2004. január 1-i igehirdetés

Szeretett gyülekezet, kedves testvéreim, mint mindannyian ti, úgy én is ennek az évnek a kezdetére nézve, még a múlt esztendőben, Karácsonytól kezdődően különböző módokon, levélben, telefonon, villanypostán, SMS-en mindenféle jókívánságokat kaptam, tartalmasakat és vidámakat, elgondolkodtatókat és szokványosakat. Tegnap este is megcsendült a mobil-telefonom, egy kedves ismerősöm SMS-üzenetet küldött, melyben ez állt: boldogabb újesztendőt, mint amilyen lesz. Igen fanyar, különös furcsa megfogalmazás ez. Milyen lesz az újesztendő? Boldogabb lesz, mint a tavalyi volt? És miért kíván valaki boldogabbat, mint ami minden emberi számítás szerint valójában majd lesz? Mély tapasztalat van a különös megfogalmazás mögött. Ez a tapasztalatunk arra utal, azt fejezi ki, hogy kétféle módon tud az ember újat kezdeni, és új esztendőt is kétféle módon tudunk kezdeni.

Tudjuk kezdeni úgy az újat, hogy voltaképpen nem is mi kezdjük, csak sodródunk, változik az idő: mostantól kezdve 2004-et kell írni, de hogyha dátumot írunk alá, még annyira megrögzöttek vagyunk, magam is így vagyok vele, hogy biztosan hetekig 2003-at fogunk írni. De aztán megszokjuk majd, mert megváltozott a kalendárium, újat kezdtünk, más feltételek közé kerülünk. Például, ahogy mondják, 2004-ben egészen biztosan az Európai Unió polgáraivá leszünk, Magyarország csatlakozik. Új feltételek, új rend, új világ, újat kezdünk tehát. De tegyük fel a kérdést: mi kezdjük ezt az újat, vagy csak sodródunk az eseményekkel? Mert lehet úgy is újat kezdeni, hogy valami belső szilárd elhatározottság van az emberben: megváltoztam, másmilyenné lettem, az ige szava szerint újjá születtem és ettől kezdve, még ha a régi dolgokat is csinálom, még ha a megszokott dolgok  vannak is a kezem között, azok már másképp történnek. Igen, lehet így is újat kezdeni. Lehet tehát úgy kezdeni az újesztendőt, kedves testvérek, hogy valójában nem újat kezdünk, hanem csak újra kezdjük a régi nótát, a megszokott dolgokat, és lehet úgy kezdeni, hogy valóban újat kezdünk, mert mi magunk újultunk meg, mi magunk lettünk másmilyenné. Nézzük meg mind a kettőt.

Amikor csak újra kezdjük az életet, az évet, a dolgokat, mindazt, ami van, még hogyha számos új tényező is van bennük, legelső soron kérdésekkel találkozunk. Lehet, hogy a petárdás, durrogtatós éjszaka ezeket a kérdéseket egy időre kiseperte a fejünkből, de lassan visszajönnek, és jó is velük szembenézni. Ilyen kérdéseket teszünk föl ennek az évnek a kezdetén is: lesz-e elég kenyerünk, elég lesz-e a nyugdíj, ki tudjuk-e fizetni a gázszámlát, tudunk-e félretenni az unokáknak, tudunk-e, mi, fiatalok megtakarítani annyit, hogy jusson lakásra, legyen fedél a fejünk fölött? Egyetlenegy mondatban így lehet ezt összefoglalni: lesz-e kenyér és elég lesz-e a kenyér? Aztán a következő kérdést is fel kell tennünk: hazajönnek-e fiaink a háborúból, merthogy ezt most már új tényként kell leszögeznünk és látnunk: Magyarország háborúban álló ország. Igaz, békefenntartóknak nevezik őket, de a háború mindig úgy szokott kezdődni, hogy valaki leteszi a vótumot a béke mellett. Hazajönnek-e a fiaink? Épen és egészségesen, nem ólomkoporsóban? Megbecsült tagjai leszünk-e az európai népek közösségének, az Európai Uniónak, vagy úgy lesz, hogy valóban kétfokozatú lesz Európa – magyar nyelvre lefordítva, nekünk csak a cselédlépcsőn lehet majd felmenni? S tovább fogy-e a nemzetünk? Mert, ha mások becsülnek, vagy nem is becsülnek, a nemzet fogyása, a halálnak való átadottságunk azt jelenti, hogy mi önmagunkat nem becsüljük, nem tartjuk sokra. Meg tud-e ez változni? Tovább tart-e Magyarországon a keresztdöntögető korszak, amikor karácsony táján, Adventben arra lehet felszólítani a rádióhallgatókat: döntsék ki a keresztet, csináljanak belőle aprófát, meg különben is jobb lenne az összes keresztyént is kiirtani? Megváltozik-e a világ, másmilyenné lesz-e a közhangulat, a felfogás? S ha az Európai Unió tagjai leszünk, fel kell tennünk a kérdést, valóban alkotmányon kívüli lesz-e a kereszténység? A jelenlegi tervezet szerint az ateizmus, az úgy tűnik, alkotmányos lesz, a felvilágosodással, a francia forradalommal együtt. Lehet, hogy a kereszténység alkotmányon kívül kerül?

