2003. június 22- i igehirdetése

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek, Simon mágus története nem emelkedik ki az Apostolok Cselekedetei elbeszéléseiből, és mégis kiemelkedik. Nem emelkedik ki, mert az Apostolok Cselekedeteinek leírása nem Simon mágust állítja a középpontba, még a samáriabeli események kapcsán sem, hanem az evangélium hirdetését. Azt a nagy örömet, hogy Samária is bevette az evangéliumot, illetve azt, hogy akik hallották, elfogadták és megtapasztalták Istennek megnyilatkozó erejét, azokba nagy öröm költözött, azokat nagy öröm töltötte el. Mégis kiemelkedik ez a történet, mert egy pillanatra megzökkent éppúgy, ahogyan korábban megzökkentett bennünket Anániásnak és Zafirának a története, hiszen megzökkent bennünket egy pillanatra, ha Isten evangéliumának kibontakozásában egy olyan eseménnyel, fejleménnyel találkozunk, mely – úgy tűnik – félreviszi a dolgot. Ezért emelkedik ki. Közelebbről itt az Apostolok Cselekedeteiben arról olvasunk, hogy István vértanúságot, mártíriumot vállal az evangéliumért, Simon mágus története után arról olvasunk, hogy Filep bizonyságtétele nyomán megtér az etiópiai főember, aztán arról olvasunk, hogyan tér meg a keresztyéneket üldöző Saulus, egyszóval a mártíriumnak, a bizonyságtételnek, a kiállásnak, a vállalásnak, illetve a megtéréseknek a történeteit olvassuk. És ezek a történetek, akár István története, akár a szerecsen komornyiké, később Saulé, vagyis Pálé és a többieké mindig megmutatják, hogy nem pusztán egy megfordulásról van szó, nem egy hangulati beállítódásról. A megtérésnek mindig van valamiféle minősége. Simon mágus története most fordított módon mutatja, hogy a megtérésnek kell, legyen minősége. Az nem olyan egyszerű, hogy valaki azt állítja, hogy megtért, és ezzel el van intézve a dolog. A megtérésben, az Istenhez fordulásban, az evangélium befogadásában meg kell jelennie valamilyen minőségnek. A felolvasott történet, Simon mágus története ezt mutatja.

Mindenek előtt azt kell elmondani, hogy Simon mágusnak eredetileg nem ez volt a neve. Az Apostolok Cselekedetei sem Simon mágusnak, csak egyszerűen Simonnak nevezi. Csak később, az óegyház idején, mikor meg kellett vívni a nagy harcot a keresztyénséget körülvevő pogánysággal, az újonnan támadt nagy eretnekségekkel, a gnoszticizmussal, akkor emelték ki Simonnak a történetét, és kapta Simon ezt a nevet: mágus. Samáriában így nevelték: Simon, a nagy. Önmagát is nagynak nevezte, ezt olvassuk itt a leírásban: valami nagynak állította magát, akire mindannyian figyeltek kicsitől nagyig, mondván, ez az Istennek nagy ereje. Nagy Simon. Ahogyan volt Nagy Sándor, nagy királyok, meg nagy szentek, ő volt Simon, a nagy. S ő ezt szerette is. Simon nagy ember akart lenni. Erről is szól a története. Amikor megérkezik Filep Samáriába, s hirdeti az evangéliumot, munkája, imádsága nyomán gyógyulások, szabadulások történnek, sokan megtérnek és megkeresztelkednek. Simon mágusról azt olvassuk, hogy ő is hitt. Akik a Károli Bibliát olvassák, egy régies kifejezést találnak. Itt az áll: hogy Simon mágus hűn. Ez a régi magyar nyelvben azt jelenti, hogy hitt, hinni kezdett. A bibliarevízió során a bibliatudósok így hagyták, mert kérdéses, hogy a kifejezés valóban azt jelenti, hogy hívővé lett, vagy csak arra utal, hogy Simon elkezdett hinni abban, hogy van itt valami: Filep evangéliumhirdetése által, a megmutatkozó isteni erők által, az emberek szívébe költöző öröm által megjelent itt valami, és ő elkezdett hinni benne. A XX. század elején a bibliarevizorok ezt nem döntötték el, így hagyták ezt a szót: hűn. S valóban sokféleképpen lehet ezt a régies szót érteni. Ám az biztos, hogy Simon megkeresztelkedik, csatlakozik Fülöphöz, egy tapodtat se távozik tőle. Úgy tűnik, hűséges tanítvány válik ebből az egyébként praktikákkal, mágiával, babonával, mindenféle ördögi fegyverzettel felszerelkezett emberből, aki naggyá akart lenni. Ez az igazi tanítványság. Ilyenről ábrándozik minden evangéliumhirdető. Ó, nekem is, ha megadná Isten, hogy prédikálásomra valaki otthagyja régi útját, aztán egy tapodtat se távozna, itt ülne a templom lépcsőjén, akár kimegyek, akár bejövök, felszegődne nekem tanítványnak! Úgy tűnik, Simonból ilyen tanítvány lett.

