2003. január 5-i igehirdetés

Kedves testvérek, szeretett gyülekezet!

Az elmúlt alkalommal, újév első napján is Máté evangéliumából olvastuk az igét. Az evangélista a prófétára utalva azt mondja: „hogy beteljesedjék a próféta szava.” Ezek a kifejezések: „hogy beteljesedjék a próféta szava, beteljesedjék a prófécia, beteljesedjék az írás, beteljesedjék, ami jövendölve volt”, és még sorolhatnám, legalább negyven alkalommal szerepelnek az evangéliumokban. Olyan szófordulatok ezek, melyek arra utalnak, hogy Jézusban, Isten Egyszülöttjében valósággá lett, beteljesedett, amit Isten megígért, amit a prófétákon keresztül reménységül adott.

              Most, a Hegyi Beszédben, Jézus nemcsak a próféciáknak, az üdv-ígéreteknek a beteljesedéséről beszél, hanem a törvénynek a betöltéséről, beteljesítéséről is. Azért kell erről külön beszélnünk, mert a törvény képzete másképp él bennünk, mint a jövendölő ígéreteké. A jövendölés távoli, bekövetkezendő eseményekre utal, s ezekből csak néhány erővonalat, fő jellegzetességet látunk.

              A törvényt másképpen látjuk. Igen gyakran úgy képződik meg bennünk, mint valami épület, vagy rosszabb esetben, mint valami kerítés. Ehhez kötődik az a kifejezés is, hogy kiskaput keres. Kiskaput a kerítésen vagy az épületen lehet keresni. Többnyire szeretnénk kijutni a törvény világából, ezért kiskaput keresünk. A törvény olyan kerítés, olyan rendszer, olyan keret, amiben a törvényi megszorítások, szigorúságok, előírások miatt nem tudunk eligazodni, mozogni. Szeretnénk valamit megtenni, ám ott magasodik előttünk a törvény tiltótáblája, becsapódik előttünk a törvény kapuja, vagy akadályt képez a törvény, nos, ilyenkor szoktuk keresni a kiskapukat. Fogást keresünk a törvényen, hogyan lehetne belőle kitörni, hogyan lehetne alóla kibújni.

              Egyszóval, a törvényt egyfajta épületnek tekinthetjük, amit évszázadok, vagy évezredek során épít fel az ember, kőre követ rak, itt-ott told rajta, a romlásokat kiigazítja, épül ez az épület, előbb-utóbb mindennek meglesz a helye, mindennek meglesz a rendje. Hosszú ideig ezt így gondolta az ember. A törvénynek volt alapja, és erre az alapra épült föl a törvény nagy épülete.

              Ma azonban egészen más a helyzet. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a törvényhozás örve alatt, nem tovább építik a törvényt, hanem visszabontják. Jézusnak kifejezése is ezt sejteti: Bizony mondom néktek: Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Amikor Jézus az „eltörlés” szót használja, nem arról beszél, hogy a törvénykönyvből kihúznak egy-egy passzust vagy paragrafust, hanem arról, amikor elrontanak valamit, a földdel teszik egyenlővé.  Jézus erről beszél: Nem azért jöttem, hogy a törvényt lebontsam, megsemmisítsem, eltüntessem a föld színéről, hanem hogy beteljesítsem.

              Úgy tűnik azonban, a mi korunknak az a lelkülete, hogy törvényhozás örve alatt a törvényeket, a régi törvényeket, a jó törvényeket, az életet szabályozó törvényeket szépen, lassan lebontják. Sőt már eljutottunk a törvény alapjáig is. Nem túlzok, hogyha a mi korunkat is azzal jellemzem, amit Tacitus-nál olvasunk, aki a saját korára, a süllyedő Római birodalomra utalva mondja: A hitványakat leginkább az lelkesítette, - tudniillik a hitványságra - hogy a jók bánkódtak. Ilyen korban élünk mi is. A jók bánkódnak, szomorkodnak, tehetetlenek, búsulnak, lógatják a fejüket. És ez a hitványaknak még több erőt ad, további hitványságokra ösztönzi őket. A hitványak virágzanak, a jók bánkódnak. A jóknak nincsen eszköze, nincsen fegyvere, nincsen tere: a hiábavalóságok hiábavalósága, a vanitatum vanitas lett mindennek koronája. Virágzanak a hitványak. Olykor még, azt hiszem, a törvényhozásban is.