Ha újra is kezdjük a dolgainkat, meg, ha újat is kezdünk ebben az esztendőben, elég csak ez a néhány kérdés és érezzük,  valahogy mindig minden elromlik a kezünk között. A nagy álmaink elsikkadnak, a nagy nekifeszüléseink meglankadnak, a nagy eltervezések, amiért, úgy érezzük, érdemes erőket átcsoportosítani, érdemes embereket mozgósítani, érdemes időt, fáradtságot, anyagiakat odaáldozni, megszürkülnek, ahogy egy másik énekünk mondja: a mi esztendeink, mint a ruha, megavulnak, óság lesz belőlük, avíttság lesz belőlük, s visszük tovább ezeket a régi dolgokat. És azt is tapasztalnunk kell, kedves testvérek, hogy milyen gyakran nem tudunk megállni a kísértésekben, egyre rezignáltabbak vagyunk, ahogy haladunk előre az életünkkel, pedig biztos, hogy sokan ennek az évnek a kezdetén, óévben vagy újév hajnalán,  újra fogadalmakat tettek. Most már minden másképp lesz, mondják, most már nem csináljuk úgy, ahogy eddig tettük, abbahagyunk káros szokásokat, fogadkoznak, megszüntetünk lehetetlen viselkedéseket, kibékülünk azokkal, akikkel évek óta perben-haragban vagyunk, elrendezzük végre a családnak a dolgait, a szomszédokkal, a barátságokkal. Aztán azt vesszük észre, hogy nem tudunk ellenállni a kísértéseknek, nem tudunk győzni, újra és újra alatta maradunk azoknak a dolgoknak, vágyaknak, képzeteknek, amelyek bennünket sodornak. Igen, sodortatunk. Nemcsak sodródó ország vagyunk, ahogy ezt mostanában egyre többet mondják, célok, irányok nélkül. Ha vannak céljaink és irányaink, akkor is valami tünemény felragad, elragad bennünket, elsodor bennünket attól, hogy a céljaink közelébe jussunk. Pedig mindegyre azt halljuk, hogy új, új, új, új…

Tízegynéhány évvel ezelőtt egy tudós megjegyezte, hogy a nóvum, az új lett a modernkor bálványa. Lehet, hogy még az ókorban a költő így verselt: „Szakaszd le az órának virágát”, hisz minden változik, minden elmúlik, elavul, ezért mindent meg kell ragadni. Ez így is van, bár a következtetéssel nem értünk egyet. Ám a modern kor már nem órákról beszél, hanem percekről és másodpercekről. Emlékszünk, két vagy három esztendeje milyen nagy örömmel öleltük magunkhoz egy tárgyat, egy formatervezett, vagy ahogy mostanában szokták mondani: dizájnos valamit. S ma hazamegyünk majd esetleg istentisztelet után, s ránézünk erre a nem is oly régen szerzett becses dologra, azt mondjuk: sutba vele, ócska,  régi, elavult, nem tetszik. Az a fontos, az a döntő. ami új, ami éppen itt van. A modernkor istene az új, az újdonság. De mindeközben, azt tapasztaljuk, hogy elveszítjük a léleknek és a szellemnek a csatáit. Mert a lélek és a szellem az örökkévaló dolgokkal birkózik, a lélek és a szellem az örökkévaló nagy kérdésekkel küzd.

