2003. április 20- i igehirdetés

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek, valamikor, amikor még ifjú káplánként lelkesen tanítottam a konfirmandusoknak a Biblia ismeretét, az egyik alkalommal egy Márk Evangéliumából való részt kellett kikeresniük. Ez volt a feladat, és látom, hogy az egyik kislány kétsége esetten lapozgatja Bibliát, Máté, aztán lapozott egy nagyot, Lukács, aztán lapozott vissza, megint Máté és Lukács, és a végén kétségbeesetten megkérdezte tőlem, tiszteletes úr, mondja, hol vak ez a Márk Evangéliuma, mert hol ide lapozok, hol oda, de azt tudom, hogy Máté és Lukács között van, de nem találom. Nagyon egyszerű volt a magyarázat, nagyokat lapozott, egyszerre több oldalt ez a kislány, és úgy gondolta, hogy Márk Evangéliuma is legalább olyan hosszú, mint Máté, vagy legalább olyan hosszú, mint Lukács, sokkal rövidebb, és elméretezte a dolgot. Mindezzel azt akarom mondani, kedves testvérek, hogy Márk Evangélista valamennyi evangéliumíró közül a leginkább szűkszavú író. Szinte fele olyan rövid Evangéliumának terjedelme, mint Lukácsé, körülbelül kétharmada a terjedelme, mint Mátéé, minden sallangot, minden részletet, ami egyébként bennünket nagyon érdekelne, és izgatna, minden szép vonást, ami számunkra az evangéliumi elbeszélést színessé, plasztikussá tenné, mellőz. Talán, ha nem ünneprontás, azt lehetne mondani, Márk Evangélista olyan, mint az az agár, az a vadászkutya, amelyik szimatot fogott, és aztán árkon, bokron keresztül tart a cél felé, minél előbb oda akar érni. Talán Lukács az, aki inkább egy olyan zarándokhoz hasonlítható, aki egy szép tájon halad, tudja ó is nagyon jól a célt, de időnként megáll, megáll egy fánál, megáll egy pataknál, megáll egy réten, szemlélődik egy kicsit. Ő is a cél felé megy, ahogy a többi Evangélista. De Márk igen szűkszavú. Folyamatosan, kitérők nélkül a cél felé tör, és ez a cél a feltámadás örömhíre. Erre a befejezésre fut ki az ő egész Evangéliuma. Száz évvel ezelőtt egy német Biblia tudós azt mondta, Márk Evangéliuma passiótörténet rövid bevezetéssel, én inkább azt mondom, a tudóssal vitatkozva is, hogyha kell, inkább feltámadás-történet súlyos bevezetővel. Márk célja az, hogy eljusson minél előbb, minél gyorsabban a befejezésig. Azt hiszem, mi magunk is vagyunk így sokszor a dogokkal, főleg, ha a befejezés boldog és örömteli, igyekszünk minden részletet félretenni, és minden erőnkkel ehhez a célhoz eljutni. Ez a befejezés, a feltámadás.

És most fordítsuk meg, kedves testvérek, a feltámadás, befejezés. Igen befejezés, befejezés a feltámadás, mert nem a halállal ér véget az Evangélium. Amikor meghal valaki, sok minden féle módon tudjuk ezt elmondani és kifejezni, legegyszerűbben, legdrámaiabban így szoktuk mondani, vége. Befejezte földi pályafutását. A halál, befejezés. A halál a befejezés. És most az Evangélium örömhíre az a nagy cél, amelyre előretekint Márk, és felragad bennünket is és sodor felé az az, hogy a feltámadás a befejezés. Nem a halál, hanem az új élet. A halál átka megtörik. Az a halálos, ördögi kör, amely foglyul tart bennünket, és akárhányszor futjuk is meg ezt a kört, mindegyre csak ugyanoda jutunk, halállal terhes életet élsz, sírba megy mind, aki megszületett, ez most ezen a ponton megtörik. És egyúttal a bűn ereje is megtörik, mert akárhogy is tesszük, kedves testvérek, a dolgot, akárhogy is próbálja a mai ember is ebben magát újszerűnek, modernnek érezvén, pedig egyáltalán nem új és nem modern ez a dolog, akárhogy is próbálja a kettőt szétválasztani, és azt mondani, hogy a bűn egyfajta üzemi baleset, a bűn az valami zavar, valami mechanikus zavar, ami a kultúrával, a civilizációval, a neveléssel, a pedagógiával mind szépen ki lehet igazítani, helyre lehet tenni, nem, nem, kedves testvérek, a bűn és a halál összefüggenek. Halálos kört vonnak az ember köré, és ahogy a zsoltár mondja: körülvettenek engem a halálnak kötelei. És ki oldozza le ezeket a köteleket? Ki oldoz fel bennünket ezek alól?