              Ez a szellem immár elhatol a törvény alapjáig. Már nem arról van szó, hogy a háztetőn egy rossz cserepet ki kell cserélni, vagy a homlokzatot más színűre kell festeni, vagy a régi ajtó helyett egy kisebbet, vagy egy nagyobbat kell beilleszteni, vagy a törvényház ablakait be kell deszkázni, vagy éppen ki kell tárni, vagy, hogy a törvény épületében új folyosókat kell nyitni, ahogy az élet megkívánja. Ma a törvény alapjáról, a törvény szelleméről, a törvény esszenciájáról van szó. Nem azért jöttem, hogy eltöröljem a törvényt – mondja Jézus. Nem azért jöttem, hogy leromboljam, alapjait fölássam, kiforgassam és megsemmisítsem. Amikor ezt a szót halljuk, hogy eltörölni, azt is halljuk, hogy megsemmisíteni.

              Mintha bizony azt az immár csak paródiákban hallható Internacionálét, melyben az áll, hogy „a múltat végképp eltörölni" valami módon korunk adoptálta volna, és most nem azt mondja, hogy a múltat kell eltörölni, hanem azt, hogy a törvény szellemét kell végképp eltörölni…

              Mi ez a törvény szelleme? Nemrégiben olvastam egy vitát, melyben tudósok, filozófusok értekeznek arról, hogy mi lenne a törvény alapja. A mai szekuláris, humanista világ jogtudósai és filozófusai azt mondják, hagyjuk a régi, isteni jogokra való hivatkozást, hogy Isten adta volna a törvényt, Isten parancsolta volna a törvényt. Dehogyis, mondják, a törvény semmi egyéb, mint az emberek bölcs és okos megegyezése egymással. S ahogy változik a világ, fejlődik az ember - hiszen evolúció van! -, úgy az emberek mindig megegyeznek egymással, hogyan igazgassák az életüket. Hagyjuk már - mondják ezek a filozófusok - azt a gondolatot, hogy a törvény alapjában, a törvényt meghatározó szellemben isteni akarat lenne. Nincs itt szó semmi egyébről, mint arról, hogy élnünk kell. Meg kell egyeznünk. Figyelnünk kell egymásra, hogy ne ütközzünk össze. Az érdekeket egyeztetni kell. Ugyan mit számít, hogy öt-, vagy hat-, vagy három- vagy, kétezer évvel ezelőtt mit gondoltak az emberek igazságról, méltányosságról, szépségről, jóságról, becsületről, tisztességről. Itt van a mai világ, és a mai világnak valamennyi feladata,  egyezzünk meg. Erről szólna ma a törvénykezés. Nagyjából ez volt az érvelésük.

              Jézus azonban azt mondja: Azért jöttem, hogy betöltsem a törvényt. Érdekes kifejezést használ. Érezzük is: "betölteni", ez azt jelenti, hogy belevinni, beletenni a törvénybe azt, aminek ott van a helye, csak még nincsen ott. Megtenni, érvényre juttatni azt, amiről a törvény beszél, amire a törvény küld bennünket, de nem biztos, hogy maga a törvény kimondja.

              A pohár arra való, hogy vizet töltsünk bele. A pohár akkor tölti be teljesen funkcióját, hogyha víz van benne. A kenyeres kosár arra való, hogy kenyeret tegyenek bele. A törvény arra való, hogy szeretetet tegyenek bele. Azt mondja Pál apostol a Római levélben: A törvény betöltése a szeretet. Ugyanezt a szót használja. Aki felebarátját szereti, a törvényt betöltötte. Ez a törvény betöltése. Ez a törvény teljességre juttatása, teljes érvényre juttatása.