Aztán, amikor híre megy, hogy Samáriában milyen nagy dolgok történnek, Jeruzsálemből az apostoli tanács kiküldi Pétert és Jánost, akik valóban örömmel tapasztalják, hogy megmozdult az emberek élete, megtértek, hinni kezdtek, megkeresztelkedtek, és ezt ők, mintegy kézrátétellel, jóváhagyják. A római katolikus egyház szerint a bérmálkozás szentsége, a püspöki kézrátétel, innen származik, ez az a mozzanat, amikor az egyházfőhatóság mintegy nyugtázza, hogy valóban kitöltetik a Szentlélek. Ekkor jön a mi Simonunk életében az, ami eddig is ott volt, csak az olvasó észleli úgy, mint fordulatot. Amit Isten Fülöp által adott, nagy dolgok voltak. Mindenki ámul, mindenki szívét öröm tölti be, mindenki Krisztushoz hajol. Ám jönnek az apostolok, és velük jön a Szentlélek, Isten mindenható ereje, Isten mindent betöltő nagyságos hatalma. Ez az Istennek nagy ereje. Ez az, ami kapcsán Simon mindenféle praktikával, trükkel, elhitetéssel, már kicsikart egyszer a samáriaiakból némi elismerést. S íme, dehogy Fülöp! Péter és János! Náluk a lényeg! A mi emberünk boldogan nyugtázhatja, érdemes volt hünni, érdemes volt megkeresztelkedni, érdemes volt Fülöptől el nem távozni, egy tapodtat sem engedni, csak kivárni a pillanatot. Íme itt van, jól sejtette ő. Nagyobb van itt Fülöpnél, meg Péternél és Jánosnál is nagyobb van itt, most kell megragadni az alkalmat, most kell ezt megszerezni.

Aztán, azt mondja az Ige, odament Péterhez és megkínálta őt pénzzel. Igen érdekes ez a kifejezés, hogy „megkínálta”, nagyon modernnek tűnik. Ma is van így, ha valaki akar valamit, megkínál egy politikust, hogy legyen úgy a törvény, ahogy gazdasági érdekeltségeinek megéri. Megkínál egy befolyásos embert, dőljön már el kedvezően egy vita. Nagyon is értjük mi ennek a kifejezésnek a lényegét. Nyílván nem egy tányér bablevessel kínálja meg Péteréket, hanem valami pénzzel. Az eredeti szövegben ez egészen különösen áll. Ott egy klasszikus kifejezés van, ha szabad így mondani, egy terminus technicus, amit az egész Biblia arra tart fenn, mikor valaki áldozatot ajánl fel. Ezen az egy helyen fordítjuk így, hogy megkínál. Simon mágus hajlandó áldozatot hozni, hogy Péterék adjanak neki is ebből a hatalomból. Ez a csoda. Ettől ámul mindenki. Ez a nagyszerűség. Nálatok van a titka a Szentlélek közlésének, s az kell nekem. Simon mágus szimbolikus személlyé lett az óegyházban, s az egyházi kánonok az egyházi hatalomnak a megvásárlására tett kísérletet simóniának nevezték el Simon nevéből.

De ma nem ez a kérdés, hanem az, amit Péter apostol mond neki: a te pénzed veled együtt vesszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek az ajándéka pénzen megvehető. Nincsen neked részed, se örökséged a dologban, mert a te szíved nem igaz Isten előtt. Ebben nemcsak az fejeződik ki, hogy Simon mágusnak ez a hűvése, ez a megkeresztelkedése, tanítványsága nem volt komoly dolog. Ebben sokkal-sokkal több van. Simon mágus ugyanis nem szerezni akart, látszatra ugyan erről szól a történet, hanem visszaszerezni akar. Ő nem szerezni akar, hanem visszaszerezni akar, hiszen Fülöp megjelenésével elvesztette a nimbuszát. Oda lett a tekintély, oda a nagyság, már nem Simonról mondják Samáriában, hogy a nagy, és hogy ez az Istennek nagyságos ereje itt. Immár Krisztust dicsőítik. Istent magasztalják. Simon kicsi lett. Tehát nem szerezni akar, hanem visszaszerezni, újra nagy akar lenni. Ezt kéri, és ezt keresi, merthogy észleli azt is, hogy nem Fülöp az igazi nagy figura, hanem Péter. Péternél van a tekintély, Péternél a megbecsülés, Péternél van a tisztelet. Péter szentesíti kézrátétellel mindazt, amit Fülöp tett. Simon mágus újra nagy akar lenni, vissza akarja szerezni nagyságát. Ezért mondja neki Péter: nem igaz a te szíved az Isten előtt. A kifejezést itt is egyedi módon adja vissza a magyar fordítás, szó szerint így lehetne fordítani: nem egyenes a te szíved Isten előtt. Ezt a kifejezést használják az evangélisták, amikor Ézsaiás prófétát idézik: egyengessétek az Úrnak útját, egyenesítsétek ki az Úrnak ösvényét. Nem egyenes, Simon, a te szíved. Valami kerülő van benne. Simon, a te látszat-hited, a te látszat-megtérésed, a te látszat-tanítványságod kerülőút volt, mert te kerülőútnak gondoltad. Úgy gondoltad, hogy ez az a kerülő, amivel közel juthatsz újra elvesztett nimbuszodhoz, és visszaszerezheted azt magadnak, amivel újra visszakerülhetsz a kicsiségből a nagysághoz. Ezért jogos a fordítás: nem igaz a te szíved. Jaj azoknak, akik a keresztyénséget, a Krisztus útját kerülő útnak gondolják.