Milyen jó nekünk most, tavasszal végignézni azt, hogy szinte robbanásszerűen újra éled a természet. Milyen jó dolog azt hinni, hogy ez a Húsvét. Hogyne ez lenne. Jött az ősz, tél, elenyészett minden, visszazáródott önmagába, de íme itt a tavasz, lehet mindent újra kezdeni, újra indul az élet, ez lenne a Húsvét is. Nagydolog ez, kedves testvérek, aki így tudja látni a tavaszt. Nagydolog az, aki el tud révedni, és bele tud merülni ebbe a boldog újrakezdésbe. A Húsvét, a feltámadás azonban sokkal, sokkal több ennél. Az, amikor a természet megelevenedését, megújulását ünnepeljük, csak halvány képe a Húsvét diadalának, mert a feltámadás nem újrakezdés, hanem újat kezdés. Igen, megtörik a halál átka, megtörik a bűn ereje, mert hogyha belecsodálkozunk a természet körforgásába, örök rendjébe, még szomorúbban kell feltennünk a kérdést magunknak, velem ez miért nincs így. Mert így van odakinn az orgonabokorral, gesztenyefával, így van az elhulló maggal, de velem miért nincs így? Ha én meghalok, új életre nem támadok. Mert ha én megszűnök, újra nem kezdhetem. Mintha egyedül csak az ember lenne kivéve ebből az örök törvényből és örök rendből, mintha egyedül csak az ember lenne egy különös kivétel, mert még az állat is folytatódik utódaiban, csak én nem tudok igazán folytatódni.

Jól emlékszem, egyszer gimnazista koromban egy egyetemistával vitatkoztam, reménytelen volt a vita tulajdonképpen, mert egy tizenéves kamasz egy okos egyetemistával, felnőttel nem nagyon tudja felvenni a szóharcot, de az élet értelméről volt szó, és az éretlen kiskamaszt ez sokkal jobban foglalkoztatja, mint a fáradt, szkeptikus felnőttet, és emlékszem, már, már diadalt éreztem a sarokba szorítván őt, hogy mi az élet értelme, mondja meg. Mi az ő élete értelme? Aztán kimutatott, nézd, ott az udvaron egy kis fa van, én ültettem a csemetét, majd az unokáim, meg a dédunokáim szednek a gyümölcséből, ez az élet értelme. Építeni fogok egy házat, azt majd lakni fogják, ez az élet értelme. Talán majd jutok valamire a tudományban, az irodalomban, a költészetben, a művészetben, az az élet értelme. Ne áltassuk magunkat, kedves testvérek, mi nem folytatódunk, mert az ember az a különös szellemi, lelki, testi alkotmány, aki tudja magáról, hogy bármit tett, bármit alkotott, bármennyi utódja van, ő, maga nem folytatódik.

A Húsvét diadalma, a Húsvét ünnepe az, kedves testvérek, hogy Krisztusban az ember támadott fel, az ember kapott új életet, aki nem folytatódhat, aki be van zárva a bűnnek és a halálnak az örökös fogságába. Most Isten feltöri ezt a zárat, leszakítja ezeket a köteleket, angyala elgörgeti a sír szájáról a követ, és vallják az asszonyok, akik végtisztességre mennek ki, nincs itt, feltámadott. Ugyanakkor, kedves testvérek, az angyal szavát hallva többet is kell ennél mondanunk. Azt mondja az angyal az asszonyoknak, nincs itt, hanem feltámadott. Menjetek el, és mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába, ott meglátjátok Őt, amint megmondotta néktek. Amint megmondotta néktek. Mégsem csak arról van szó, kedves testvérek, hogy megfordítsam az előző képet, hogy az ember élete, halála örök mechanizmusának, – megszületünk, élünk, belebonyolódunk dolgokba, kiteljesedünk, aztán elfogyunk és meghalunk - aztán valahogy folytatódik tovább, ha nem bennünk, akkor utódainkban az élet. Nem az a Húsvét, kedves testvérek, hogy itt történt valami üzemzavar, és valami a jól kiszámítottban és tudottban, amit az asszonyok gesztusa és mozdulata is kifejez, ebben állt volna be valami zavar, valami egészen másról van szó. Nézzük az asszonyokat. Ahogy az élet diktálja, meghalt Jézus, sírba helyezték, eltelik a kötelező pihenőnap, amikor nem lehet halotthoz érni, elmúlik a szombat és kimennek, viszik a keneteket, a fűszerszámokat, hogy végtisztességet tegyenek. Ez az élet törvénye. A halottat el kell temetni. Ezt kívánja meg tőlünk a tisztesség, az élet. És nincs itt. Feltámadott. Nem lehet eleget tenni a végtisztességnek. Tudtok ennél nagyobb botrányt? Megalázóbb dolgot, mint amikor valaki nem jut hozzá kedves halottjához? Nem temetheti el tisztességgel? A legnagyobb, legmegrendítőbb megaláztatások közé tartozik ez.