              Vagyis amíg mi a törvényről hallván valami statikus, merev építményt látunk magunk előtt, amit lehet továbbépíteni, lehet lebontani, lehet kikerülni, vagy helyette egy másikat, építeni, addig Jézus úgy beszél a törvényről, mint dinamikus valóságról. A törvénynek célja van, a törvényt érvényre kell juttatni, életté kell tenni. Ez az Ő küldetése. Jézus ezért jött.

              És azért fontos ezt most hangsúlyozni, mert megmondom őszintén, mi keresztyének is ludasak vagyunk abban, hogy olyanná lett a korszellem, amilyenné lett. Minekünk is van ebben felelősségünk. Nézzünk magunkba! Milyen sokszor szoktunk úgy érvelni, hogy: Csak a szeretet számít, a törvény nem, a paragrafusok nem számítanak, a rend nem olyan fontos, az előírásokkal nem kell foglalkozni, csak a szeretet számít. Szeressük egymást! Szeressük egymást, gyerekek! Mintha ez a divatos sláger lenne a mai keresztyénség himnusza! „Szeressük egymást, gyerekek!” A gyereknek pedig mindent szabad!

              De nézzük meg, hogy jól van-e ez így. Nem társulunk-e ily módon óhatatlanul is a világ gyermekei mellé, akik azt mondják, hogy: Hagyjuk az isteni hivatkozást a törvénynél. A törvényhozás annyi, hogy az embereknek szükségünk van bizonyos szabályokra. S nézzétek meg a világ humanistáit, a törvény-eltörlőket, a hitványkodókat! Mire hivatkoznak mindig? A szeretetre! A szeretetre hivatkozva törlik el a törvényt.

              Előbb-utóbb Magyarország is szembe fog nézni azzal, ha nem most, akkor majd miután beléptünk az Európai Unióba, hogy például mi legyen olyan bűnöknek a törvényi státuszával, melyeket régi törvényeink egyenesen és kategorikusan bűnnek neveznek. Már hallom az Európai Unió horizontján, Dévénynél készül betörni, új idők új dalaival: Hagyjuk ezeket, szeressük egymást! Az a lényeg. És hozzuk meg úgy a törvényeket, hogy: Szeretjük egymást.

              Bizony, kedves testvérek, ebben a szeretet-romantikázásban, ebben a felületes hivatkozásban mi magunk is társai lettünk olykor a törvény-megsemmisítő törekvéseknek. Jézus nem erről beszél. Ő nem azt mondja, hogy: Mivel azért jöttem, hogy szeressek, ezért ki az ablakon a törvénnyel! Hanem azt mondja: azért jöttem, hogy betöltsem a törvényt, és a törvény betöltése a szeretet. Nem az érzelmeim betöltése a szeretet, nem az altruizmusunk betöltése a szeretet, nem a jópolgárságunk betöltése a szeretet, nem a közösen fölfogott emberi érdekeink összesítése a szeretet, nem a modernkor eszméje a szeretet, hanem a törvény betöltése a szeretet. A törvényé.

              Mit mond ehhez még Jézus? Jézus azt mondja a továbbiakban: Bizony mondom nektek: az ég és föld elmúlik, de a törvényből egy iota, vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik. Azt mondja Jézus, hogy a törvényből egyetlen pontocska el nem múlik. Hogy kell ezt értenünk? Érthető ez úgy is, hogy természetesen a törvények kodifikálva vannak, le vannak írva, s majd jön egy új nemzedék, egy jobb nemzedék, egy hívőbb, igazabb nemzedék, mely majd előveszi ezeket a rég elfelejtett, beporosodott törvényeket, és újra életbe lépteti. Nem múlhat el, mert le van írva, mert kőbe van vésve.