Simon mágusnak tudnia kellett volna, hogy mire való, hova vezet az az út, amire tanítványságra rálépett. Veszedelmes, terhes, nehéz, ijesztő is lehet ez az út. Nincs még messze István vértanúsága, nem sok idő telt el az óta. Már jönnek a hírek, hogyan bánnak itt-ott a keresztyénekkel. Korábban halljuk a megjegyzést, hogy egy Saulus nevezetű farizeus nagyon buzgón üldözi a keresztyéneket. Kockázatos dolog keresztyénnek lenni. Nem olyan magától értetődő, szűk ösvény az. S most Péter azt mondja, Simon, te erre ráléptél, de igazából véve azért választottad ezt az utat, mert úgy gondoltad, hogy ez a kerülőút út ahhoz, amit elveszítettél, hogy újra megszerezd. Te azt mondod magadnak: ha ez a Fülöp kicsikarta a kezemből, ha Krisztus lerombolta a nimbuszomat, sebaj, ügyes ember vagyok én. Simon mágus mindig talpra esik. Az ember meg nem tért és gőgös szíve mindig talpára esik, olyan, mint a macska. Aki nagy akar lenni, aki dicsőséges akar lenni, az úgyis mindig a talpára esik, az nem fogja magát hagyni. Ezért mondja Péter: térj meg azért ezen gonoszságodból.

Nem az a kérdés, és Simon mágus történetének sem az a kérdése, hogy milyen mélyen gyökerezik az ember szívében sok gonosz gondolat, hogy mennyire mélyen gyökerezett meg bennünk a nagyravágyás:  az a kérdés, hogy a szívünk hol gyökerezik. Ezért kéri Péter Simon mágustól kemény szavakat mondván, térj meg. A megtérés annyi, mint hogy az ember máshova kezdi el a szívét, az egész életét begyökereztetni. S ha még egy pillantást vetünk az egész történetre, akkor azt is megértjük, hogy most, ma mit üzen nekünk. Simon mágust ott Samáriában csodálták. Aki csodát tud tenni, azt csodálják. Aki nagy dolgokat tud véghezvinni, azt nagyra tartják - jár neki, megilleti. Simon mágus egész léte ebben gyökerezik: abban, hogy csodálták. A csodáltatásban gyökerezik. Legyünk őszinték, jól esik, hogyha egy kicsit megcsodálnak bennünket. Nem is kicsit esik ez jól, nagyon-nagyon jólesik az. Szükségünk van rá, mint egy falat kenyérre, mint egy pohár vízre. Csak mi nem így szoktuk mondani már, mi is megtanultuk a Simon mágusi fifikát, hogy nem szabad ezt direktben kimondani, ezt kerülővel szoktuk mondani. Így szoktuk mondani: szeressenek bennünket, mert, jaj, be jó dolog, ha szeretnek bennünket, jaj, de jó dolog, ha egy kicsit megölelnek bennünket, ha felemelnek bennünket, erre mindannyiunknak nagy szüksége van. Az Isten is arra teremtett bennünket, hogy szeressünk és szeressenek minket. Eddig ez jó felelet. Ám ha lekaparjuk róla a mázt, az aranyfüstöt, mögötte már nem ez van, hanem az, hogy csodáljanak, ámuldozzanak rajtam. Ebben gyökerezik a meg nem tért szív. De akkor miben gyökerezik a megtért szív? A megtért szív csodálkozik. Nem csodáltatja magát, hanem csodálkozik. Csodálja az Isten nagyságát és az Isten szeretetét.