1849-ben, amikor az aradi vértanukat kivégezték igen hosszú ideig nem lehetett őket tisztességgel eltemetni, némelyüket valósággal ellopták, hogy el lehessen őket vinni, és a családi sírboltban eltemetni. De voltak olyan honvéd tábornokok, akiket egy, vagy két év múlva tudtak csak kiásni abból az ideiglenesen megásott sírhelyről. Ez is hozzá tartozott a megaláztatáshoz. Valakit megfosztani attól, hogy a halottját eltemesse, azt jelenti, megfosztani az emberségétől. Most Isten megfosztja ezeket az asszonyokat ettől. Nem temethetik el Jézust, úgy annak rendje, módja szerint, ahogy azt illik. Nem tehetnek végtisztességet. És nemcsak azért, kedves testvérek, mert nem a halál a befejezés, hanem azért is, mert a Húsvét a feltámadás és egyúttal a beteljesedés is. Amint meg mondotta néktek. Olyan kifejezést használ itt az angyal, kedves testvérek, amit számtalanszor olvasunk a Biblia lapjain, amikor arról beszélnek a szentírók, hogy egy jövendölés beteljesedett. Amint megmondotta volt néktek a próféta. Mint megjövendöltette volt néktek az Úr. Amint megmondotta volt néktek a Mester. Nem egyszer, sokszor. Ez a szűkszavú Evangélium, Márknál azt nem restelli, hogy háromszor is feljegyezze és leírja, hogyan beszélt erről Jézus a tanítványoknak. A Hegyi Beszédet nem mondja el Márk Evangélista. De jó lenne Márknál is olvasni, boldogok a szegények, boldogok a sírók, boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, boldogok a szelídek, nem írja le. De azt háromszor is, most pedig felmegyünk Jeruzsálembe, az embernek fiát elárulják, főpapok és írástudók kezére adják, elítélik, megfeszíttetik, kivégzik, meghal, és a harmadnapon feltámad. Amint megmondotta néktek. Itt beteljesedik, kedves testvérek, valami. Beteljesedik az, amit Isten öröktől fogva ígért az embernek ott az első bűneset után. A kígyó a te magod sarkát mardossa, és az a kígyó fejére tapos. Igen, az őskígyó a bűnre csábító, a halál követe most tapostatik el. Beteljesedés a Húsvét, kedves testvérek. És ez a rövid megjegyzése az angyalnak, amint megmondotta volt néktek, összeköti Jézus engesztelő halálát, önkéntes, szeretetből hozott áldozatát, és a feltámadással teszi azt teljessé. Hogy énekeltük éppen csak pár perccel ezelőtt? Ha Ő fel nem támad, nincs többé bűnbocsánat. Ha Ő fel nem támad, a krisztusi áldozat egy szép mártír-gesztus. Egy megérthetetlen és megmagyarázhatatlan szeretet-gesztus. Akkor Jézus halála egy rettenetes történelmi baleset, ami miatt nekünk örök lelkiismeret furdalásunk kell, hogy legyen. De most beteljesedést ünneplünk. Amint megmondotta volt. A halál, kedves testvérek, mindent lerombol, azt is, amit építettél, azt is, amit szereztél, azt is, ami a tiéd, azt is, amire vágysz, mindent lerombol, mert téged rombol le, mert téged semmisít meg. És hogy mondja Jézus? Ne gyűjtsetek magatoknak, mert megeszi a rozsda, elemészti a moly, eljönnek a tolvajok, és elorozzák azt. És mi ez a rozsda, és mi ezt a moly, kik ezek a tolvajok? A halál maga. A halál mindent lerombol, és mindent elvesz, a feltámadás mindent visszaad, és mindent teljesít. Így lesz Jézus halálának érdeme a miénk. És végül azt mondja, kedves testvérek, az angyal az asszonyoknak, Ő előttetek megy Galileába, ott meglátjátok Őt. Húsvét nemcsak befejezés, nemcsak beteljesedés, hanem új kezdet is. Mit mond az angyal? Menjetek Galileába, ott meglátjátok Őt. Mit jelent ez? Vissza