              Jézus nem erről beszél, hanem azt mondja – az eredeti kifejezéséhez igazodva, - hogy nem válik múlttá, nem mehetsz el mellette. Az eredeti görög szó itt azt jelenti, hogy valami mellett elmenni. Az ég és a föld elmúlnak, a törvény beszédei nem fognak elmúlni. Nem mehetsz el mellettük. Nem tehetsz úgy, mintha nem lennének, pedig általában így viszonyulunk a törvényhez. Megpróbálunk úgy élni, - és ha az életet a járás fejezi ki, - úgy járni, mintha nem lenne ott a törvény a maga helyén, vagyis mintha nem is lenne.

              Nemrégiben itt, a Királyhágó téren, a sarkon egy koccanásos baleset történt. Két autó összeütközött, mert az egyik vezető úgy tett - nem színlelte, de facto úgy tett! -, mintha nem lenne stoptábla. Úgy tett, mintha nem lenne ott. Nem vett róla tudomást. Milyen gyakran teszünk így, kedves testvérek, elmegyünk a törvény mellett, nem vesszük figyelembe.

              Ám azt mondja Jézus, az ég és a föld elmúlhatnak, ezek nem fognak elmúlni. Az ég és a föld mellett elmehetsz, emellett nem mehetsz el. Miért? Mert ez Isten lényegéből való. Mert, ha a törvény betöltése a szeretet,  akkor megfordítva is igaz ez, tehát az Isten törvénye az Isten szeretetéből való. Amikor az ószövetség summázza Isten törvényét, mindig a szeretetben summázza: Szeresd az Urat, a te Istenedet. Szeresd felebarátodat, mint magadat. Vagy mit mond Pál apostol? A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. És mi más az Isten törvényének a célja, mint nem illetni gonosszal a felebarátot. Szeretetből való, és a szeretet soha el nem múlik.

              Azután, jelenti ez azt is, hogy megkerülni sem tudjuk a törvényt. Például azzal, hogy a törvénynek egy részét magunkhoz öleljük, és azt mondjuk, hogy ezzel töltjük be a törvényt. Ez a farizeusok és az írástudók gyakorlata. Később amikor Jézus jajszót mond a képmutató farizeusok fölött, éppen ezt a gyakorlatot ítéli meg.  Ám a farizeizmus nem egy kétezer évvel ezelőtti szekta jellemzője. Ez mindenkori emberi magatartás. A törvény egy részét magamhoz ölelem, azt ezerszázalékos precizitással, mindent felülmúló mértékben megtartom, gondolván, és áltatván magamat és másokat azzal, hogy mivel az az egy meg van tartva, mindegyik meg van tartva.

              A tizenhetedik századi Angliában virágzott egy szekta, precizionistáknak csúfolták őket. A csúfnév elárulja a lényeget. Rászálltak Isten törvényének egy-egy kis részletére, s azt halálos precizitással megtartották. Erre szoktam azt mondani: olyan ez, mint amikor Debrecenben voltam kollégista, s hazafelé vonattal jöttünk mindig. Fölszállt egy bácsi, de ő csak Ebesig ment, kilenc kilométer Debrecentől. Ám ő kicsomagolta a rántott húst, meg az uborkát hozzá, s jól megtelt a vonatfülke mindenféle illatokkal. Falatozott egyet, csámcsogott egyet, összezsírozott mindent, aztán Ebesnél leszállt. Volt ott olyan atyafi, aki fölszállt a vonatra, s mindjárt ment a büfébe, nézte, lehet-e sört venni. Jól berúgott, míg Budapestre értünk. Volt, aki ült illedelmesen, olvasott egy könyvet. Voltak, akik kedvesen eltársalogtak egymással, igazi jó modorban. Volt, akinek látszott a szemén, hogy azt nézi, mikor mehetne ki a WC-be, hogy ellopja WC-papírt. Egyszóval, különböző módon viselkedtünk. Voltak, akik minden tekintetben, száz százalékos precizitással, a Magyar Államvasutak kívánalmai és a polgári illemtan szerint is mindent betartottak, sőt még a másikat is figyelmeztették, hogy a vonaton miképp kell viselkedni. De mi van, ha ez a vonat rossz irányba megy? Ez volt a farizeizmus bűne. Abban a kis térben, amit maguknak kikerítettek, minden a helyén volt, mindent megtartottak. Kímélet nélkül. Hosszú, fekete ruhákban jártak, és figyelmeztették a többieket arra intették hogy ebben a kis adott térben így meg így kell viselkedniük. Mit mond róluk Jézus? Ti, farizeusok, megszűritek a szúnyogot és elnyelitek a tevét. Megszűritek a szúnyogot és elnyelitek a tevét.