 Isten segítsen bennünket, kedves testvérek, hogy ennek az újesztendőnek sok-sok kísértése, sok-sok vonzódása, sok-sok vággyal megtelt időszaka, perce, pillanata, órája közepette soha egy pillanatra ne veszítsük el az örök kérdések iránti meghatározottságunkat, az örök kérdések iránti olthatatlan szomjúságunkat. Mert, ha elveszítjük, akkor mindent elveszítünk, akkor hiába hoz elénk a mai nap, a holnapi, a következő, ez az egész esztendő, meg az utána következő is esztendő valami újdonságot, valami érdekeset, az mindegyre csak ugyanaz a nóta lesz, az mindegyre csak ugyanannak a dolognak csinosított, kiigazított változata. Ha csak sodródunk, ha csak a dolgok visznek bennünket, máris idézhetjük Ady Endre versét, Az eltévedt lovas-t: egy őszi tájat ír le, egy novemberes, ködös időt, egy zsombékos, árnyékos, homályos világot, a mi világunkat, Magyarország világát, s aztán ezt mondja:

Csupa vérzés, csupa titok,

Csupa nyomások, csupa ősök,

Csupa erdők és nádasok,

Csupa hajdani eszelősök,

Hajdani eltévedt utas

Vág neki új hínárú útnak,

De nincsen fény, nincsen lámpa-láng

És hírük sincsen a faluknak.

Vak ügetését hallani

Hajdani eltévedt lovasnak,

Volt erdők és ó-nádasok

Láncolt lelkei riadoznak.

Ha csak sodortatunk, eltévedt lovasok vagyunk, hajdani eltévedt utasok. Hiába újak az utak, az utakról mindig csak a régi dolgok köszönnek vissza. Azonban Jézus győzelme  megkísértései fölött mást hirdet nekünk. Miután negyven napig böjtölt a pusztában s elkészült a nyilvános szolgálatra, először abba a faluba megy, Názáretbe, ahol felnövekedett. S ott az istentiszteleten megnyitják Ézsaiás próféta tekercseit, Jézus felolvassa a vigasztaló jövendölést, majd egy másik ézsaiási helyre lapoz, és ezt mondja: “hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét”. Igen, kedves testvérek, ez a dolgok veleje. Kedves esztendő lesz-e ez az esztendő? Ha kedves lesz, akkor azért lesz az, mert ez az Úrnak kedves esztendeje – ezt hirdeti Jézus. És az Ő győzelmében, kísértéseken felülemelkedő nagyszerű hatalmában, tiszta és világos válaszaiban, lelki és szellemi tusájában és fölemeltetésében látjuk, hogy mi ez a győzelem. Kedves esztendő lehet a következő esztendő a számunkra, hogyha Jézus győzelmében látjuk. Hogyan lehet ez kedves esztendő a számunkra is?

Először is úgy, hogy ha a megkísértésben elhangzó jézusi feleleteket komolyan vesszük. Nem egy egyszeri feleletnek vesszük, hanem előre mutató, örök kérdésekről szóló jézusi szavaknak. Nemcsak kenyéren él az ember, hanem Istennek minden beszédével. Kedves és boldog esztendőd lesz, ha nemcsak kenyérrel élsz ebben az esztendőben. Nagy kérdés, láttuk, a kenyérkérdés. Nagy kérdés, mennyit fog érni a forint. Nagy kérdés, mire telik a fizetésemből, a nyugdíjamból, az ösztöndíjamból. Nagyon nagy kérdések ezek. De Jézus azt mondja: akkor vagy boldog, ha nemcsak kenyérrel élsz, ha nemcsak ezt kérdezed, ha nemcsak ez tölti ki lelkedet, életedet, gondolkodásodat, hanem Istennek minden beszéde. Milyen megrendítő egy mély összefüggést látni itt. A kísértő arra buzdítja a Megváltót: változtassa a köveket kenyérré. Egy más alkalommal pedig Jézus, amikor meg akarják tiltani az őt magasztaló gyermekeknek, hogy őt dicsőítsék, azt mondja: ha ők hallgatnak, a kövek fognak kiáltani. A kő sorsa, kedves testvérek, nem az, hogy kenyérré legyen, a kő sorsa az, hogy Istent magasztalja és dicsőítse.

 Értitek jól mindannyian, a ti szívetekről van szó, amely úgy meg tud keményedni, mint a kő, ha csak kenyérrel élsz, ha csak kenyérrel él az ember, mert ebbe bele lehet keményedni, mert ebbe bele lehet betegedni, mert ebben mindent fel lehet áldozni, és mindent oda lehet adni. De nemcsak kenyéren él az ember. Isten kedves esztendeje lesz a te idei 2004-es esztendőd, ha nemcsak kenyérrel élsz, hanem Istennek minden beszédével, igéjével, a vigasztalással, az erőnek, a megbátorításnak, az útmutatásnak, a felemelkedésnek beszédeivel, az élő evangéliummal.