kell menni, újra kell kezdeni? Olyan szépen indult minden. Idézzük csak Lukács Evangélistától az emmausi tanítványokat, mennek hazafelé, mert még nem tudják, hogy Jézus feltámadt, beszélgetnek maguk között és kibuggyan belőlük a keserű szó, az igaz emberi szó, pedig mi azt hittük, pedig mi azt hittük, pedig mi azt hittük, de szépen indult minden. Ott Galileában, amikor elhívta a tanítványokat, amikor betegeket gyógyított, amikor halottat támasztott fel, amikor ott, a hegyen, elmondta a boldog mondásokat, amikor megvolt a csodálatos halfogás, amikor lecsillapította a háborgó tengert, amikor követőinek sokasága támadt. Ott Galileában. Azt jelentené az angyal szava, menjünk vissza, kezdjük újra? Történt valami végzetes, valami rettenetes dolog, ami Isten kegyelméből most minden helyreállíttatott, mindent lehet elölről kezdeni? Úgy, mint a gyermek a számítógépes játékkal? Eljut egy darabig, megakad, kikapcsolja, és újra kezdi, egy kicsit tovább jut, megint elakad, visszamegy az elejére, és megint újrakezdi. Hány ilyen újrakezdés van, kedves testvérek, az életünkben. Beleindultunk, elrontottuk, és kérjük az Isten kegyelmét, Uram, oda a kezdőpontra helyezz vissza, ó, ha újra kezdhetném. Hányszor kérdezik tőlünk, ezt választanád, ezt csinálnád, ez lenne a szakmád, a hivatásod, az életed, ha újra kezdhetnéd azt? Valamikor boldog büszkén azt mondjuk vidám pillanatainkban, természetesen, ugyanígy, csak ezt választanám. De igazi, őszinte pillanatainkban azért óhajtjuk ezt az újrakezdés lehetőséget, hogy ne kelljen így végbemennie, jussunk egy kicsit tovább. De tudjuk, kedves testvérek, az élet nem olyan, mint a számítógépek virtuális játékai, egy életem, öt életem, tíz életem, száz életem van, amennyit csak akarok, csak egy életem van. Mégis, úgy tűnik, mintha az angyal azt mondaná, hogy most ott Galileában újra fog kezdődni minden, kezdjük elölről a Hegyi Beszéddel, a halottak feltámasztásával, a csodákkal, aztán majd Jeruzsálembe érve egy kicsit másképp fogjuk majd csinálni. Most már megokosodtunk. Most már nem lesz Júdás a tanítványok között. Most már nem veszünk be magunk közé gyáva, szétverhető tanítványi sereget. Most már kicsit ügyesebbek leszünk, határozottabbak. Nem fogunk ott állni a bűnnek és a halálnak a hatalma előtt leeresztett kézzel, reszkető térdekkel, mert most már tudjuk, hogy van győzelem. De nem ezt mondja az angyal. Hanem azt mondja, hogy ott nem újrakezdés lesz, hanem újat kezdés. Valami egészen másnak a megkezdése. Nem az életünk örökös körben, körben járása, hanem egy egészen új életnek az elkezdése. Más feltételek között, más lehetőségekkel, más isteni ígérettel. Igen, ebben az életben. Igen, ebben a földi testben. Igen, ebben a nyomorult valóságunkban. Igen, veszteségeinkkel, kudarcunkkal, gyászunkkal, betegségünkkel, igen, a halál felé menő életünkkel, mégis újat kezdünk, mert elkezdődik bennünk a feltámadott Krisztus élete. Milyen gyakran szoktuk mondani, adj egy esélyt még. Mondjuk most, kedves testvérek, igaz szívvel, húsvéti örömmel, adj még életet. Nem egy esélyt a sok eljátszott esély után, nem még egy lehetőséget a sok tönkrement lehetőség után, hanem új életet. Ahogyan Pál apostol mondja a galatákhoz írott levélben, élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Azt az életet pedig, amelyet itt, ebben a testben megélek, a Krisztus szent lelke hatalmában és erejében élem.