Igen finoman írja le Lukács, hogy Simon mágus a csodáival, a trükkjeivel, a praktikáival elámította a samáriabelieket. Szó szerint fordítva: szinte kiforgatta őket magukból. Ezt jelenti az eredeti szó. Annyira el voltak ámulva attól, amit láttak, annyira lenyűgözte őket, annyira elrévültek, hogy egyfajta bódulatba kerültek. Ez fantasztikus, ez csodálatos, ez nagyszerű, íme, itt van nagy Simon, ez az Úr nagy ereje, csodáljuk és nagyra tartjuk őt. Aztán azt mondja, hogy megjelenik Fülöp, hirdeti a Krisztust, és erre nem elálmélkodtak, nem révületbe estek, hanem öröm töltötte el őket - öröm. Örvendezés töltötte meg a szívüket. Ízleljétek meg a saját életetekre is visszagondolva, ennek a kettőnek a különbségét. Tátott szájjal csodálkozni, lenyűgöződni, szinte lerogyni, illetve örömmel megtelni. Simon mágus a csodáltatást akarja visszaszerezni, ebben gyökerezik az élete, ez a szíve minden gondolata, ezért képes arra, hogy a megtérésnek, a megkeresztelkedésnek, a tanítványságnak az útját kerülőútnak tartsa. Ő nem tud csodálkozni, nem tud örülni, nem az isteni örömben gyökerezik a szíve. Nem abban, hogy Isten adta nekünk a Krisztust. Nem abban, hogy az ember elméje, lelke, szíve nem is tud ettől betelni. Milyen nagy dolog, amit Isten adott a Krisztusban! „Álmélkodással csodáljuk véghetetlen szerelmed” -, énekeljük az adventi énekben. Álmélkodással figyeljük, örömmel csodáljuk, véghetetlenül nem tudunk vele betelni. Nos, ebben gyökerezik-e a szívünk? Hogy mondja Péter apostol!? Azt mondja: a te szíved nem igaz Isten előtt, térj meg ezen a gonoszságodból, mert látom, hogy te keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel. El tudjátok ezt gondolni, hogy van valaki, akit csodálnak, nagynak neveznek, aki körül mindenki leborul, száját tátja, és most ennek az embernek azt kell mondani: te pedig keserűségben leledzel. Nem örömben, keserűségben. Ezért mondja Péter apostol: térj meg. Ez élet-, sors- és szívfordító. Igen, a megtérő ember úgy jár, hogy Isten az ő egész életét átülteti valami másba. Abból a szikes, terméketlen, semmirevaló talajból, amit a maga dicsőítésnek, a gőgnek, a hiúságnak nevezünk, átülteti Isten áldott, jó termőtalajába. Keserűségben leledzel - mondja Péter Simon mágusnak. De ezt nem tudjuk elgondolni. Az, akit csodálnak, az, keserűségben leledzik? Az, aki eléri élete nagy célját, hogy megdicsőítsék, mégis keserűségben leledzik? Igen, mert hiába lesz nagy az ember, ha nem Isten gyermeke. Hiába nőtteti magát óriásira, dicsőségesre, nagyságosra, fenségesre, hiába lesz belőle nagyságos úr, ténsasszony, ha nem gyermek, bizony csak boldogtalan. Ha nem gyermek, akkor nem tud örülni, ha nem gyermek, akkor nem jó helyen van az élete. Péter olyan egyszerűen mondja: te gonoszul és csalfa módon azt gondoltad, hogy Isten ajándéka pénzen megvehető. Az ajándékot nem kell megvenni, kedves testvérek! Az ajándékot elfogadni kell. Az ajándékért nem kell mindenféle kerülőutakat megtenni. Az ajándék nem szerzemény, hanem adomány. Mindaddig, míg az ember élete önmagában, saját hiábavalóságában, nagyravágyásában, dicsőségvágyában van, addig úgy gondolja, hogy szereznie kell. Ha Isten gyermeke, akkor Isten szeretetébe, Isten kegyelmébe, Isten örömeibe gyökerezik be. Akkor kér és elfogad. Nem megvesz, nem az illetékeseket kínálgatja, hogy övé legyen, hanem egyenes úton, a tanítványság, a hit, az engedelmesség, Isten iránti bizalom egyenes útján Istenhez megy, és azt mondja, Uram, itt vagyok, és szabad vagyok, és elfogadom Tőled, amit számomra elkészítettél. Hol gyökerezik a szíved? A magad dicsőségében, nagyságában, a magad szeretgetésében, vagy abban, hogy Krisztus nagyságában Isten szabad és szeretett gyermeke vagy?! Isten minden jó, elkészített ajándékának igaz birtokosa, és örököse! Adjon a Szentlélekisten bölcsességet és erőt, hogy igazán tudj e kérdésekre felelni.
Ámen