Kedves esztendeje lesz az Úrnak ez a te 2004-es esztendőd, ha csak Istent imádod, és néki szolgálsz. A kísértő, mint mindig, most is hazudik, amikor azt mondja Jézusnak, a Szentháromság második személyének, körbemutatva a világ minden birodalmán, országán, hatalmasságán: mindez nékem adatott, s ha leborulván imádsz engem, neked adom. Azt ígéri, ami nem az övé. Ne higgyetek, kedves testvérek, kísértő szavaknak, ígérgetéseknek, amelyek azt ígérik, ami nem az övék, azt akarják adni, ígérik adni, amit nem adhatnak meg, mert nem az övék, nem az ő kezükben van. Mert Isten kezében van az, mert az Úré az egész Föld és annak teljessége. Boldog lesz ez az esztendőd, ha csak Istent imádod, nem imádod sem a pénzt, sem a hatalmat, sem a sexet, sem a sikert, sem a magad különös személyiségét, sem a változatosságot, csak Istent imádod, aki téged teremtett, aki téged meg akar újítani, aki téged megőriz, aki gondoskodik rólad, akire ráhagyatkozhatsz gyermeki bizalommal. Boldog esztendőd lesz, ha imádkozó éved lesz.

Kedves esztendeje lesz az Úrnak ez a te 2004-es esztendőd, ha nem kísérted meg az Urat. Jézus szavában bölcsesség és alázat van. Oh, mennyi mindent szeretnénk! Óh, de szeretnénk, ha Isten megmutatná rajtunk mindenki számára átvilágító, transzparens módon az Ő kegyelmét. De jó lenne, ha a keresztyén név újra fényeskedne, dicsőséges lenne, ha minket semmi baj és bántás nem érne, ha valóban nem ütnénk lábunkat a kőbe, ha tőlünk minden rossz és gonosz távozhatnék, ha semmi bajunk nem történne. De jó lenne, ha így lenne! De ne kísértsd az Urat, ne hívd ki a sorsot magad ellen! Boldog esztendőd lesz, ha nem akarsz többet, mint amit Isten eléd ad. Boldog esztendőd lesz, ha hagyod és engeded, hogy Isten vezessen téged, Isten vigyen, ha kell, próbatételbe, ha kell, betegségbe, ha kell, gyógyulásba és szabadulásba, ha kell, terhek hordozásába, ha kell, megkönnyebbedésbe – engedd, hogy Ő vezessen. Ne kísértsd az Urat, ne állíts fel eleve olyan helyzeteket, amelyekben elvileg Istennek meg kéne mutatni, hogy szeret téged, hogy te az Ő gyermeke vagy. Boldog és az Úr által megáldott esztendőd lesz, ha nem kísérted Őt. Azt mondja Lukács evangélista, hogy Jézus első nyilvános igehirdetése ott Názáretben ezzel a mondattal zárult: ….hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.

 Így érkezett hozzám tegnap az újesztendei jókívánság: boldogabb újévet, mint amilyen lesz. Ha Jézus követői, hűséges tanítványai, Istent magasztaló, Őt imádó, benne bízó gyermekek leszünk ebben az esztendőben, ha hagyjuk, hogy Ő megváltoztasson bennünket, átformálja az életünket, megújítson minket, akkor a mi újesztendei kívánságunk így hangozhat, szemben azzal, ami érkezett: boldogabb Újévet kívánok, mint amilyen lenne, mert lehet boldogabb ez az újesztendő. Hadd kívánjak, kedves testvérek, nektek itt, a gyülekezetben és a rádióhallgatóknak is boldogabb újesztendőt, mint amilyen lenne, mint ami a dolgainkból, a sorsunkból, a sodortatásunkból következne, boldogabbat, mint amilyen lenne. Mert aki Istenben újjászületik, megváltozik, gyermekévé lesz, néki enged, és Őt dicsőíti, azt belső szilárdsággal, Istennek átadott szívvel és élettel, tőle nyert boldog látásokkal Őbenne igazán boldogan kezdheti ezt az újesztendőt.

Ámen