A IV. században, amikor az efézoszi zsinaton azon vitatkoztak a nagy egyházatyák, hogy mit is kell tekinteni kanonikus irat együttesnek, mit tekintsünk úgy, és hallgassunk úgy, mint újszövetségi iratokat, nagy vita dúlt azon, hogy mi is legyen, hogyan is legyen Márk Evangéliumának a vége. Nem akarom a Húsvétot ünneplő gyülekezetet egyházi kuriózumokkal traktálni, de fontos most a szempontunkból, ugyanis a korábbi időkből két változata volt Márk Evangéliumának, ez, és még egy ennél is rövidebb, mert hogy Márk Evangélista szűkszavú író. A még ennél is rövidebb Evangélium a 7. vers után  már csak egyetlenegy verset tartalmaz, ez pedig így szól: az asszonyok elmenvén megjelentették Péternek mindazt, ami nékik parancsolva volt, akkor maga az Úrjézus kelettől nyugatig kibocsátotta az örök üdv szent és romolhatatlan prédikációját. Kibocsátotta az örök üdv szent és romolhatatlan prédikációját. Végül is úgy döntöttek az egyházatyák, talán a kedvünkért, talán tudták, hogy mi modernek milyenek vagyunk, hogy a hosszabbik változat lesz a kanonikus. De volt Márk Evangélistának egy rövidebb változata is, amely így ér véget: ez az a kezdet, kedves testvérek, hogy maga Jézus kelettől nyugatig kibocsátotta az örök üdv szent és romolhatatlan prédikációját. Kelettől nyugatig. Onnantól, Húsvéttól kezdve hangzik az az élő és újat teremtő Ige: Krisztusban új életed van. Krisztusban nem vagy a halál foglya. Krisztusban letörött életedről a bűnnek minden gyümölcse. Krisztusban újat kezdhetsz. Ha csak magadban vagy, bármilyen nagy az ünneped, bármilyen nagy az örömöd, bármilyen nagy erő feszíti most a szívedet és a lelkedet, ez a tavasz is erre viszi az embert, bármilyen nagy erővel is melegíti át a csontjaidat az Isten áldott napja, csak újrakezdő vagy, és mindig kezdő leszel. A Krisztusban újat kezdő lehetsz, és Benne folyamatosan megépülő, örök, szent igazságában járó, szeretete parancsát betölteni tudó olyan ember, aki tudja, ha egyszer eljő, amit mi emberileg szólva végnek nevezünk, mégsem lesz vég. 1945-ben, 45 áprilisában, mikor már az amerikai csapatok néhány kilométerre voltak, Hitler személyes parancsára kivégeztek egy mártír teológust, Ditrich Donhoeffert, aki mielőtt a kivégzőhelyre vittek volna annyit mondott csak cellatársainak: számomra ez a vég az örökélet kezdete. Az a vég, ami előttünk van, a halálunk, az elveszésünk, a megsemmisülésünk immár Krisztusban legyőzetett. És aki boldog húsvéti szívvel megnyitja magát az örök üdv romolhatatlan és szent prédikációja előtt, nem az én prédikációm előtt, hanem amit Krisztus kibocsátott kelettől nyugatig, az mondhatja boldog és igaz szívvel, élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus, mert ott a kereszten se én haltam meg, hanem meghalt helyettem a Krisztus. Húsvétot ünneplő, boldog keresztyén gyülekezet, az angyal szava csak annyit mond, menjetek el Galileába, ott meglátjátok Őt, amint megmondotta néktek. Néktek is megmondotta, néktek is hirdettette, néktek is tudtotokra adta, él Ő, él Jézus, a mi fejünk, a haláltól nem félünk. Él Jézus, és Benne élünk mi is, Istentől új kezdetet, boldog kiteljesedést, örök reménységet kapva. Ámen