1999. március 03-i igehirdetés

Ezt az evangéliumi történetet olvasva mindig az angol költő, Blake szavai jutnak eszembe: ez a Jézus senkinek sem jó, elveti angol és zsidó. Mutatis mutandis: elveti római és zsidó.

Itt azonban nem faji, nemzeti adottságot jelent a két szó, római és zsidó, hanem begyökerezettséget. Az egyik, a római a politikumba való begyökerezettséget jelöli: a birodalom jogi keretei között a polgár végtelen számú lehetőség-tartománnyal rendelkezik. Aki születése vagy érdeme jogán részesedik birodalom gazdasági, politikai, katonai, jogi totalitásában, az a saját emberi mikrokozmoszában az egész birodalom életvalóságát képzi le. Ebben az értelemben, tehát civitas romana értelmében: azért vallásos, mert jó polgár - a religio: kötés, a vallás: a társadalmi kontraktus cementje.

A zsidó most vallásos begyökerezettséget jelent. Ő azért jó polgár, mert vallásos. Itt a vallás nem érdemes kellék, nem nemes polgári erény, nem a világ építőköveit egybetartó habarcs. A vallás forrás, minden ebből fakad. Vagy az előbbi képnél maradva: a vallás olyan gravitációs központ, mely a világ egyberakott köveit a nehézkedés törvényei szerint tartja egyben.

Bár a látszat azt sugallja, Jézus perében mégsem ez a két világ csap össze. Hiszen a vallás és a politikum konfliktusa nem szükségszerű. Elég csak annyi bölcsesség, hogy a kettő közös határterületére konfliktus-kerülő emberek kerüljenek. A politika a vallási intézmények felé nem a megszállott szekularistákat küld, míg a vallás a politika intézményei fele nem a fanatikus fundamentalisták állít. Nem szükségszerűek az olyan idők, amikor Beckett Tamások halnak meg hitükért, és talán olyanok sem, amikor a William Andresew-ok királyuk fejéhez vághatják: „Isten ostoba bérese.” Ha megvan a két hatalom pragmatikus elrendezése, teljes a béke. Ez a pax Romana, a pax Americana. És a pax fides-iensis? Fennállt ez a Jézus-korabeli Júdeában is. A potenciálisan riválizálásba is torkollható, eltérő begyökerezettségek ebben a keretben elfértek, ha akartak.

Az evangéliumi elbeszélés nagy drámája Jézus perében fókuszálódik, egészen pontosan magában Jézusban. Benne csapódik le a konfliktus. De nem a vallás és a politika konfliktusa. A vallási vezetés, a nagytanács Jézust vallási fanatikusként ítéli el: Isten fiának nevezte magát - ez istenkáromlás. A római helytartó politikai rebellisként adja halálra: INRI: a názáreti Jézus, a zsidók királya: ez a halálbüntetés hivatalos indoklása.

Miért nem jó ez a Jézus? Egyszerűen szólva azért, mert aki őt látja, az Atyát látja: aki Jézusra pillant, az nem önnönmagát pillantja meg benne, bármennyire akarná is ezt. Sem a politika, sem a vallás nem kerülheti el ezt a nem önmagával, hanem Istennel való szembenézést. „Ha nem fölülről kaptad volna, semmi hatalmad nem lenne fölöttem” - mondja Jézus Pilátusnak. És ezekben a szavakban az emberi hatalom - és ez lehet politikai és vallási hatalom - valamint az isteni hatalom viszonya tárul fel. Még egyszerűbben: az ember és az Isten viszonya. Egyrészt feltárul, hogy honnan való a felhatalmazottságunk. Istentől. És ez a hatalom-nélküli, erőtelen, megostorozott és közszemlére tuszkolt „ecce homo” szavából válik nyilvánvalóvá. És ez a kapott hatalom, ez az Istentől kapott hatalom ímé, most nem a szeretet és a teremtés hatalma: most a Nagytanács előtt, majd Pilátus előtt a sötétség órája van Az istentől kapott hatalom - Isten nélkül! - a halál hatalmává válik. Jézusban nem az ember-ember viszony egy sajátos aspektusa tárul fel, mondjuk az erősek és a gyengék viszonya, vagy az elbitorolt igazság és a tehetetlenség viszonya, az emberi fönt és a lent viszonya. Nem. Benne - a kiszolgáltatottban - az Isten áll velünk szemben. Ezért igaz, amit Simone Weil mond egy helyen: Isten mindaz, amik mi nem vagyunk.

Másrészt azonban Jézus szavaiból nyilvánvaló lesz az is, hogy ez a kapott hatalom: feladat, mandátum. A politikai és a vallási hatalom, az ember evilági és mennyei begyökerezettségének erőrendszerei azt az Isten hivatottak dicsőíteni, aki most a meggyalázott és elvetett Jézusban rejtőzik: abban a Jézusban, és egyedül Őbenne, akit most a politika és a vallás holmi kínos reálpolitikai cinkossággal tesz félre az útból. Egyedül Őbenne: ez a passio, mors et resurrectio Jesu értelme és igazi üzenete.

Nem lenne semmi hatalmad, ha nem fölülről kaptad volna. Ez azt is jelenti: fölülről kaptad. Ajánld fel, élj vele annak dicsőségére, akitől kaptad. Élj vele teremtésre, megőrzésre, a szeretet törvényének betöltésére. A kereszt és feltámadás Ura elvette rólunk a bűn végzetét, eltöröltetett a magába visszahulló, a másban is csak a maga dicsőségét kereső ember nyomorúsága.

„Halál, hol a Te hatalmad?!” - ujjong az apostol, amikor már a feltámadott Krisztusra tekint. Ámen.