              Bizony, meg lehet úgy is kerülni a törvényt - ezt fejezi ki Jézus hasonlata -, hogy magamhoz ölelek belőle egy részt, a többit pedig elhanyagolom. Ezt ma úgy hívják: technokrácia. Ma a technokraták azok, akik nem ismerik a törvény szellemét. Egy részt kiveszek belőle és azt pontosan betartják, úgy, ahogy ott van. Se erre, se arra. S még azt is mondhatják, hogy nem toldottak hozzá semmit, nem vettek el belőle semmit. Csak valahogy a szeretet vész el belőle. De a szeretet soha el nem fogy.

              És végül, azért nem mehetünk el a törvény mellett, mert a törvény Istentől van, és a törvényben Isten szólít meg bennünket. Ha én úgy is gondolkodom a törvényről, hogy az valamiféle régmúlt dolog, régi korok képzete, nem való már a modern embernek, elmegyek mellette, vagy éppen valamiféle jófajta vallásos trükkel, farizeizmussal úgy megyek el a törvény mellett, hogy csak egy darabkáját csípem föl, és viszem tovább, az Isten újra meg újra szembejön velem. Nem tudom kikerülni.

              Hadd mondjak erre röviden néhány példát. Vajon nem Isten jön-e veled szembe, örökkévaló igényével és törvényével akkor, amikor beleütközöl abba, hogy milyen iszonyatos tragédiák jöhetnek csak a te életedben abból, hogy nem tudsz szeretni? És ezt nem magyarázhatod erre-arra, ez a fekete-fehér tény. Abból van a baj, abból van a veszekedés, abból van az átok, abból van az élettragédia, abból van az összeomlás, a megkeseredés, a megüresedés, hogy nem tudsz szeretni. Az életed tényei arra hívnak, hogy szeress.

              Megfordítom. Milyen gyakran omlunk össze az alatt a szomorú és rettenetes tény alatt, hogy nem szeretnek bennünket?! És itt most nem a hiú, önmagának tetszelgő emberről szólok, aki elvárja, lesi, kéri, igényli, kiköveteli, hogy imádják, tapsoljanak neki, hanem csak arról az egyszerű tényről beszélek, hogy úgy, ahogy vagy, a szeretet elemi gesztusaira lenne szükséged. De nem szeretnek, elmennek melletted.

              Egyszer valakivel a kisfiáról beszélgettünk. Problémás gyerek volt, baj volt vele az iskolában, meg otthon is. Feltehetően csak az volt a baj, hogy hiperintelligens volt. Egyszer föltűnt a tanító néninek,  hogy a kisfiú mindig mindenkinek odaadta a tízóraiját, odaadta a ceruzáját, a radírját, a füzetét, a könyvét, a zsebpénzét. Szóltak a szülőknek, hogy beszéljenek a gyerekkel, ne csinálja ezt, mert a többiek elkezdték kihasználni, pumpolni. Csakhamar kiderült, hogy a gyereknek az a baja, hogy úgy érzi, hogy nem szeretik, és ezekkel a buta, gyermekies gesztusokkal akart elébe menni a többieknek. De így vagyunk mi, felnőttek is. Hány ilyen gesztust tettünk? Hányszor szétszórtuk az életünket? Odaadtunk volna mindent, mert hiányzott... Mi hiányzott? Az, hogy szeressenek. Nem tudsz emellett elmenni! Nem tudod az életedet úgy berendezni, hogy minden megvan benne, csak egy nincs meg benne. Mert ha ez nincs meg benne, akkor hiába van meg benne minden más, az semmit sem ér. Merthogy a te magad élete is Isten szeretetéből való.   

  Ámen