oda, hogy nemcsak hogy az egyes ember halálán nem döbben meg, hanem a tömeghalálon sem. Gondoljunk az I. Világháború poklára, az elgázosított csatamezőkre, a katyni lelőttekre, a haláltáborokra, a Polpotokra, Koszovóra. Ülünk a televízió előtt, és legfeljebb csak a fejünket csóváljuk, mikor azt látjuk, hogy hullahegyeket dózerolnak tömegsírba. S nincs az egésznek felelőse. Hol van, kiáltunk ilyenkor, ennek a parancsnak az érvénye: ne ölj!?

Néha már úgy érzi az ember, boldogabban éltek a középkorban. Vagy még ennél is jobb volt az ókorban élni, mert ott legalább ez nem történt meg. Ám, kedves testvérek, nem akarok egyetlenegy korszakot sem idealizálni, s nem akarok senkiben sem nosztalgiát támasztani valamiféle régiesség felé! Hadd csengjen mindannyiunknak a fülében az, amit János apostol mond: ”Kezdettől fogva embergyilkos volt.” Kezdettől fogva….Örökös, mély emberi probléma az embergyilkosság, a bűneset óta. Nem véletlen, hogy János apostol újjászületésrol beszél. Mert csak a radikális újjászületés vihet el bennünket e parancsolat igazi értelmének a belátásához és alkalmazásához.

3. Amikor Kálvin magyarázza a Tízparancsolatnak ezt a részét, a biblikus hagyományhoz igazodik. Eszerint nem elég azt mondania az embernek Isten törvényszéke előtt, hogy: Uram, ártatlan vagyok, nincs vér a kezeimen, tiszta vagyok, betartottam a parancsolatot, soha senkinek nem ártottam! Kálvin itt János apostolra utal, aki azt mondja levelében, ha valakinek van miből élnie, s elnézi, hogy felebarátja éhezik, az nem tartja meg a parancsolatot. Ha megmenthetek valakit, de nem mentem meg, már nem tartottam meg a parancsolatot. Ugyan nem vagyok vétkes a halálában. Tettleg nem járultam ahhoz hozzá. Nem emeltem senkire kést, nem szőttem senki ellen összeesküvést. Nem kívántam szívemben soha tudatosan: bárcsak halna meg. Mindezzel azonban nem állhatunk meg Isten ítéloszéke előtt.
   
   

Igen, akkor értjük jól ezt a parancsolatot, ha valóban úgy alkalmazzuk, ahogy a Tízparancsolat összefüggésében láttuk. Ez a parancsolat az élet teljességét szolgálja. Vagyis ne ölj - ez azt is jelenti: ments életet. Ne ölj! - ez azt is jelenti, hogy avatkozz be ott, ahol fenyegetettséget látsz. Ne ölj! - ez azt is jelenti, ragaszkodj az életet megtartó törvényekhez. A jogossághoz, az igazságossághoz. Nem elvonatkoztatottan, nem szépelegve, de konkrétan ott és akkor. Láttatok már utcai incidenst? És átmentetek a túloldalra, mondván, ebbe nem avatkoztok bele? Láttatok már másik embert káromló embert, másikat fenyegető embert, és megpróbáltátok lefogni a kezét? Ha nem, úgy nem tartottátok meg a parancsolatot.

Ez a parancsolat magába foglalja a gyógyítást. Áldottak az orvosok, áldottak az édesanyák, akik ott ülnek gyermekeik ágya szélén és gyógyítanak önfeláldozóan. Vontad meg a válladat beteg ember ágya mellett? Mondtad valaha a szíved mélyén, megérdemli, úgy kell neki? Úgy nem tartottad meg a parancsolatot. Ez a parancsolat, kedves testvérek, magába foglalja a vigasztalást, a sebek bekötözését, a könnyek fölszárítását, az összetört szív gyógyítását. Mulasztottad el meglátogatni gyászoló barátodat, mondván nem érek rá, ezer dolgom van, hagyom most őt a fájdalmával? Igyekeztél kisegíteni bajból szenvedőt, szűkölőt, tanácstalant? Vagy azt mondtad: oldja meg maga az életét?! Ha ezt az utóbbit tetted, úgy nem tartottad meg a parancsolatot. Ez a parancsolat: ne ölj, a feltétlen támogatás parancsolata. Segítetted a másikat, adtál a magadéból, igyekezted az előrejutását szolgálni? Vagy azt mondtad, lásd, mit érsz magadban!? Közömbösen elmentél mellette? Sőt éppen még ellenségednek is gondoltak az élet nagy versenyében, ahol az erősebb győz, az ügyesebb marad meg, a szívósabb bírja ki!? S, ugye, neked kell erősebbnek, ügyesebbnek, szívósabbnak lenni? Úgy már nem tartottad meg ezt a parancsolatot!

4. És végül, ez a parancsolat a térítés parancsolata, bármilyen furcsán is hangzik ez most. Ez a parancsolat Istenhez hívó parancsolat! Az élet forrásához hívó parancsolat. Ez a parancsolat mindig arra késztet bennünket, hogy amikor halljuk: ne ölj! - újra és újra föltegyük a kérdést, mi az élet? Mit ér az élet? Mi az élet értelme? Honnan van az élet? Erre a kérdéssorozatra viszont csak Istenben kapjuk meg a választ. Isten nélkül az élet és a mi életünk merő véletlenség. Még valaki azt is mondhatja, hogy az élet: baleset. Egy öngyilkos-jelölttől hallottam: ”Nem én kértem, hogy élhessek. Engem csak ideszültek. Nem akartam élni. Ha választhattam volna…” Érezzük e drámai pillanatban, hogy ilyenkor nem lehet üres szillogizmusokkal felelni, például hogyan akarhatna valaki, hogyha nem élne? Vagy hogyan dönthetne valaki arról, hogy éljen-e vagy ne éljen, ha meg sem szülik, stb. Bizony, ilyenkor nem lehet okoskodni. Téríteni kell. Megtéríteni, megfordítani. Kihozni abból a zsákutcából, amibe belement. Mert ahol késekkel, kardokkal, mérgekkel, halálos gondolatokkal, ötletekkel, csapdákkal telve vezet az út, az az emberiség zsákutcája. Ilyenkor többszörös erővel is arra hív a prófétai szó: zsákutcában vagy, fordulj meg! Gyere ki a zsákutcából, ne szégyelld, hogy oda jutottál, csak gyere ki! Ne szégyelld, hogy falnak mentél, csak fordulj meg! Ne szégyelld azt, hogy nincs tovább, Istenben új kezdetet kaphatsz. Máskülönben marad az ultima ratio regum, királyok utolsó érve: az ágyú, a gyilok, a halál.
   
   

 Gyere ki, és térj vissza az élet forrásához! Ne ölj! Ezt a parancsot jól érteni és jól alkalmazni azt jelenti: szüntelenül hívogatni embertársainkat és unszolni saját magunkat is az élo Istenhez. A megelevenítő Istenhez. A feltámasztott Krisztus élo Atyjához. Hadd hívjalak hát ma mindannyitokat az Úr asztalához, az élet asztalához. Ahol megtérhet, megfordulhat, megbánhat, és beláthat az ember. Ahol késztetéseket kap az Élet Urától arra, hogy jól értse, jól alkalmazza, azt, ami tiltásként hangzik: ne ölj! - de nem üres tiltás, hanem szent életparancs, melyben ott az élet, ott a szabadság, és minden boldogságunk. Ámen!